A gazdaságkutatókat mindig is foglalkoztatta, hogy a múlt és jelen tapasztalataiból, eredményeiből kiindulva milyen jövő vázolható fel. Cikkünkben a GKI Rt. a magyar gazdaság és társadalom lehetséges fejlődési pályáit vizsgálja a rendszerváltozás kezdetétől a reménybeli uniós csatlakozásig, 2002-ig.
A kutatások kezdetekor, 1996-97 fordulóján már körvonalazódni látszott, hogy a magyar gazdaság túljutott a válság mélypontján, és mód nyílik a gyorsabb, kiegyensúlyozottabb fejlődésre, miközben más utakra is látszott lehetőség. Elemzésünk 3 parlamenti ciklust átfogó időszakot tekint át, a végpont 2002, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk feltételezett időpontja. A vizsgálat és főként az előrejelzés fő kérdése az, hogy képes lesz-e Magyarország annak a történelmi esélynek a kihasználására, hogy Európa gazdaságilag és társadalmilag is fejlettebb részébe integrálódjon. Ezt a célt csak dinamikus fejlődési pályán lehet elérni, amelynek előnyei igen jelentősek, de e folyamat igen súlyos, kedvezőtlen kísérőjelenségeivel is szembe kell nézni.
Tulajdon és vállalkozás
Az 1990-97-es átalakulás során Magyarországon megtörtént a gazdasági rendszerváltozás, és az ország fő vonásaiban piacgazdasággá vált. Ezt az új tulajdonviszonyokkal, a világgazdaságba való bekapcsolódás mértékével, a pénz- és tőkepiacok intézményrendszerével lehet igazolni, valamint azzal, hogy a piaci szereplők autonóm módon dönthetnek a piaci együttműködés kérdéseiben. A fejlődés sajátos jellemzője, hogy a modernizáció és a növekedés fő hajtóereje a külföldi tőke és ezen belül a multinacionális cégek csoportja volt. Ennek mértékéhez viszonyítva a nemzeti burzsoázia alig fejlett, és érdekérvényesítése (lehetőségekben és gyakorlatban) messze elmarad a nemzetközi vállalatokétól.
A hazai vállalkozások tőkevesztése 1994-95-ig igen jelentős volt. 1992-95 között (a társasági adózás szabályai szerint működő) vállalkozások tőkeállományának növekedése messze elmaradt a vállalkozások számának emelkedésétől. Ezen idő alatt a külföldi vállalkozások megháromszorozták részesedésüket a társas vállalkozások összes jegyzett tőkéjén belül, azaz a külföldi tőkebeáramlás nélkül csökkent volna a vállalkozások vagyona, a belföldi tulajdon így a termelés szinten tartását sem tette volna lehetővé.
A helyzet 1996-tól kezdve már változott, azonban a hazai kis- és középvállalatok többsége még most is tőkehiányos. A privatizált, reorganizált vállalatok, a konszolidált és privatizált bankok teljesítménye sokat javult, a profitráta 1994-től kezdve az iparban és a nemzetgazdaság egészében pozitívvá vált, és értéke emelkedik. De a vállalkozások többségének beruházási hajlandósága még gyenge. Ennek oka a forráshiány, a piaci bizonytalanság és az állam iránti bizalmatlanság.
A kisvállalkozások számának (eleinte gyors, de még most is erős) növekedése mellett a piaci koncentráció és centralizáció is megfigyelhető. Folyik a piacok felosztása és újrafelosztása, különösen érezhető ez azokon a területeken, ahol a külföldi tőke jelentős, és a multinacionális vállalatok a legerősebb szereplők.
Visszaesés és növekedés
A kilencvenes években a visegrádi országok mindegyikében gyökeres változások történtek mind a társadalmi-politikai, mind a gazdasági berendezkedésben. A világgazdasági nyitás, a külső-belső liberalizáció nyomán az infláció meglódult, és egyes országokban gyorsan emelkedett a munkanélküliség, mégis sikerült fizetőképességüket megőrizni a nemzetközi kereskedelemben hiperinfláció nélkül.
A GDP Magyarországon 1990-93 között 18 százalékkal mérséklődött, majd 1994-96 között csupán 5-6 százalékkal bővült. A visegrádi országok fejlődésének vizsgálata azt jelzi, hogy csaknem hasonló mértékű visszaesés volt valamennyi országban, azonban 1994-től kezdve Magyarország kivételével a többi ország növekedése gyorsabbá vált (ámbár ennek tartóssága esetenként megkérdőjeleződött).
A rendszerváltozás 1990-96-os szakaszának áttekintése azt sejteti, hogy a tartós növekedés feltételeinek megteremtése strukturális reformok, valódi privatizáció és piacgazdaságokra jellemző pénzügyi rendszer nélkül nem lehetséges. Ezt a tételt igazolja a magyar gazdaság 1990-96 közötti ingadozása, de a visegrádi országok némelyikében jelentkező gondok és a kelet-európai országok elhúzódó válsága is.
A piacgazdaság kiépülése nyomán számos kedvezőtlen jelenség is felbukkant, vagy korábbiakat megerősített. A magyar gazdaságban például a kedvezőtlen piaci tendenciák könnyen felerősödnek, ennek nyomán gyorsan kialakulhat súlyos egyensúlyhiány. A gazdaságban az erőfölénnyel való visszaélés, a tisztességtelen piaci magatartás gyakori, emellett számos területen monopolpozíciók is vannak. Emiatt, valamint az állam igen intenzív adó- és járulékpolitikája miatt általánossá vált a fél- és teljesen illegális módszerek használata.
A rendszerváltozás súlyos társadalmi feszültségekkel is járt. Az egyéni fogyasztással mérve egyelőre több a vesztes, mint a nyertes. A nyertesek egyéni (legális és/vagy illegális) teljesítményüknek köszönhetik sikereiket, az állam kevéssé segítette őket. A válságos, leszakadó rétegek, csoportok hasonlóképp érezhetik, hogy az állam alig segítette helyzetük jobbra fordítását. Mindezekkel együtt a visegrádi országokra együttesen jellemző, hogy súlyos, elhúzódó társadalmi-politikai válság, polgárháború nélkül sikerült átvészelniük a rendszerváltozás első éveit. A társadalmak elviselték az elkerülhetetlent.
Az országban az átalakulás nyomán tartós depreszszióban levő területek, ágazatok is vannak. Közismert az észak-északkeleti térség fejlettségbeli leszakadása, sőt a különbség növekedése. Néhány ágazat (pl. mezőgazdaság, szállítás) továbbra is súlyos gondokkal küszködik, a munkanélküliség is igen jelentős. Az infláció a monetáris politika erőfeszítései ellenére csak lassan mérséklődött, ismét felugrott, és most fokozatosan leszálló ágban van.
Növekvő különbségek
A változások társadalmi hatásait még messze nem vizsgálták meg kellően. A háztartási panelvizsgálat szerint a felső és az alsó jövedelmi tized közötti különbségek felerősödtek. A változás azonban messze nem olyan erős, mint ezt a közvélemény véli. 1988-ban ez az arány 5,8:1 volt, 1990-re 6,1:1, 1995-re pedig 7,3:1 lett. Bár a vizsgálati módszer a valóságos arányváltozásokat tompítottan mutatja be, nagyjából kiolvasható a növekvő különbségek oka. A különbségek abból adódnak, hogy a felső csoportok jövedelme az átlagtól erősen eltér, és eltávolodott attól, míg az alsóbb csoportok jövedelme az átlaghoz közelebb állt és áll.
A jövedelmi különbségek egyrészt azoknál jelentkeznek, akik tudásukat csak a hazai piacon vagy az állam valamely szolgáltatásához kapcsolva értékesítik, míg a másik oldalon azok állnak, akik tapasztalatukat közvetlenül vagy közvetve külföldi piacokon tudják forgalmazni. A jövedelemkülönbségek a munkaerőpiacon és korosztályok között is megvannak. Az átalakult, modern szektorokban a jövedelmek is kedvezőbbek, és ezekben az ágazatokban fokozatosan többségbe kerülnek a fiatalabbak. A hagyományos szervezetekben a jövedelmek jóval mérsékeltebbek, és ott a korosztályi szamárlétra érvényesül. Mindezen változásokban az is jelentkezik, hogy a magasabb iskolai végzettségűek sokkal több pozícióban tudják helyzetüket stabilizálni, míg az ennél alacsonyabb végzettségűek bizonytalan helyzetbe kerülnek, a középrétegek lecsúsznak a jövedelmi létrán. A különbségek az urbanizáltság függvényében is megmutatkoztak, általában véve a nagyvárosiak helyzete kevésbé, míg a falusi népesség helyzete erőteljesebben romlott, bár ezen utóbbi folyamatban a kilencvenes évek agrárválsága is szerepet játszik.
Prognózis a csatlakozásig
A magyar gazdaság 1997-re új pályára került. A stabilizációs és modernizációs folyamatok gyorsabb növekedést tettek lehetővé. A világgazdaság viszonylag kedvező helyzete, valamint a nemzetközi politikai változások azt a távlatot nyitják meg Magyarország számára, hogy bekapcsolódjon az európai fejlődési áramlatba. Természetesen, ahogy a gazdasági elemzés bemutatta, a magyar gazdaság és társadalom igen érzékeny a kedvezőtlen jelenségekre és igen erősen reagál ezek bekövetkezésére. A politika eddig is hajlamos volt a szükséges reformok halogatására, pedig a még szükséges lépések megtétele elengedhetetlen a további fejlődés érdekében. Emellett a világgazdasági folyamatok jelenlegi kedvező alakulását és Magyarország 2002 körüli EU-csatlakozását sem lehet teljességgel bizonyosra venni.
A fentiek alapján háromféle lehetséges forgatókönyv szerint alakulhat a hazai fejlődés a következő 4-5 évben. Az optimista változatban a GDP éves átlagban 4-6 százalékkal gyarapodik. A legfontosabb eredménye ennek a pályának az, hogy Magyarországot felveszik az Európai Unióba, és 2002-re teljesíti (eléri) a maastrichti kritériumokat. E változat feltételezi azonban, hogy a jelenlegi, Magyarország számára kedvező világgazdasági konjunktúra nem romlik, és jelentős előrelépést tudunk elérni a még megoldandó feladatoknál. Ezek közül a legfontosabbak a közigazgatás és az egészségügy reformja, a fekete-szürke gazdaság visszaszorítása, a gazdaságot érintő jogalkotás és jogalkalmazás korszerűsítése és főleg az ügymenet felgyorsítása, valamint a környezetvédelem gyors és hatásos fejlesztése. Ezek a körülmények kedvezőbb helyzetet teremthetnek a vállalkozások számára, viszonylag magas szinten marad a beruházási kedv és a külföldi tőkebeáramlás. Mindezek a modernizációs folyamat felgyorsulását jelentik.
A pesszimista változat a feltételezések ellenkező végletéből indul ki, sem a világgazdasági helyzet, sem a belső reformok nem a várakozásoknak megfelelően alakulnak. Ebben az esetben a GDP stagnál, a gazdaságban nem jönnek létre a tartós és kiegyensúlyozott növekedés feltételei. Mindezek miatt az Európai Unióhoz való csatlakozásunk elhúzódik, amely a kedvezőtlen jelenségeket felerősíti.
Elképzelhető természetesen a két végletes változat közötti pálya is. Így lehetséges, hogy a világgazdasági helyzet ugyan kedvező marad, de a politikának nincs bátorsága, sem ereje a reformok véghezvitelére. Az is elképzelhető, hogy a gazdaságpolitika nem képes (nem akarja) a belföldi fogyasztás gyors növekedését megfékezni, amelynek következtében az egyensúlyi helyzet romlása miatt később kell a fékeket ismét behúzni. Ebben a változatban az EU-csatlakozás időpontja mindenképpen kitolódik, s az ismételt konszolidációs periódus után újra a fent említett hármas útelágazás előtt áll a magyar gazdaság, azzal a különbséggel, hogy a tagságra kijelölt országok közül egyik-másik már elhalad mellettünk.
A társadalmi változások iránya és sebessége is bizonyos mértékig a felvázolt fejlődési változatok függvénye. A társadalomszerkezet várhatóan a növekvő töredezettség irányába mozdul el, amelyet főként a kulturális színvonal határoz meg, de jelentős lesz a törésvonal a tulajdon és a jövedelem szerint is. Az elkövetkező néhány évben a várt középosztályosodási folyamat még nem indul el, inkább a proletarizálódási tendenciák lesznek a jellemzőek. Éles különbség jelentkezik majd a fiatal és idősebb munkások stratégiája és teljesítménye között, a foglalkoztatottak tömegének a korábbiaktól erősen eltérő érdekérvényesítési stratégiákat kell megtanulnia.
Elég széles rétegek leszakadnak. Az örök munkanélküliek csoportja, a cigányság többsége, a szakképzetlen fiatalok és a kvalifikáció nélküli bevándoroltak alkotják majd a társadalom fenyegetett rétegeit, amellyel szükségszerűen újratermelődnek. Olyan társadalmi gyakorlat kezd körvonalazódni, hogy ezen csoportokat a többség kizárja, és gettószerűen izolálja. Ha ezek az igen jelentős kisebbségi rétegek kiszorulnak a modernizációból, akkor a többség modernizációs folyamatait is veszélyeztetik. A szakképzetlen fiatalok számára vélhetően megoldás lehet az elvándorlás, munkavállalás a fellendülőben levő területeken.
Magyarországnak is számítani kell a jövőben a bevándorlókra, a gazdasági menekültekre. Az ország számára ez a probléma sokrétű, hiszen a bevándorlók között nagy számmal lesznek magyar anyanyelvűek, még akkor is, ha a politika ottlétüket, nyelvhasználatukat nem is veszélyezteti. Ezekkel a csoportokkal szemben is várható a kizárási mechanizmusok működése, illetve felerősödése.