Bankbiztosítások

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 5. számában (1998. július 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás

Néhány évvel ezelőtt kínos meglepetés érte az egyik hazai nagybankot, amikor egyik fiókjának dolgozói nyitáshoz érkezve az éjszakai biztonsági őrt megkötözve, a páncélszekrényeket pedig kifosztva találták. A több száz milliós kárt súlyosbította, hogy a bankot biztosító társaság alig néhány hónappal korábban mondta fel a fiókkal kötött szerződést, mivel a pénzintézet vezetői drágának találták a megkövetelt biztonsági berendezéseket, és ezért azok egy részét nem voltak hajlandók fölszereltetni.

A példa valószínűleg inkább a kirívók, mint az általánosak közé tartozik. Szakértők szerint ugyanis a bankbiztosítások piaca a biztosítási ágazat lendületesen növekvő területei közé tartozik. Szinte valamenynyi Magyarországon működő nagyobb biztosítótársaság kínál is a bankok számára komplex csomagokat, amelyek a tűzkártól kezdve a betörésen keresztül az elektronikus eszközökkel okozott károkig minden elképzelhető kockázatra fedezetet nyújtanak. Azt persze, hogy az így megkötött biztosítások értéke mekkora, s a banki vagyon mekkora hányada van ezekkel biztosítva, nem lehet tudni, hiszen az ezzel kapcsolatos adatokat mind a bankok, mind a biztosítók a legszigorúbb üzleti titokként őrzik. Az azonban igencsak valószínű - mondja mindezzel kapcsolatban egy biztosítási szakember -, hogy bőven akadnak még fedezetlen területek.

Számítógépkalózok ellen

Azt még kevésbé lehet tudni, hogy ezek a biztosítások mennyire nyújtanak fedezetet azokkal az új típusú bűncselekményekkel szemben, amelyeket elektronikus úton követnek el. Igaz, ez már nem csupán a bankokat érinti, hiszen a nemzetközi számítógépes hálózatokon keresztül szinte bármilyen helyi hálózat megtámadható. Egy nemzetközi felmérés szerint a megkérdezett szervezetek - köztük nagybankok, multinacionális vállalkozások, állami szervezetek, minisztériumok - több mint fele számolt be arról, hogy illetéktelenek kívülről megkíséreltek behatolni számítógépes rendszerükbe, s ezeknek a kísérleteknek egy része nem volt sikertelen.

A behatolások céljuk szerint persze többféleképpen csoportosíthatók - állítják a szakértők. Az Internetet használó hackerek (programfeltörők) egy része hobbiból igyekszik behatolni a rendszerekbe, pusztán azért, hogy saját ügyességét (lényegében saját magának) bizonyítsa. Ezek nem okoznak kárt, csak valami jelet hagynak maguk után. Gyakoribbak ennél azonban - vagy legalábbis nagyobb port vernek fel - a rosszindulatú behatolások. Ezek egy része kifejezetten rombolásra irányul, míg mások a gépekben tárolt bizalmas adatokat igyekeznek megszerezni és felhasználni. Az ilyen típusú támadások már felmérhetetlen károkat okoznak mind az adatbázisok esetleges megsemmisítésével, mind pedig azzal, hogy bizalmas adatok nyilvánosságra vagy a konkurenciához való eljutása mérhető üzleti veszteséggel jár. A számítógépes bűncselekmények között külön kategória a banki számlavezetési rendszerek elleni támadás. Az elmúlt években több olyan eset is nyilvánosságra került, amelyben jól felkészült gépi betörők banki rendszerekbe hatoltak be, átutalásokat indítottak, hiteltartozásokat töröltek, nagy értékű árucikkek számláit fizették ki.

Presztízsokok

A pénzintézeteknek így okozott kárt több száz millió dollárra becsülik a szakemberek. Az ilyen károkról összefoglaló adatok természetesen szintén nincsenek, s nem csak azért, mert nem teszik közzé azokat. Biztosítási szakemberek véleménye szerint ugyanis a bankok gyakran inkább leírják az így elszenvedett veszteség nagy részét, s még a biztosítókhoz sem fordulnak kártérítésért. Még akkor sem, ha ez az egyébként érvényes szerződés alapján vitathatatlanul megilletné őket. Ennek - úgy vélik - presztízsokai vannak.

Szintén bankokat, de mellettük ügyfeleiket is közvetlenül érinti az elektronikus bűnözés sajátos ága, a bankkártyacsalás, ami nem azokban az országokban a legnagyobb gond, amelyekben a legmagasabb a kibocsátott kártyák száma, hanem azokban, ahol a kártyakultúra még csak fejlődőben van. Egyes adatok szerint például Magyarországon tízszerese az ilyen típusú károk gyakorisága a több kártyarendszert működtető országokénak.

Arról sem igen lehet adatot szerezni, hogy az ellopott, elvesztett kártyák illetéktelen használata mekkora károkat okoz. Az ügyfelek mindenesetre jelentéktelennek nem mondható kockázatokat viselnek. Miután észreveszik, hogy kártyájuk eltűnt, ajánlatos a legrövidebb időn belül gondoskodni a letiltásról. A legtöbb bankban folyamatos ügyfélszolgálat, esetleg - a Telebank-szolgáltatás kiegészítéseként - automata fogadja a bejelentéseket. Még ma is akad azonban Magyarországon olyan bank, amelynek nincs ilyen szolgálata, s az elvesztett vagy ellopott kártya csak munkaidőben tiltható le. Így a tolvajnak vagy a "szerencsés megtalálónak" akár egy hétvége is rendelkezésre állhat, hogy a megszerzett plasztiklapot "hasznosítsa". A bankok azonban - noha igyekeznek a letiltást mihamarabb érvényesíteni - a bejelentés hozzájuk érkezését követően hosszabb-rövidebb ideig még az ügyfélre terhelik az illetéktelen használat kockázatát. Egy részük a kártyaszolgáltatás kiegészítőjeként biztosítást is köt valamelyik biztosítótársasággal erre, aminek költségét a kártyadíjba építik be.

Nemrég nagy port vert fel, hogy az M1-es autópálya egyik fizetőkapujánál másolták a kártyák mágnescsíkjait, s a külföldön gyártott hamis kártyákkal csapolták meg az utazók folyószámláit. Az ilyen típusú elektronikus lopásokkal szemben ma még egyik biztosítótársaság sem kínál védelmet sem a bankoknak, sem pedig azok ügyfeleinek. A kockázat tehát elsősorban a kártyák birtokosaié, amit némileg enyhít, hogy egyes esetekben a bankok - jó hírük védelmében - bizonyított csalás esetén átvállalják, vagy legalábbis megosztani készek a kárt.

Szintén nincs intézményes védelme a kártyásoknak az Interneten terjedő vásárlási lehetőségekkel visszaélőkkel szemben. Ilyen vételkor elegendő a kártyaszámot megadni, s a kívánt árucikk ellenértékét egyszerűen leemelik a bankszámláról. Ezzel szemben még az az alapvető óvatossági rendszabály sem véd, ha valaki nem mutogatja feleslegesen a kártyáját. Előfordult ugyanis már, hogy egy elektronikus csalásokra szakosodott bűnszövetkezetnél általuk generált, de a valóságban is létező kártyaszámokat találtak.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. július 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére