Növekedési lehetőségek

 

A vállalatközi kapcsolatok újjászerveződése fontos tényező abban, hogy a magyar gazdaság az úgynevezett transzformációs visszaesés után a kilencvenes évek második felében növekedésnek induljon. Ennek jellemzőit kérdőíves felmérésben vizsgáltuk meg. 3400 feldolgozóipari, építőipari és kereskedelmi céget kerestünk meg, amelyeknél a foglalkoztatottak létszáma legalább 20 fő volt. A kutatást a CIPE és a KOPINT-DATORG Konjunktúra Kutatási Alapítvány támogatta.

 

A gazdasági gyarapodás tartóssága, illetve megalapozottsága nagymértékben függ attól, hogy a magyar vállalkozói szektor derékhadát adó kis- és közepes vállalkozások mennyire képesek a növekedés hajtóerejévé válni. Ezt pedig meghatározza az is, hogy milyen mértékben alakultak ki üzleti kapcsolatok a magyar vállalkozások között. Kérdéses az is, milyen különbségek mutathatók ki a magyar vállalkozói szektor növekedési képességeiben, ha az 1997-ben megvalósult, illetve ha az 1998-ra várt vállalati lépéseket vizsgáljuk. A felmérés során beérkezett 290 értékelhető válasz alapján kapott minta súlyozás után létszámkategóriák és ágazati összetétel szerint reprezentálja a Magyarországon működő, 20 főnél többet foglalkoztató feldolgozóipari, építőipari és kereskedelmi társaságokat. A vizsgálat során a cégek adataira (létszám, nettó árbevétel, beruházások volumene); egyéb jellemzőire (például tulajdonosi szerkezet, alakulás dátuma); a menedzserek véleményére (például a keresetek növekedése az elmúlt évben; az értékesítés megoszlása piacok szerint; versenytársak, piaci kapcsolatok fajtái és minősége) és az 1998-ra vonatkozó menedzseri szándékokra (például a kereset emelkedésének várható üteme, létszám, nettó árbevétel várható alakulása) kérdeztünk rá.

A cégek helyzete

A vizsgált cégek 42 százaléka 1991 előtt, mintegy 80 százaléka 1994 előtt alakult, ami arra mutat, hogy a jelenleg is működő cégek többsége a gazdasági átalakulás első szakaszában, a társasági törvény és az átalakulási törvény elfogadása utáni egy-két évben létesült. Tehát az 1988-1992 évek döntőek voltak a gazdaság mikroszintű átalakulásában. Ezek az adatok megerősítik a gazdasági átmenet szakaszolására vonatkozó elképzeléseket, amelyek szerint a gazdasági átmenet három fázisra tagolható: 1986-1989, 1989-1992 és 1992 utáni évekre. A már 1998-ban működött cégeket vizsgálva megállapítható, hogy 1992-re, a transzformációs visszaesés legmélyebb évére, már túlnyomórészt létrejöttek azok a szervezeti keretek, amelyek ma is jellemzik a magyar vállalkozásokat.

A cégek 52 százaléka magyar magánszemélyek többségi tulajdonában van, 20 százalékuknál belföldi cég, 12 százalékuknál pedig külföldi cég van többségi pozícióban. Az állami, valamint önkormányzati tulajdonban levők aránya nem éri el a 4 százalékot. A többi cég esetében (12 százalék) egyik előbbi típusba sorolt tulajdonos sincs többségi pozícióban. A magánszemélyek túlnyomórészt az 50 fő alatti cégeknél, a belföldi cégek a 101-250 közöttieknél, a külföldiek pedig a legnagyobbak között szerepelnek az átlagosnál gyakrabban tulajdonosként.

A cégek alapítói között legnagyobb arányban más vállalkozásokat találhatunk (29,8 százalék). Ez az állami vállalatból való átalakulások miatt lehet ilyen magas. A volt munkatársak, az ismerősök és a dolgozók a cégek mintegy egyötödének alapításában játszottak szerepet. Ha együtt vesszük számításba a személyes kapcsolatokon nyugvó cégalapításokat – mikor családtagok, ismerősök vagy volt munkatársak szerepelnek az alapítók között -, akkor az így létrejött cégek aránya eléri a 46,6 százalékot. Ahol a fentiek szerepet játszottak mint alapítók, jellemzően a kisebb (50 főnél többet nem foglalkoztató) cégek közé tartoznak, míg a méreteikben nagyobb (létszám, vagyon, forgalom tekintetében) cégek között szerepük elenyésző.

Létszám és keresetek

A felmérés adatai szerint 1997-ben nem nőtt számottevően a cégeknél foglalkoztatottak létszáma. A létszám 1998-ban várható növekedése a menedzserek szándékai szerint viszont már számottevő lesz. Ha ezek teljesülnek, akkor 1998-ban akár 3,4 százalékkal is nőhet a foglalkoztatottak száma a vizsgált társaságoknál.

A keresetek 1997-ben majd' 20 százalékkal nőttek (a medián 119 százalék volt), és a tervek szerint 1998-ban nem lehet túl gyors növekedésükre számítani, mivel a minta egészében a menedzseri szándékok összesítése 15 százalék körüli keresetnövekedést valószínűsít. Az átlagokhoz tartozó sztenderd hibák arra utalnak, hogy ebben a vállalatvezetők sokkal egyöntetűbben nyilatkoznak, mint a létszám várható alakulásáról. A létszám és a keresetek alakulását megvizsgáltuk a cégek nagyság, szektor és többségi tulajdonos szerinti csoportjaiban is. Az eredmények szerint a létszám 1997-es változása számottevően a cégek többségi tulajdonosa szerinti csoportosításban tért el egymástól. Tavaly a létszám a legnagyobb mértékben a külföldi tulajdonban levő cégeknél nőhetett, és ez várható 1998-ban is. A magyar magáncégek, magánszemélyek tulajdonában levő cégek esetében inkább a létszám szinten tartása vagy csökkenése várható. Az 1998-as szándékok ettől a helyzettől leginkább a magyar magánszemélyek kezében levő cégeknél térnek el pozitív irányban. Körükben (különösen az 50 főnél kevesebbet és 250 főnél többet foglalkoztatóknál) az átlagosnál nagyobb mértékű létszámnövekedést terveznek.

A keresetek 1997-ben a külföldi tulajdonban levő cégeknél 18 százalékkal, a magyar magánszemélyek tulajdonában levőknél 19 százalékkal nőttek. A tulajdonosok szerint képzett csoportokban egyébként számottevően különböző a keresetnövekedés. A keresetek növelésére vonatkozó szándékok egyöntetűbbnek látszanak, mint az 1997-es tényleges keresetnövekedés, de például a cégek nagyság szerint képzett csoportjai között jelentős különbségek vannak: a közepesnek számító 101-250 főt foglalkoztató cégek körében messze az átlagot (17 százalék) meghaladó növekedést terveznek (22 százalék). A cégeknek mintegy 16 százaléka, az összes foglalkoztatottnak pedig 21 százaléka tartozik ebbe a csoportba, tehát ez a növekedési előrejelzés aligha tekinthető általános érvényűnek.

Beruházások

A vizsgált cégek 80-87 százaléka eszközölt valamilyen mértékű beruházást 1996-ban vagy 1997-ben. Ezek összege azonban az esetek csaknem felében nem haladta meg a 10 millió forintot. 1996-ban a beruházók 44 százalékánál, 1997-ben pedig 53 százalékánál volt nagyobb a befektetett összeg. Ennek megfelelően az átlagos beruházás nagysága is alacsony volt mindkét évben, és ebben az 1998-as szándékok sem hoznak változást. A beruházások összege 1997-ben nominálisan mintegy 33 százalékkal nőtt a megkérdezett cégek körében, ami nem szóródik számottevően a cégek egyes csoportjaiban. (Mindössze a családi és baráti kapcsolatokon nyugvó cégek esetében mutatható ki szignifikánsan az átlagosnál kisebb növekedési ütem). Ha a beruházások értékének 1997-es nominális növekedési ütemét összehasonlítjuk az 1998-as (a menedzserek szándékai szerinti) várható ütemével, akkor 1998-ban az ütem jelentős csökkenésére és a beruházások nominálértékének 12 százalék körüli növekedésére számíthatunk. Ha csak azokat a cégeket vesszük figyelembe, amelyek 1997-ben 10 millió feletti öszszegben beruháztak, akkor az alábbi kép rajzolódik ki: 1997-ben e társaságok körében nominálisan 62 százalék körül nőhettek a beruházások, de ez a növekedés 1998-ban már nem folytatódik, sőt nominálisan is stagnál. Ezek szerint a beruházások növekedésében 1998-ban a kisebb beruházási volumenű beruházások növekedése döntő szerepet fog játszani.

A cégek egyes csoportjait vizsgálva ebben csak a többségi tulajdonos típusa szerint ragadhatunk meg számottevő különbségeket. A magyar magánszemélyek tulajdonában levő cégek messze az átlag alatt lesznek képesek növelni beruházásaikat akkor is, ha minden beruházást figyelembe veszünk (36 százalék), és akkor is, ha csak a 10 millió forint feletti értékhatárúakat (6,5 százalék). Az első esetben a közösségi tulajdonban levő cégek kimagasló beruházási aktivitása várható, a 10 millió feletti beruházások körében pedig a külföldi tulajdoni többségű cégeké (nominálisan több mint kétszeres növekedés).

Forgalom

A forgalom alakulásának vizsgálatához a mérlegben és a társaságiadó-bevallásban is megjelenő nettó árbevételt kérdeztük a cégektől. (Amennyiben az 1996-os társaságiadó-bevallások rendelkezésünkre állnak, meg tudjuk vizsgálni a kérdőívben szereplő adatok pontosságát az ott közöltekhez képest. Ez a vizsgálati irány – kiegészítve az 1995-ös társaságiadó-bevallási adatokkal – módot ad továbbá annak ellenőrzésére is, hogy nem torzítanak-e a kérdőívben kapott válaszok a jobb helyzetben lévő cégek irányába.) A mintában az átlagos árbevétel 1996-ban 850 millió forint, 1997-ben 1,035 milliárd forint volt, 1998-ban pedig várhatóan 1,251 milliárd forint lesz. A cégek bevételének növekedési üteme 1997-ben nominálisan 36 százalék körülire volt tehető. Ez az ütem a cégvezetők várakozásai szerint csökkenni fog 1998-ban és 19 százalék körülire tehető. (Ha a nettóárbevétel-növekedés ütemeit a cégek 1997-es nettó árbevételének az átlagos nettó árbevételhez viszonyított arányával súlyozzuk.) Azaz az 1998-ra vonatkozó várakozások jóval pesszimistábbak, mint az 1997-es kibocsátás növekedése volt (lásd a 2. táblázatot).

Ez megerősíti a Tárkinak a legnagyobb exportáló feldolgozóipari cégekre vonatkozó felvételének eredményeit.

A vizsgált gazdasági ágak között 1997-ben számottevő eltéréseket lehet kimutatni: az építőipari cégek forgalmának átlagos bővülése volt a legerőteljesebb (89 százalék), amit a feldolgozóipari cégek (36 százalék) és a kereskedelembe tartozók (22 százalék) követtek. Létszám szerint már nem láthatunk számottevő különbségeket, ami mögött – ismerve a KSH idevonatkozó adatait (KSH, 1997) – két dolog sejthető: a) a mintába nem került be az a néhány cég, amelynek termelésnövekedése adta a nemzetgazdasági bruttó termelés növekedésének jelentékeny részét; b) a termelésben és a kibocsátásban a KSH és a Tárki felvételének adatai szerint a cégek nagysága szerint megmutatkozó különbségek – nevezetesen, hogy a kisebb cégek az átlagosnál kevésbé, illetve egyáltalán nem növelték termelésüket 1997-ben – azért nem mutatkoznak a mintában, mert az nem tartalmazza a 11-20 főt foglalkoztató cégeket, amelyeknél a fenti tendencia kimutatható volt.

A többségi tulajdonos szerint képzett cégcsoportok között nem rajzolódnak ki számottevő különbségek az 1997-es forgalombővülés ütemében. A külföldi tulajdonban levő cégcsoport messze az átlag feletti növekedést ért el (nominálisan 54 százalékkal nőtt e körben a nettó árbevétel), de ez csak néhány cég kimagasló növekedésének tudható be. Az 1998-as szándékok – mint korábban láthattuk – a nettó árbevétel mérsékeltebb növekedését valószínűsítik, mint ami 1997-ben tapasztalható volt. A különböző nagyságú cégek között legnagyobb ütemű növekedést az 51-100 főt foglalkoztatók terveznek, míg a legkisebb és a legnagyobb kategóriába tartozók ennél sokkal kisebb ütemre számítanak.

Az adatok arra mutatnak, hogy a belföldi magáncégek tulajdonában levő, valamint külföldi tulajdonú cégek messze az átlag felett tudják 1998-ban növelni nettó árbevételüket (25 százalékkal és 22 százalékkal), miközben a magánszemélyek kezében levők forgalma – ahol 12-13 százalékos nominális növekedést terveznek – reálértékben stagnálni vagy csökkenni fog

14 százalék alatti termelői árindexszel számolva). A szektorális hatások nem tekinthetők e tekintetben szignifikánsnak. Eszerint az 1998. évi növekedésben az 1997. évihez hasonlóan a külföldi tulajdonú cégek csoportjának meghatározó szerep jut, de ez a szerep kiegészül a közepes és nagyobb méretű magyar magáncégek csoportjával. Várható, hogy ezek is döntő szerepet fognak játszani a növekedés dinamikájának alakulásában.

Piaci kapcsolatok

A piaci siker egyik fontos tényezője a vevőkkel való kapcsolat. Ennek felderítésére megkérdeztük a cégeket arról, hogy milyen arányban szállítanak külföldi telephelyű multinacionális vagy egyéb külföldi cégeknek, magyar tulajdonban levő, de náluk kisebbeknek, vagy náluk nagyobbaknak, valamint a lakosságnak. Ha a fenti típusok szerint határozzuk meg a lehetséges vevőket, akkor az értékesítés megoszlásából azt láthatjuk, hogy a mintába került cégek árbevételében a multinacionális cégek átlagosan 8,5 százalékkal, az egyéb külföldi telephelyűek pedig 20 százalékkal részesednek, miközben 64 százaléka, illetve 45 százaléka egyáltalán nem szállít e cégeknek.

A cégek többségi tulajdonos és nagyság szerinti csoportjainak és az egyes vevőknek az árbevételen belüli szerepét nézve felrajzolhatók azok az értékesítési irányok, amelyek a különböző cégek eladásaiban az átlagosnál nagyobb szerepet játszanak. Ezek szerint a külföldi telephelyű multinacionális cégeknek az átlagosnál sokkal kisebb arányban szállítanak az 50 fő alatti vállalkozások (73 százalékuk nem ad el multinacionális cégnek), míg a közepes és nagy cégek (50 fő felettiek) értékesítésében szerepük már az átlagot meghaladó arányú. Hasonló helyzetet láthatunk az egyéb külföldi cégeknél is, a dolgot annyival megtoldva, hogy itt a 100 foglalkoztatott feletti magyar cégek vevői között szerepelnek az átlagosnál nagyobb arányban. Ezzel együtt a külföldi tulajdonban levők körében a külföldi cégeknek mint vevőknek az aránya az átlagnál jóval jelentősebb, a magyar magánszemélyek tulajdonában levők körében pedig kevésbé jelentős. A megkérdezetteknél nagyobb cégeknek jellemzően a személyes magántulajdonúak szállítanak, míg a külföldi tulajdonban levők nem adnak el náluk nagyobb magyar cégnek, ami természetes is, hiszen a magyar magánszemélyek tulajdonában levők inkább a kisebb, a külföldi tulajdonban levők pedig a nagyobb magyarországi cégekhez tartoznak. A megkérdezettnél kisebb cégek csak az 50 foglalkoztatott alattiak értékesítésében játszik az átlagosnál nagyobb szerepet, sem más nagyságkategóriában, sem pedig a tulajdonos szerint nem figyelhetők meg számottevő eltérések. Azaz a kis cégek forgalmában az egymás közötti forgalom is jellemző momentum. Ezenkívül a lakossági értékesítés is a mintában levő kisebb cégekre jellemző az átlagosnál nagyobb mértékben.

Az előbbiek úgy is összefoglalhatók, hogy a mintába került kisebb cégek jellemzően vagy lakossági igényeket elégítenek ki, vagy pedig náluk nagyobb, de jellemzően belföldi telephelyű cégek beszállítóiként jönnek számításba. A belföldi közepes és nagy cégek pedig vagy egymás üzleti partnerei, vagy pedig külföldi cégek vannak átlagosnál nagyobb mértékben vevőik között. Az előbbieken belül különösen a magyarországi külföldi tulajdonban levő cégekre jellemző, hogy külföldi cégeknek szállítanak. Az így kirajzolódó kép háromrétegű struktúrát sugall, ami arra figyelmeztet, hogy a kisebb, rendszerint magyar magántulajdonban levő vállalkozások jellemzően nem jönnek szóba mint külföldi cégek beszállítói. Ha szállítanak is külföldre, akkor termékeik ebben az esetben inkább lakossági igényeket elégíthetnek ki. A külföldi és a magyar cégek közötti üzleti kapcsolatok léte ezek szerint csak a közepes és nagy magyarországi cégeknél meghatározó kérdés. A kisebb, rendszerint lokális piacra termelő és családi, ismerősi kapcsolatokon keresztül működő cégek szerepe ebben nem jellemző.

Kérdéses, hogy mennyiben lehet és mennyiben kell ezen a helyzeten kormányzati programokkal változtatni. Ha a kormányzat beszállítói programokkal szeretné segíteni a magyar vállalkozásoknak a fejlett technológiát alkalmazó külföldi tulajdonban levő (itthoni és külföldi) cégekhez való integrációját, akkor jó lenne, ha ezek a programok arra a középvállalati körre alapozódnának, amelynek vagy már vannak beszállítói kapcsolatai külföldi cégekhez, vagy a piaci struktúrában elfoglalt helye könnyen lehetővé teszi számára ilyen kapcsolatok kialakítását.

Versenytársak

A cégek lehetséges versenytársainak vizsgálatánál a vevők típusainál már megismert csoportosítást alkalmaztuk. Az eredmények szerint a cégek leggyakrabban magyarországi kisebb cégeket jelölték meg fontos versenytársuknak, ami – tekintetbe véve, hogy a mintában túlnyomó többségben 50 fő alatti cégek voltak – azt mutatja, hogy a kis cégek nemcsak egymás beszállítói, hanem egymás konkurensei is. Mivel a magyar vállalatok piaci kapcsolatai a multinacionális cégekkel gyérek, ezért a legtöbben ezeket jelölték meg úgy, mint egyáltalán nem fontos konkurenseket.

A társaságok vizsgált csoportjaiban eltérő mértékben tekinthetők versenytársaknak a különböző cégek. Az elemzés során kapott eredmények megerősítik azt a megfigyelést, hogy a magyar vállalkozások szegmentált alpiacokban működnek, azaz az eltérő jellegzetességgel bíró cégcsoportoknak eltérő nagyságú és piaci helyzetű versenytársai vannak. Ezek szerint a magyar vállalkozások piacát a szegmentált piacok rendszere írja le legjobban, azaz Magyarországon is jogosultak az üzleti csoportok létét kimutató gazdaságszociológiai kutatások eredményei. Hozzá kell tennünk azonban ehhez, hogy a fenti eredmények kimutatják ugyan a piaci részterületek létét, de az is látható, hogy ez a szegmentáltság nem különösebben erős (a számított asszociációs mutatók gyenge kapcsolatra utalnak), feltehetően nem zárt halmazokba rendeződő piaci csoportokról van szó, hanem olyanokról, amelyek között meglehetősen gyakori és nem elhanyagolható mértékű az átjárás.

Összevetve a versenytársakra vonatkozó eredményeket a piaci partnerekével (vevők), azt tapasztalhatjuk, hogy a multinacionális és az egyéb külföldi és megkérdezett társaságnál nagyobb cégek esetében együtt jár a versenytársak fontosságának megítélése és az ezekbe a típusokba tartozó cégeknek a megkérdezett társaságok értékesítésében játszott szerepe: amely cégcsoport fontos versenytárs, az eladásokban is fontos szerepet játszik mint vevő. A megfigyelt cégek – mint szállítók – piaci helyzete nagymértékben függ azoknak a cégeknek a piaci helyzetétől, amelyeknek szállítanak. Egy multina-cionális cégnek szállító vállalkozás jövőjét nagymértékben meghatározhatja az adott multinacionális cég értékesítési lehetőségeinek változása. Ez utóbbira pedig hasonló nagyságú versenytárs cég lehet a legerősebb befolyással.

Fizetési fegyelem

Korábbi és más vállalati mintán elvégzett vizsgálatok eredményei szerint a fizetési fegyelem megszegésének valószínűsége az egyes cégcsoportokban jelentősen eltér. Mind az 1994-es, mind az 1996-os eredmények arra utaltak, hogy a külföldi tulajdonban levő cégek partnerei körében szignifikánsan kisebb arányban fordult elő ez a jelenség, mint egyébként. Ellenkező irányú hatást tapasztalhattunk a kisebb, magyar magántulajdonban levő cégeknél. Ezeknek az átlagosnál bizonytalanabb üzleti kapcsolatokkal kellett számol-

niuk: partnereik rendszeresen nem tartották be a fizetési határidőket. A kilencvenes évek közepén, a gazdasági stagnálás éveiben kapott eredmények kíváncsivá tesznek bennünket: vajon hogyan változott ez a helyzet 1998-ban, amikor már érezhető növekedésnek indult a magyar gazdaság. Ezért most is megkértük a vállalatvezetőket arra, hogy becsüljék meg: partnereik hány százaléka nem tesz eleget rendszeresen fizetési kötelezettségeinek.

A kapott eredmények azt mutatják, hogy a fizetési kötelezettséget rendszeresen megszegő partnerek átlagos aránya 27,2 százalék, mediánja pedig 20 százalék. De pontosabb képet kapunk, ha a fizetési kötelezettség megszegésének mértéke szerint vizsgáljuk a cégek megoszlását.

A cégek különböző csoportjaiban való előfordulást vizsgálva a korábbi kutatásokkal megegyező eredményt kapunk. Egyedül a többségi tulajdonos szerint képzett csoportokban vannak szignifikáns különbségek, éspedig a külföldi tulajdonban levő cégek javára (körükben a partnerek csak 16 százaléka szegi meg a fizetési fegyelmet), a magyar társaságok és magánszemélyek tulajdonában levők hátrányára (ezeknél a partnereknél átlagosan 30 százaléka teszi ezt). Az előbbiek üzleti kapcsolatai 1998-ban is jóval kevesebb rizikót hordoznak e területen, mint az utóbbi két csoporté. Ellenben sem a cégek ágazati hovatartozása, sem nagysága, sem pedig piaci hatóköre nem játszik ebben számottevő szerepet. Ha a vevők egyes csoportjainak az értékesítésben játszott szerepét is figyelembe vesszük, akkor a megfigyelt cégeknél nagyobb társaságok növekvő szerepe mellé a fizetési fegyelem megszegéséből adódó bizonytalanság növekedése, a lakosság, mint vásárló, növekvő szerepével pedig e bizonytalanság csökkenése társul.