Könyvespolc

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 5. számában (1998. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

A magánosítás kézikönyve

Mihályi Péter: A magyar privatizáció krónikája 1989-1997
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,
1998. 458 oldal, 3300 Ft + áfa

A hazai rendszerváltozásban a privatizáció - az állami vagyon magánkézbe adása - meghatározó volt. E rendkívül összetett folyamat végrehajtása során számos politikai, jogi, közgazdasági és számviteli probléma adódott. A közérdeklődés előterébe került, sokszor szélsőséges indulatokat váltott ki, éles vitákat kavart és számos téves értesüléseken alapuló véleményt hozott felszínre. Egyesek helyeslik a közvagyon magánosítását, míg mások egyenesen az állami vagyon elherdálásáról beszélnek, nem zárva ki a visszaélések lehetőségét sem. Ennek következtében - számos privatizációt jogellenesnek tartva - a felelősség megállapításának lehetőségét is megemlítik.

A közvélemény egyértelmű választ szeretne kapni arra, mi a privatizáció célja, hogyan zajlott le eddig a hazai magánosítás, mekkora volt a privatizálható vagyon aránya a nemzeti vagyonban, milyen volt a jogi szabályozás, hogyan működtek a privatizáció intézményei, milyen arányú volt az alkalmazotti tulajdonszerzés, milyen vállalatokat adtunk el, hova lettek a privatizációs bevételek és így tovább.

A kézikönyvben választ kapunk ezekre és számos hasonló kérdésre. A szerző maga is éveken át tevékenyen részt vett a privatizációs folyamat irányításában, így közelről volt az események szemtanúja. Hitelesen tájékoztatja olvasóit az eddig megvalósult privatizáció részleteiről. Elemzi a rendszerváltozás és a privatizáció összefüggéseit, különböző táblázatokban szemlélteti a privatizálható vagyon részarányát, s rámutat a számviteli előírások szerepére az értékelésben.

A privatizáció jogi keretei közt szó van a kárpótlási jegyek privatizációs felhasználásáról, a folyamat máig tartó elhúzódásáról. A szerző foglalkozik a tulajdonosváltással járó társadalmi változásokkal, a privatizációs hitellel és lízinggel, a részvényértékesítéssel, valamint a tőzsdei privatizációval - példák bemutatásával is. Megismertet az állam privatizációs és vagyonkezelési intézményeivel, az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) megalakulásával, szervezetével, privatizációs programjaival, döntései mechanizmusával.

Megírja, milyen okok játszottak közre az ÁVÜ-ből kiszakadó Állami Vagyonkezelő Rt. (ÁV Rt.) létrejöttében. Összehasonlítja a két szervezet felépítését, működését, megismertet konfliktusaik okaival. Az 1994 nyarán hivatalba lépő új kormány megszüntette az ÁVÜ és az ÁV Rt. párhuzamos működését, s 1995. június 17-én jóváhagyta az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) alapító okiratát. A szerző bemutatja az új szervezet tőkeszerkezetének összetevőit, a működését szabályozó törvényeket és rendeleteket.

A kvázi-tulajdonosok (vagyis a lényegében ingyen tulajdonhoz jutók) megjelenése kapcsán szó esik az MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) és a vezetői kivásárlás (MBO) által nyújtott vagyonszerzési lehetőségről, a települési önkormányzatok résztulajdonossá válásra irányuló törekvéseiről. A továbbiakban képet kapunk a Malév, a Matáv, a Mol, a villamosenergia-ipar, a gázszolgáltató társaságok, a pénzügyi szektor megvalósított és az Antenna Hungária sikertelen privatizációjáról. A szerző behatóan foglalkozik a privatizáció elvi kérdéseivel is; így annak közgazdasági szempontjaival, ellentmondásaival, a külföldiek részvételével, a vagyonkezelés feladatával és megoldásaival stb.

Kitér a tanácsadók szerepére, a vagyonértékelésre; táblázatok szemléltetik a könyvszakértők és a vállalatok kapcsolatát, a befektetési bankokat, a tanácsadó és a brókercégeket. Végül a nyilvánosság és az ellenőrzés szerepéről, a vagyonváltozásról, a privatizációs bevételek felhasználásáról és a privatizáció összegző értékeléséről olvashatunk. Mint a szerző kifejti, a magyar gazdasági vezetés számára a gyors ütemű privatizációnak nem volt alternatívája. A magyar vállalatok nagyjából megfelelő kezekbe kerültek; a privatizáció számottevően javított az ország gazdasági helyzetén. Az egymást követő kormányok elhibázott lépései ellenére a privatizáció módszerei helyesnek mondhatóak, alapot adtak a polgári középosztály kialakulásához.

dr. Rubóczky István

Erkölcsrajz a gazdaságról

Pintér Emil: Európai illemtan
Európa, 1998. 192 oldal, 998 Ft

Viszonylag keveset profitálhat a versenyszférában dolgozó szakember Pintér Emil áttekintő munkájából, amelynek tárgya a nyugat-európai gazdasági és társadalmi viszonyok, valamint a mostani magyar gazdálkodási morál és szokásrend összehasonlítása. A glosszabetéteket is kedvelő, 39 év után hazatért pszichiátert valószínűleg az Európai Unió országaiban sem megoldott, nálunk pedig a rendszerváltozás után elharapódzott munkanélküliség lelki oldalának vizsgálata csábította arra, hogy a munkával összefüggő általánosabb kérdésekkel foglalkozzék.

Széles körű, de nem mindig mélyreható tájékozódása eredményeit - úgy tetszik - azért foglalta egybe az érdeklődő laikus számára jól követhető, világos megfogalmazásban, mert - eltekintve szűkebb szakmájától - a legtöbb területen maga is más kutatók elképzeléseinek szisztematikus számbavételét tekintette szükségesnek ahhoz, hogy tisztába jöjjön vele: milyen megítélés alá fog esni Magyarország az EU-csatlakozás időszakában.

Nyomatékosan figyelmeztet az itthoni gazdasági erkölcs állapotának kínos eltéréseire a nyugati normáktól. A könnyen kijavítható jelenségektől az értelmetlen, évszázados beidegződéseken át a már csak büntetőjogilag értékelhető visszásságokig keményen rámutat az EU-hoz egyszerűen nem illő magyar munkafelfogás, befektetői gondolkodás és fogyasztói viselkedés hiányosságaira.

Az elért jövedelemmel való kétfajta bánásmód különbözőségét illusztrálja egy nemzetközi konferencián elhangzott kis beszélgetéssel. A Németországot fogyasztói társadalomként aposztrofáló magyar előadót így igazította ki német kollégája: "Lehet, hogy az önöké fogyasztói társadalom, a mienk inkább megtakarító és befektető társadalomnak nevezhető."

Pénz- és bankügyeink taglalásakor Pintér Emil tárgyilagosan megállapítja, hogy laza pénzkezelésünk a csatlakozás egyik várható kerékkötője. Hogy mennyire hiányos nálunk a pénzügyi alapkultúra, az abból a leírásából derül ki, amely tartalmazza a bankfiókok - miénktől messze eltérően - előzékeny szolgáltatásait az EU-államok polgárai számára. Ugyancsak tanulságosak az adófizetési morállal kapcsolatos összevetései. E téren is van átalakulnivalója a kusza és áttekinthetetlen hazai gyakorlatnak. Mindaddig, amíg ki nem alakul az az egyensúly az egyén és az adóhivatal között, melynek révén az emberek megtanulják, meddig mehetnek el a jövedelemkozmetikázásban, és az állam is tudja, adóköveteléseinek hol az ésszerű határa...

A nemzetgazdaságok különböző szektorainak (oktatás, közlekedés, hadügy, női foglalkoztatás) szemléje után két tömör zárófejezet következik. Bennük summázza, mit várhatunk mi az EU-tól, és hogy mit kapnak velünk vagy tőlünk ők, ha egyszer belépünk a viszonylag nagy múltú, összecsiszolódott közösségbe. Végkövetkeztetése az, hogy Magyarország mint EU-tag olyan lesz, amilyenné magunk alakítjuk. "A brüszszeli regionalizmus ugyanis bő mozgásteret enged helyi és nemzeti sajátosságaink, adottságaink ápolására."

Kifejezetten olvasmányos művét a professzor érdekes elképzelés ismertetésével fejezi be. Felfogása szerint a nyugati piacgazdaság szociális problémáinak megoldatlansága miatt meg kellene próbálkozni az úgynevezett párhuzamos vegyes gazdaság kialakításával. Ez a (kissé utópisztikusnak tűnő) kísérlet nagyjából azt jelentené, hogy az erőteljesen prosperáló szabad piacgazdaság fenntartása mellett létre kellene hozni olyan állami szférát, amely mintegy fölkarolná a könyörtelen versengés mindenkori veszteseit, s alacsonyabb szinten, de gondoskodna tisztes megélhetésükről. Az egykori tervgazdálkodás kedvező tulajdonságait fölhasználó ötlet vitaképes. Működésének kipróbálásához azonban feltehetően hiányzik részletesebb átgondolása és elméleti kidolgozottsága.

Iszlai Zoltán

Kezdőknek és haladóknak

Adók és illetékek 1998
Dr. Kállai Lajos-Sztanó Imréné dr.
Saldo, 1998. 563 oldal, 2800 Ft

A magyar gazdaságban a piaci viszonyok folyamatosan uralkodóvá válnak. Ezzel egyidejűleg bővül a pénzügyi rendszer szerepköre. A pénzügyeken belül különös jelentősége van az adóztatásnak. Magyarországon az 1998. évi állami költségvetés előirányzata szerint (a 2375 milliárd forint - privatizációs bevételek nélküli - bevételből 1984 milliárd forint) az összes bevétel 83,5 százalékát az adók és adójellegű befizetések teszik ki. A hozzájárulás mértékét tekintve a sorrend: áfa, szja, fogyasztási és jövedéki adók, társasági és osztalékadó, vám és importbefizetések, lakossági illetékek, játékadó-bevételek, bányajáradékok.

A hazai adóztatási gyakorlattal összefüggő feladatok színvonalas teljesítése széles körű ismeretek elsajátítását teszi szükségessé. A gazdasági, társadalmi és jogi környezet napjainkban gyorsan változó, emiatt szükségszerű az adózással összefüggő ismeretek korszerűsítése, megfelelő hasznosítása.

A kiadvány elsődlegesen a magyar adókötelezettség fajtáiról, az adómegállapítási módokról, az adózók, az adóhatóságok jogairól és feladatairól, a helyes adózási magatartásról, az adóigazgatási eljárás szabályairól, azok megsértésének jogkövetkezményeiről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről nyújt tájékoztatást.

Ismerteti az adótan alapfogalmait, az adórendszer kialakulását és kiemelkedő változtatásait, a nemzetközi adózás hatásait a hazai gyakorlatra. A könyv nagy érdeme, hogy az elmélet mellett gyakran alkalmaz gyakorlati megközelítést is. Az 1998. január 1-jei szabályozás szerint áttekinti a magyar gyakorlatban alkalmazott adónemeket és fizetési kötelezettségeket.

Az adórendszer 1998. évi változásának alapvető célja, hogy az adózásban a kiszámíthatóság és a stabilitás érvényesüljön. A személyi jövedelemadó ez évi változásai közül célszerű kiemelni a nyugdíjreformmal összefüggő módosításokat, valamint azokat, amelyek a vállalkozások számára kedvezőbb adózási környezetet teremtenek. Az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén szólni kell a törvényi szabályozás keretei között megnyilvánuló adóharmonizációs törekvésekről is, amelyek főként a közvetett adókra vonatkoznak. A közvetlen adók területén a harmonizáció egyrészt a kettős adóztatás elkerülésére, másrészt az adóelkerülés megakadályozására irányul. A könyv mellékletében összegyűjtve megtalálható valamennyi, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló hatályban lévő egyezmény.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére