Tőke az egészségügynek

 

Bár az önkéntes egészségpénztárak fejlődése lassúbb a vártnál és a kívánatosnál, a kasszák egy része pedig pénzhiánnyal és működési zavarokkal küzd, mégis, sokak szerint, a jövő a kiegészítő egészségpénztáraké. Kétségtelen, ezek a kasszák jól igazodnak a differenciálódó lakossági – és munkáltatói – igényekhez, kiegészítik az alapbiztosítást, ugyanakkor tőkeinjekciót adhatnak a magyar egészségügynek, és megindíthatják a valódi ár- és minőségi versenyt a szolgáltatók között.

 

Önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakat, ezen belül egészségpénztárakat 1993 óta lehet alapítani Magyarországon. Az egészségkasszák funkciója alapvetően az lenne, hogy a kötelező, általános társadalom-, illetve egészségbiztosítás mellett, annak kiegészítőjeként működjenek. A kezdeti nehézségeket azonban éppen ez okozza. Jelenleg ugyanis nem egyértelmű: pontosan milyen szolgáltatások járnak térítésmentesen, a befizetett járulék fejében. Lukács Marianna, a 17 egészségkasszát tömörítő Magyar Önkéntes Egészségpénztárak Szövetségének (MÖESZ) elnöke szerint ahhoz, hogy a kiegészítő kasszáknak valóban legyen mit szolgáltatniuk, egyértelműen rögzíteni kellene az alapellátásba tartozó, államilag garantált egészségügyi szolgáltatások körét.

Ellentmondásos szabályozás

Probléma az is, hogy meglehetősen szűk ma még az a tér, amelyen az egészségpénztárak mozoghatnak, hiszen az ellátások döntő hányadát a biztosító finanszírozza. Az így vélekedők álláspontja az, hogy a kiegészítő pénztárak csak akkor jutnak majd igazán szerephez, ha szűkebb lesz a mai biztosítási csomag. Mások szerint az alapítási kedvet az fogja vissza, hogy az egészségpénztárba befizetett tagdíj után nem jár akkora adókedvezmény, mint a kiegészítő nyugdíjpénztárba történt befizetés után. Amíg ugyanis ez utóbbinál a befizetés fele leírható az adóból, addig az egészségpénztáraknál az adókedvezmény csak 25 százalék. Ráadásul az összeghatár (évi legfeljebb 100 ezer forint) közös, így az a tag, aki nyugdíjpénztárba befizet évi 200 ezer forintot, már nem élvez további adóelőnyt, ha kiegészítő egészségpénztárnak is tagja. Nem véletlen, hogy egyre többen szorgalmazzák: az egészség- és a nyugdíjpénztári tagok befizetései az adókedvezmények szempontjából essenek azonos elbírálás alá.

Lukács Marianna mindezek ellenére úgy látja: a kiegészítő egészségpénztárak szerepe és jelentősége bővül. Optimizmusát elsősorban arra alapozza, hogy amíg korábban főként kis és közepes kasszák alakultak, tavaly év közepe óta négy nagy, munkáltatói, illetve ágazati egészségpénztár is létrejött. Ráadásul 1997-ben ezek a kasszák még csak mintegy 200 millió forinttal gazdálkodtak, az idén a szolgáltatások vásárlására, valamint a különféle segélyekre kifizetett összeg akár az egymilliárd forintot is elérheti. Szerinte ez elsősorban annak köszönhető, hogy elcsitultak a nyugdíjreform körüli kezdeti izgalmak, a kiegészítő, illetve magánnyugdíjpénztárak hatalmas lendülettel fejlődnek, gyarapodnak, és az érdeklődés immár az egészségpénztárak felé fordul. Ezt erősíti, ha a nyugdíjreform után elkezdődik (vagy folytatódik) az egészségügy, illetve a társadalombiztosítás reformja, amelynek következtében az egészségkaszszák nagyobb szerephez juthatnak.

Nyertesek és elmaradók

Az Állami Pénztárfelügyelet (ÁPF) adatai szerint ma Magyarországon 36 egészségpénztár van, de valójában csak 28 működik – közölte Molnár Béláné, a felügyelet munkatársa. Ezek közül is a négy "nagy", a Mol, a Honvéd, a Vasutas és a Vitamin (a villamosipari dolgozók kasszája) pénztárhoz tartozik a mintegy tízezer egészségpénztártag többsége. A kasszák másik csoportját kisebb, maximum 50 tagot tömörítő vállalkozások alkotják, amelyek jobbára még működnek. Vannak olyanok is, amelyek jobb időkre várnak, addig szüneteltetik tevékenységüket, végül akadnak olyanok is, amelyek már halódnak, felszámolás alatt vannak.

Amilyen különbözőek a pénztárak, annyira eltérőek a tagdíjak és a szolgáltatások is. Van, ahol havonta csak néhány száz forintot kell befizetni, másutt a havi tagdíj több ezer forint. A befizetett öszszegeknek kasszánként eltérő, de mindenképpen a legnagyobb része a fedezeti alapba, kisebb része pedig a működési, illetve a likviditási alapba kerül. A tagdíj nem választható el attól, hogy a pénztár mire vállalkozik, milyen szolgáltatásokat nyújt. Ezt a törvény keretei között a pénztár tagjai maguk határozzák meg, már ma is viszonylag széles skálán. A természetbeni ellátások között az első helyen a szűrővizsgálatok szerepelnek, de sok pénztár fedezi a fogászati kezeléseket, házi ápolást, adnak szanatóriumi és üdülési hozzájárulást, szerveznek életmód- és sportprogramokat. Némelyik a természetgyógyászati kezelések, sőt szolárium használatának kiadásait is megtéríti. Az egészségpénztárak külön kategóriájába tartoznak az olyan, egészségügyi intézményekre települt kasszák, mint amilyen a Balatonfüredi Állami Szívkórház Egészségpénztára vagy az elsősorban a Mátrai Állami Gyógyintézet szolgáltatásait kínáló Első Szanatóriumi Egészségpénztár. Ezekhez egyébként több cég is csatlakozott az elmúlt időben. A természetbeni ellátások mellett többen nyújtanak pénzbeni szolgáltatásokat, gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-támogatást, táppénz-kiegészítést.

Az egészségpénztáraknak 1997 nyara óta saját kórháza, rendelője, üdülője is lehet, bár eddig még egyiknek sincs ilyen létesítménye. A Pénztárfelügyelet munkatársa jelezte ugyan, hogy az egyik pénztár várhatóan hamarosan átveszi néhány labor, illetve egészségügyi részleg működtetését.

Amiért megéri

A szakemberek szerint a kiegészítő egészségpénztárak jövője szempontjából mindenképpen bizakodásra ad okot a nagy munkáltatói, ágazati pénztárak létrejötte. Az ÁPF munkatársa szerint azzal, hogy ezek a nagy cégek szolgáltatásvásárlóként (a tagdíjak egészét vagy jelentős részét ők fizetik dolgozóik helyett) beléptek az egészségügyi piacra, mindenképpen szemléletváltást hoz. Azt mutatja, hogy felismerték: tetemes költségeket takaríthatnak meg, ha kevesebben és kevesebb időt töltenek betegállományban. Molnár Béláné szerint az sem megvetendő, hogy a dolgozót munkaadója ilyen hozzájárulással nemcsak adókedvezményhez juttathatja, hanem érzelmileg is a vállalathoz köti. Nem megvetendő a munkáltató számára az sem, hogy a pénztárak az egészségügyhöz értő, profi szervezetek, amelyek valószínűleg előnyösebb szerződést tudnak kötni az egészségügyi szolgáltatókkal, mint a cég maga. Az egyik legdinamikusabban fejlődő pénztár, a Fogász Kassza például a tagok érdekében folyamatosan ellenőrzi a vele szerződő fogorvosok munkáját, a szolgáltatás megrendelését, illetve kifizetését minőség-ellenőrzéshez és rendszeres továbbképzéshez köti. Végül, de nem utolsósorban a munkáltató egészségpénztáron keresztül a kötelező foglalkozás-egészségügy megszervezésének gondjától is mentesülhet. Mindehhez pedig nem is kell saját egészségpénztárt alapítania, mert a kasszák többsége nyitott, azokhoz bárki csatlakozhat. Mielőtt azonban bárki erre az elhatározásra jutna, érdemes kikérni az Állami Pénztárfelügyelet tanácsát, ahol az ügyfélszolgálaton naprakész és részletes információt nyújtanak az egészségpénztárak helyzetéről.