Kínaiak egymás között

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Hongkong egy éve

Megjelent a Cégvezetés (archív) 5. számában (1998. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

 

Hongkong anyaországhoz való visszatérését követően a leggyakoribb kérdések egyike az, vajon Hongkong, vagy a szárazföldi Kína fogja-e saját képére alakítani a másikat? A kérdés természetesen sarkított, a valóságban minden bizonnyal a bonyolult kölcsönhatások eredményeként a Kínai Népköztársaság többé nem lesz olyan, mint volt az egyesítést megelőzően, s alkalmasint Hongkong is idomul a népi Kínához.

 

Hongkong és a KNK között lehetnek ugyan feszültségek és ellentmondások, de sorsuk végérvényesen összekötődött, egymástól való elszakadásuk már lehetetlen. Amennyiben Kína gazdasági-társadalmi helyzete kedvezően alakul, az Hongkongra is pozitívan hat. Amennyiben a kínai helyzet válságosra fordulna, úgy azt Hongkong is megszenvedné. A különlegesnek tekinthető kínai területek száma 1997. július elsején Hongkonggal tovább bővült. Hongkong, mint a KNK Különleges Közigazgatási Területe (SAR), a különleges övezetek új, a történelemben példa nélküli formája, egyben Kína leggazdagabb és legmodernebb városa. A gazdasági reform folytatódásával azonban a különbség csökkenőben van az egykori koronagyarmat és a szárazföldi területek között. Várhatóan idővel más kínai nagyvárosok is felzárkóznak a jelenlegi hongkongi szinthez, ami nem feltétlenül fenyegetés a SAR számára, hiszen meghatározó szerepét további fejlesztésekkel - ha némileg csökkenő súllyal is, de - tartani tudja.

Sikeres átállás - fenntartásokkal

Az 1997. július elsejei átadás és az azt követő átállási időszak, vagyis Hongkong visszatérése Kínához, a vártnál simábbnak és sikeresebbnek bizonyult. Ám ezzel a politikai szempontból közvetlenebb, gazdaságilag közvetettebb veszélyeztetettség állapota még nem szűnt meg. A reintegrálódás nehézségei, a két társadalom különbözőségének ellentmondásai ebben a szakaszban válnak érezhetővé, ami a központi kormányzatnak esetenként terhesebb probléma, mint a hongkongi átlagpolgárnak. Az "egy ország - két rendszer" gyakorlatának próbaköve az első komolyabb nézeteltérés lesz. Ekkor derül majd ki, hogy a központi kormányzat a hangsúlyt az egy országra vagy a két rendszerre helyezi. Hongkongi értelmezés szerint a meghatározóbb elem természetesen a két rendszer. A pekingi gyakorlat azonban - legalábbis az ország belső területein - egyértelműen az egy ország elsőbbségét mutatja.

A Hongkongon belül és kívül élők egyaránt tisztában vannak azzal, hogy a nemzetegyesítésnél a politikai szempontok voltak az elsődlegesek, a gazdasági érdekeltség csak másodlagos szerepet játszott. A gazdasági integrációs folyamat nem új keletű a két országrész gyakorlatában, így az egyesülés ténye mindössze annak felerősödését hozza magával. A kapcsolatok egyik gyenge pontja a pekingi politika miatti bizonytalanság. A későbbi döntések ugyanis váratlan ellentéteket hozhatnak a gazdasági liberalizáció és a befejezetlen nemzeti egységesítés belső útján. Miután Hongkong lakosságát nagyfokú társadalmi-politikai passzivitás jellemzi, könnyen veszélybe kerülhet az autonómia. Különösen a kereskedői, beruházói réteget csak üzleti érdekeinek csorbítása zökkentheti ki politikai közömbösségéből. Ennek következtében azok a belső gátak sem épülnek be a társadalmi-politikai köztudatba, amelyek a túlzott pekingi befolyással szemben védelmet nyújthatnának a Különleges Közigazgatási Területnek.

Mind szorosabb kötelékek

Egyedül az a kötelezettségvállalás ad garanciát a terület autonómiájának fennmaradására, amelyet államközi szerződés - az 1984-es Joint Declaration, az alaptörvény - rögzít. Ez lehetőséget ad a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének brit ellenőrzésére, végső esetben nemzetközi vizsgálat kezdeményezésére. Peking ezzel szemben, Hongkong politikai szuverenitására hivatkozva, megpróbál minden külföldi ellenőrzési szándékot elhárítani. A konfrontáció megelőzésében azonban a kínai érdekeltség nagyobb, hiszen Hongkong modellértékét csak a Különleges Közigazgatási Területtel való szoros együttműködésben tudja megőrizni.

Hongkong sorsa a gyorsan változó Kínához kötődik úgy, hogy közben mélyül a kölcsönös függőség. A gazdasági integrációs folyamattal ellentétben a társadalmon belüli intenzívebb közeledés lehetőségét az anyaországhoz való visszatérés teremtette meg. A kínaiak közötti közeledés ma már a rokoni kapcsolatokon túl a társadalmi érintkezés egyre bővülő körében - például a határ menti turizmus, akadémiai együttműködés, sport és kulturális csere, házasság stb. formájában - is testet ölt. A korábbi hivatalos, főleg üzleti ügyekre szorítkozó kapcsolatok egyre több személyes szállal fonódnak össze. Paradox módon problematikus ügyek is a társadalmi integráció irányába hatnak. Ilyenek például a családegyesítési ügyek, a bűnmegelőzés, a szűk szállítási keresztmetszetek, a torlódások vagy a munkanélküliség stb. Az érintkezési lehetőségek bővülése, a már kiépült kapcsolatok sokrétűsége teremti meg végső soron a szerves összenövés feltételeit Hongkong és a népi Kína között.

Hongkong üzleti világát kulturális beállítottsága, földrajzi közelsége, gazdasági kapcsolódása következtében meghatározó viszony köti a szárazföldi Kínához. A történelmi, illetve rendszerbeli különbségek ellenére a kapcsolatok, ha rejtettebb formában is, de mindvégig léteztek. Így akár természetesnek is tekinthető a vonzódás a szárazföldi Kína ideológiai és politikai eszméihez, amely a hongkongi üzleti világ egyes tagjait jellemezte. Ennek következtében Hongkong társadalmában mindvégig létezett olyan politikai törekvés, amely akadályozni próbálta a - brit kormányzat által különösen az utóbbi években szorgalmazott - demokratikus eszme- és intézményrendszer erősödését. Az átvétel időpontjának közeledtével a Peking-barát csoportok tevékenysége egyre erőteljesebbé és nyíltabbá vált. Ezzel megpecsételődött minden olyan politikai engedetlenségi mozgalom sorsa, amely nyugati típusú, plurális, demokratikus rend mellett próbál kiállni.

Az üzleti világot politikailag a konzervativizmus jellemzi. Ez különösen a Kínával szorosabb kapcsolatban állókra, s tulajdonképpen a szárazföldi partnerekre is igaz. Az üzleti világ résztvevői számára általában az üzlet diktál, nekik a demokratikus törekvések esetenként kiiktatandó bizonytalansági tényezők. A szuverenitás változásával az üzletemberek identitástudata is átalakul, az egykori gyarmati komprádor osztály fokozatosan vedlik át a vörös kapitalisták hazafias osztályává.

A hongkongi szuverenitás 13 éves előkészítő folyamatának eredményeként jött létre a Hongkong Különleges Közigazgatási Terület (HKSAR), amelynek törvényhozói, végrehajtói és független bírói hatalommal felruházott testületei vették át a hatalmat 1997. július 1-jével. Tagjait "választások" útján és pekingi jóváhagyással küldték a testületekbe. Nem okozott ezért meglepetést, hogy az átmeneti törvényhozó testület (Legislative Council) megalakulásával Kína - jóval az átvételt megelőzően - belső ügyként kezdte kezelni Hongkong kérdését. A kínai hatóságok jelenlétének érzékelhető erősödése mellett alakult ki az a kettős hatalom, amelyen belül a helyi elit Kína-barát és üzletpárti tagjai kaptak szerepet. Hasonló szempont érvényesült az alkotmányos testület, a HKSAR Végrehajtó Tanácsa (Exco) tagjainak kiválasztásában is. A gondos előkészítésnek köszönhetően az új politikai elit tagjainak többsége tehát az üzleti és a társadalmi elit politikailag pekingi kötődésű és üzleti motiváltságú köreiből kerül ki. A brit kivonulás így nem okozott komolyabb fennakadást.

Az a tény, hogy a jelenlegi hongkongi kormányzat a Kína-barát politika szószólója, a korábban hallgató hongkongi üzleti körök hűségnyilatkozatai pedig - a kínai kormány elismerése, az állami hivatalnokok támogatása, esetleg a korábbi elzárkózás vagy kritikus magatartás megbocsátása érdekében - túllicitálják egymást, politikailag stabillá teszi a rendszert. A felzárkózás kritikátlansága, az elköteleződés politikai jellege azonban Kína és Hongkong számára egyaránt veszélyes lehet. Szaporodnak azok a jelek, amelyek a központi és a helyi szervek nyomásgyakorlására utalnak, s amelyek politikai és üzleti korrektségük híján ellehetetlenítik az üzleti kapcsolatokat. Szabad piacgazdaságban a politikailag tartózkodó magatartásnak meghatározó jelentősége van. Az újonnan formálódó üzleti és társadalmi csoportok politikai elkötelezettsége azonban növeli a hajlandóságot az üzleti játékszabályok megsértésére.

Az erős üzleti csoportok komoly szerepet játszanak a demokratikus fejlődés blokkolásában, az úgynevezett kormányzati döntéshozó folyamat monopolizációjában, a politikai protekcionizmus újraélesztésében. A választási rendszer reformjára vonatkozó törvény módosításával teljes mértékben sikerült felszámolni mindazokat a demokratikus jogokat, amelyeket a brit gyarmati kormányzat próbált meghonosítani az általános, közvetlen és titkos választások bevezetésével a kilencvenes évek első felében. Hasonló visszakozás történt a szakszervezeti és munkavállalói jogokkal kapcsolatban is. A brit gyarmati törvényhozás egyik utolsó ténykedéseként a kollektív szerződések megkötésének jogáról, valamint a szakszervezeti tagok munkáltatókkal szembeni védelméről hozott intézkedést. Közvetlenül az átvételt követően az új, Kína által hatalomra segített hongkongi Törvényhozó Tanács (Legco) első dolga volt ezen törvények érvénytelenítése. A törvényesség iránti bizalom csökkenőben van Hongkongban. A hatalmi körökhöz közel álló törvénysértő személyek felelősségre vonásának elmaradása kikezdheti a bírói függetlenséget. Az 1998 májusában tartott választásokon a törvényhozás helyeinek csupán egyharmadát töltötték be közvetlen választás révén. Ez az eljárás egyértelműen az elit, az üzleti világ érdekeit szolgálja.

Belső ellentmondások

Ugyancsak zavart okoz a Sinhua hírügynökség tisztázatlan státusa. Korábban a kínai hírügynökség helyi kirendeltsége látta el a központi kormányzat képviseletét Hongkongban. Ma már azonban indokolatlan ilyen árnyékkormány fenntartása, a korábbi funkcióhoz való ragaszkodás csak zavart kelt. A visszaélésre lehetőséget adó helyzetek másik példáját a Hongkongban állomásozó Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) helyőrsége szolgáltatja, amelynek parancsnoka egyben a legmagasabb rangú kínai káder Hongkongban. Miután sem a hongkongi, sem a szárazföldi polgári hatóságok részéről nincs lehetőség az "előretolt helyőrség" ellenőrzésére, a PLA, illetve annak hongkongi állomáshelye gyakorlatilag állam az államban. Az ilyen jellegű szituációk óhatatlanul visszahatnak Hongkong politikai-gazdasági képére. A politikai játékszabályok megszegésének intézményesítése a tisztázatlan jogkörök, zavaros helyzetek révén lassan beépül a rendszerbe.

A pekingi vezetés félelme az emberi jogi kérdések kapcsán sokkal inkább elvi, mint gyakorlati jellegű. Hongkong új politikai elitje egyértelműen konzervatív és üzletközpontú, többségét a kormányzati vagy szakértői szerepvállalásban is többnyire az egyéni hatalom gyarapítása és a profitorientáltság vezérli. 1997. július elsejét követően meglepően kevés az új arc a pozíciót vállalók körében. A felsőbb társadalmi körök magatartási szokásai egyre inkább a politikai megbízhatóságot és korrektséget tükrözik vissza, ami előbb-utóbb az angol típusú világszemlélet helyébe prototípusként a kínai kádermentalitást teszi. Ennek külső jegyei máris észlelhetők. A korábbi évekhez képest dominálóbb a Kínához való idomulás, egyre több a kínai beszéd. Az angolnyelv-tudás háttérbe szorulása a kínaival szemben, a világvárosi jegyek és mentalitás fakulása az átalakulás jelentéktelennek tűnő, de a mélyben zajló folyamatokra utaló vonásai, amelyeket számos hongkongi patrióta figyelmeztető jelként értelmez. Különösen heves reagálást váltott ki az úgynevezett anyanyelvi koncepció bevezetése az iskolákban, amelynek értelmében a tanítás nyelve kötelező érvénnyel a kínai lett. Ez az intézkedés általános felháborodást keltett a gyermekeik érvényesülési lehetőségeit féltő szülők körében.

A hongkongi politikai és gazdasági elit adaptációs készsége kétségtelenül csökkenti az összecsiszolódási folyamat fájdalmasságát, a terület jövője szempontjából azonban nem feltétlenül ez hozza meg a legjobb megoldást. A vázolt folyamat demoralizáló hatását erősíti, hogy a kapcsolatokat a népi Kína részéről is többféle - nem egy esetben egyéni érdekeket előtérbe helyező - szándék motiválja. Az összhatást végül is a kínai oldalról érkező impulzusok, alkalmazkodási vagy ráépülési kísérletek fogják döntően befolyásolni. A kép meglehetősen ellentmondásos. Az autonómia gyengülésével párhuzamosan számolni kell a hongkongi cégek és kínai állami vállalatok közötti üzleti kapcsolatok és hálózatok erősödésével. 1993-ban 6000-re, 1997 közepén már több mint 10 ezerre becsülték a masszív politikai háttérrel, többnyire párt-, hadsereg- vagy állami támogatottságú gazdasági szereplők számát. A hongkongi kormány burkolt elkötelezettsége révén a szárazföldi bázisú vállalkozások stratégiai helyzete általában kedvezőbb más külföldi üzleti körökéhez képest. Ami még ennél is veszélyesebb Hongkong jövőjére nézve: a jelen levő szárazföldi érdekeltségek próbálnak saját politikai játékszabályaik szerint működni. Csiang Cö-min kínai elnök figyelmeztetése, miszerint Hongkong autonómiájához nem szabad hozzányúlni, nem igazán népszerű bizonyos vezetői körökben. Magas rangú politikusok és hivatalnokok számos megnyilvánulása arra enged következtetni, hogy Hongkongot megpróbálják saját gazdasági és politikai céljaik érdekében felhasználni.

A különböző érdekeltségek közötti koordináció hiánya egyre több zavart okoz. Az ellenőrzés, a konkrét problémák "egy ország - két rendszer" kettős mércéjével való kezelése időnként feloldhatatlan problémák elé állítja a HKSAR vezetését. Félő, hogy a dilemmákat Hongkong gazdasági vitalitása, a törvényesség rendje és a bírói függetlenség szenvedi meg. Egyre csökken azon tajvani remények megalapozottsága, miszerint a szárazföldi rendszer idomulna a hongkongi gyakorlathoz.

Biztos pontok

A Kínai Kommunista Párt múlt év szeptemberében tartott XV. kongresszusán elfogadták a veszteséges állami vállalatok megreformálásának koncepcióját. A Hongkongban is növekvő számban és súllyal jelen levő állami érdekeltségek miatt a kérdés ott sem teoretikus jellegű. Az állami szektor korporációs átalakításának elgondolása érinti a hongkongi cégeket is. Abban a kettősségben, amelyet a nemzetközi és a nemzetgazdasági kötődés teremt, a koncepció következetes érvényesítése egyben vizsgáztatni fogja az egy ország - két rendszer elvét és gyakorlatát is. Amennyiben az intézkedések szigora a gyakorlatban nem veszít erejéből, úgy az állami vállalatok reformja Hongkong gazdaságának egyik legnagyobb veszélyforrását iktatja ki a rendszerből. A hongkongi székhelyű szárazföldi érdekeltségek - a hazai szubvenciós háttér felszámolásával, a kiépült kapcsolatok összeomlásával - mentőöv nélkül maradnak a piacon. A megméretés első áldozata a mobiltelefonok licencét monopolizáló Telecom, amelynek részvényeit 77 százalékban a Posta és Telekommunikációs Minisztérium jegyezte. Az átszervezések nyomán létrehozott csúcsminisztérium, az Információipari Minisztérium a Posta és Telekommunikációs mellett az Elektromosipari Minisztériumot is magába olvasztja, amelynek tulajdona a nagy versenytárs, a Kínai Egyesült Telecom. A piaci verseny kihívása minimálisra csökkenti a túlélés esélyét minden olyan vállalat - adott esetben a Telecom - számára, amely privilegizált helyzetben is veszteségesnek bizonyult. A példa ragadós, valószínűleg nem a Telecom az egyetlen olyan hongkongi bejegyzésű állami vállalat, amelynek fennmaradása erősen kétséges.

A délkelet-ázsiai térséget sújtó pénzügyi válság kapcsán az anyaország Hongkong számára komoly hátteret ad. A valutaválság második köre 1997 októberében gyakorlatilag a hongkongi tőzsde indexének zuhanórepülésével kezdődött. Ez volt az a fordulópont, amikor a világ pénz- és tőkepiacai komolyan a válság világméretű kiterjedésétől tartottak. Bár a kínai-brit államközi szerződés rendelkezik a szárazföld és Hongkong közötti pénzügyi kapcsolatok szuverenitásának fennmaradásáról, a pénzügyi rendszer működésének függetlenségéről, kínai részről sikerült megtalálni azt az eszközt, amely lehetővé teszi a hongkongi pénzpiac megsegítését. A valutatartalékok jelentős - 95 milliárd dolláros - felhalmozása mellett a válság leküzdésében legfontosabbnak a politikai megfontolások bizonyulnak. Az 1997. július elsejével felállított Különleges Közigazgatási Terület stabilitásának őrzése a Kínai Népköztársaság számára olyan politikai érdek, amelyért minden áldozatra hajlandó. A pénz-piacok, értéktőzsdék - korábban élesen bírált - fejletlensége miatt a belső strukturális problémák még a térségbeli válságnál is mélyebben érintik az anyaországot. A kínai nemzeti valuta, a jüan (RBM) leértékelésére a hongkongi dollár stabilitásának fenntarthatósága érdekében nem kerül sor. Ezzel próbálják elejét venni a honkongi pénzpiacot veszélyeztető spekulá-ciós várakozásoknak. 1998-ban még valószínűleg tartani lehet a hongkongi dollár amerikai dollár árfolyamához való kötését. Fennáll annak a lehetősége, hogy 1999 utolsó negyedében rákényszerülnek a hongkongi dollár lebegtetésére, esetleg a jüan árfolyamához való kötésére. Tény az, hogy a kínai jüan kivételével a hongkongi dollár az egyetlen olyan ázsiai valuta, amely képes megőrizni a dollárhoz kötött értékét.

Csökkenő versenyképesség

Leértékelődőben van annak az ipari struktúrának a világpiaci megítélése, amely a munkaintenzív feldolgozásra és az összeszerelési tevékenységre épült. Hongkong feldolgozóipari termékekre építő kereskedelmének struktúrája egyre inkább a közvetítő kereskedelem irányába tolódott el. Ez növelte a kínai gazdaságtól való kiszolgáltatottságot. A hongkongi székhelyű termelés ma már az exportnak mindössze 15 százalékát adja, a reexport részaránya ennek megfelelően 85 százalék. A kereskedelmi deficit 1990-től gyakorlatilag állandósult, amit a szolgáltatásexport 1995-ig még képes volt ellensúlyozni. 1995 óta azonban a fizetési mérleg egésze deficitessé vált. Ez a szolgáltatószektor versenyképességének csökkenését jelzi. A pénzügyi szektor ugyan bővül, de az ágazat nem munkaintenzív. Az új munkahelyek a szolgáltatóipar más szektoraiban képződnek, amely ma 85 százalékát adja a gazdaságnak. Ennek közel fele a kereskedelemhez kötődik. Mivel az export és reexport növekedése visszafogottabbá vált, egyre súlyosabb a munkanélküliség problémája is. A növekedés mértéke ma már nemcsak a KNK, de a szomszédos Kuangtung tartomány exportnövekedési üteme mögött is elmarad. A kikötőfejlesztési program keretében Kína egyre inkább önellátóvá válik, termékeinek növekvő hányadát már saját kikötőiben hajózza be. A külföldi tőkebefektetések Sanghaj és más északi kikötők felé terelődnek át.

Miután Hongkong saját területén felszámolta feldolgozóipari termelésének döntő hányadát, átalakításra szorul gazdasági rendszere - beleértve a kihelyezett feldolgozóipari termelést is. A feldolgozóipar GDP-hez való hozzájárulásának, valamint a szektorban foglalkoztatottak számának visszaesése ellenére az ipar - éppen a kihelyezett feldolgozóipari termelés révén - fontos szerepet játszik Hongkong gazdaságában. A feldolgozóipar strukturális válsága ennek következtében nemcsak Kuangtungot és környékét, hanem magát az autonóm területet is érzékenyen érinti. A 80-as évek világpiaci kihívásában a kihelyezett feldolgozóipari termelésen alapult a hongkongi gyárosok túlélési straté-giája. Az alacsony költséggel működő összeszerelés azonban nem ösztönzött kellően a hozzáadott érték növelésére. Mivel a szárazföldi olcsó munka-, illetve termelési költség adta e tevékenység komparatív előnyét, a K+F tevékenység visszaszorulása a műszaki-technikai szint befagyasztásával járt. Ennek következményeként Hongkong nemcsak ipari bázisán adott túl, de a tervezői, műszaki és fejlesztési tevékenység is lemaradt, amire pedig versenyképessége szempontjából nagy szüksége lett volna Szingapúr, Szöul vagy Tajpej versenyével szemben. A hongkongi K+F ráfordítások a GDP-nek mindössze 0,1 százalékát tették ki 1996-ban, míg Szingapúrban és Tajvanon az erre fordított összeg a GDP-nek 1,2, illetve 1,8 százaléka volt.

Pedig Hongkong gazdasági fejlődésének irányát hagyományosan a humán erőforrások határozzák meg. Ebben a tudatosan kezelt belső humán-, illetve munkaerő-politikának éppen úgy szerepe van, mint az állandó - az utóbbi időben már kétirányú - migrációs folyamatnak. A gazdaságistruktúra-váltás kényszere, amely a szakismeret, a szellemi tőke bizonyos felértékelődését vonta maga után, jól kiépített iskolarendszert tudhatott maga mögött, amely gondoskodott a munkaerő megfelelő szintű és irányú képzéséről. Bár az iskolarendszert nagyfokú alkalmazkodási készség jellemzi, az idő rövidsége miatt az mégsem felel meg a jelenlegi követelményeknek. Hiány van azokban a megfelelően képzett, tehetséges szakemberekben, akiket a high-tech profilú társaságok keresnek. Megkezdődött a váltás kényszeréhez illeszkedő oktatási rendszer átszervezése és bővítése, amit különböző, az igényekhez jobban igazodó tréningekkel is erősítenek. Közben folyik a legképzettebb, legtehetségesebb szakemberek átcsalogatása is Kínából. A napi átlagban 150 fővel szaporodó kínai kolónián belül - a kemény szűrés következtében - nem is a szakmai utánpótlás, sokkal inkább az angolnyelv-tudás hiánya okoz problémát.

A koncepcióváltás miatt át kell gondolni az olcsó munkaerőhöz való kötődést, amelynek költsége Dél-Kínában a hongkonginak mindössze 10-20 százaléka. Korábban a vállalkozók számára adott volt, hogy kihasználják az ebből származó előnyt, felfuttassák a munkaintenzív termékek gyártását. Az így kialakult struktúra azonban ma már a továbblépés legnagyobb gátja. A kiutat a termékek új nemzedékének a gyártása teremti meg, amelynek értékét döntően a kapcsolódó szolgáltatások adják. A felhasználó egyéni igényeihez jobban igazodó termékeké a jövő, legyen szó farmernadrágról vagy autóról. Az eredendően rugalmas, a változásokhoz gyorsan alkalmazkodni tudó vállalkozói réteg valószínűleg megbirkózik ezzel a feladattal is.

A versenyképesség megőrzéséhez azonban azt is el kell dönteni, miként lehet a helyi folyamatokat olyan irányba befolyásolni a laissez-faire gazdaságban, amely felszámolja az üzleti és kereskedelmi szférán kívüli szektorok elmaradottságát. Az eredendően magas bérek és földárak további emelkedésének megfékezése ugyancsak jelentős feladat. Olyan gazdaságban, ahol a GDP növekedése tartósan 5 százalék körüli, ahol az 1 főre jutó GDP összege majd' 25 000 dollár, nem feltétlenül az árszintben kell versenyezni Sanghajjal, Manilával vagy Bangkokkal. Azokat a minőségi szolgáltatásokat érdemes előtérbe helyezni, amelyekért a felhasználók hajlandók magasabb árat fizetni.

A minőség pedig az úgynevezett tényezőellátottságra alapozható, aminek a munkaerőn és a tőkén kívül fontos része az infrastruktúra. Hongkong területén óriási fejlesztések folynak. Az új repülőtér nemrégiben készült el, folynak a kikötő és a kommunikációs rendszer fejlesztésének munkálatai. Az 1989-ben véglegesített Kikötő- és Repülőtér-fejlesztési Stratégia (PADS) megvalósítása a Nagy-Britannia és a KNK közötti - jórészt a bizalom hiányából fakadó - nézeteltérések miatt csak többéves késéssel kezdődhetett meg. Hasonló infrastrukturális építkezések a régióban számos helyen, többek között a Gyöngy-folyó deltájában is folynak, ami a régió egészének fejlődését és a dél-kínai terület integrációját egyaránt szolgálja.

Az együttélés feltételei

Az elmúlt évben a gazdasági feltételek alakulásában inkább pozitív, mint negatív eltolódás ment végbe. A világgazdasági és a belső kínai kihívásokkal szemben megvan az új feltételeket időben felismerni és azokhoz alkalmazkodni képes munkaerő és irányító elit, a kormányzati akarat, és van elég erőforrás. 1997-et követően Hongkong mind kevésbé politizált társadalommá válik. A közélet központi témája sokkal inkább a gazdaság, a társadalom vagy a kultúra, s kevésbé a politikai rendszer vagy emberi jogok állapota. Ez a depolitizáltság furcsa helyzeteket is teremt. Például hongkongi gazdasági és kereskedelmi kirendeltségekről érkező jelentések kizárólag gazdasági jellegű információkat tartalmaznak. Ugyanakkor az angol követségek politikai-gazdasági elemzéseinek anyaga többé nem elérhető a hongkongi gazdaságpolitikusok számára. A politikai-társadalmi összefüggésekből kiragadott üzleti információk pedig nem adják vissza a külső világ összetett valóságát, amelynek alapján helytálló döntések születhetnek. Miután az emberek többsége elsősorban szükségletei kielégítésére koncentrál, csökken a kifejezetten politikai jellegű kérdések iránti fogékonyság. Politikai megmozdulásokra leginkább gazdasági indíttatású elégedetlenség miatt kerülhet sor, s ennek fontosságát nem szabad lebecsülni. Hongkong politikailag mindenképpen a világ érzékeny pontja marad.

Kínai részről az ígéretek, hongkongi részről a bizalom előlegezésén túl számos feltétele van a sikeres együttélésnek, ezek bármelyikének figyelmen kívül hagyása súlyosan torzíthatja a rendszert. A kínai érdekek képviseletének megerősödése, a kínaiasodás folyamatának felgyorsulása fokozatosan átformálja Hongkong arculatát. Hongkong gazdaságában, üzleti menedzsmentjében egyre erőteljesebben érzékelhető az internacionalizálódás és a kínaiasodás kettőssége, ami a külső és belső kapcsolatrendszerben egyaránt tetten érhető.

Hongkong jövőjét reálisan látni 2002-ig lehet. A legújabb kori kínai történelem fordulópontjai általában a KKP 5 évenként esedékes kongresszusaihoz kötődnek. A legutóbbi, 1997 szeptemberében tartott XV. pártkongresszus túlságosan közel volt időben a visszacsatoláshoz, így nem foglalkozott érdemben Hongkonggal. A jelenlegi hatalmi, társadalmi, gazdasági viszonyok ismeretében feltételezhető, hogy a következő években az adott politikai-gazdasági felállás nem változik jelentősebben, ami egyben a stabilizáció fennmaradásának garanciája is.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére