Az elmúlt években, a lízinggel foglalkozó társaságok közül nem egy, a forgalom és a tőke szempontjából is jelentősen megerősödött. Mellettük a nemzetközi óriások helyi vállalkozásai is megjelentek, miközben tőkekoncentrációnak, fúziónak is tanúja volt a piac. A szakma átalakulása azonban még nem ért véget. A lízingpiac a megszületéstől kezdve a magántőke kezében volt. Az első cégek korlátolt felelősségű társaságok formájában, magánszemélyek kezdeményezésére alakultak meg, az akkor ehhez a tevékenységhez előírt minimális ötmillió forintos törzstőkével. A társaságok eleinte bankhitelekkel szerezték meg a működésükhöz szükséges forrást, később némelyek zárt körű, mások nyilvános kibocsátású kötvényekkel is megjelentek a tőkepiacon. A cégek mérlegfőösszege saját vagyonuknál nagyságrendekkel gyorsabban nőtt. Amíg a törvény ennek gátat nem szabott, addig az is jellemző volt, hogy az idegen források sokszorosan meghaladták a saját tőke összegét.
A bankok hosszú ideig egyáltalán nem érdeklődtek a pénzügyi szolgáltatások e különlegesnek tekintett terepe iránt. A lízingcégek elsősorban azért estek ki a pénzintézetek látóköréből, mert a bankok inkább a nagyobb ügyfelek megszerzésére törekedtek. Ráadásul a pénzintézetek elsősorban a hagyományos hitelműveletekre koncentráltak, miközben a kisebb vállalkozások finanszírozását túlságosan is kockázatosnak ítélték. Pedig a lízingkihelyezés – elvileg – a legbiztonságosabb ügyletek közé tartozik, hiszen a lízingtárgy szolgál fedezetül. (Igaz, az értékesítés néha nem éppen problémamentes.)
Joghézagok és rugalmasság
A pénzintézetek által szabadon hagyott területre így könnyedén nyomultak be a többnyire gyors észjárású és kreatív szakemberek által alapított vállalkozások. A lízingcégek többsége nemcsak az ügyfelek – gyakran egyedi – igényeihez, hanem a folyamatosan változó adó- és számviteli szabályokhoz is rugalmasan alkalmazkodott. Versenyhelyzetüket a joghézagokban rejlő lehetőségek kihasználásával is erősítették.
A korabeli állapotokat jól mutatja, hogy a Magyar Lízingszövetség – amelyet 1991-ben kilenc társaság hozott létre – sokáig csak szerény alaptőkével és létszámmal rendelkező magáncégeket tömörített. A tagok száma később 19-re, majd 1997-re 24-re bővült. Igaz, az ilyen tevékenységgel foglalkozó társaságoknak csak elenyésző része tömörült az érdek-képviseleti szervezetbe, ám a multinacionális társaságok helyi vállalkozásaival így is a piac több mint ötven százalékát képviselte. A kilencvenes évek közepén történt változások hatására a szövetség hazai tagjai is a lízingpiac meghatározó szereplői lettek. A pár milliós alaptőkével indult kft.-k jó része – alaptőkéjüket százmilliós nagyságrendűre növelve – részvénytársasággá alakultak. Akadtak persze vesztesek is: ők az egyre nehezedő adó- és számviteli szabályok hatására fokozatosan dobták be a törülközőt.
A kilencvenes évek közepe táján néhány új szereplő is megjelent a piacon. A saját területükön versenykényszerbe került bankok egy része is megalakította saját lízingcégét. Többségük sokáig szerényen működött, de létrehozásuk jelezte, hogy a nagyobb pénzintézetek is felfedezték, sőt meghódítják ezt a piacot. Ebben az időszakban a banki lízingcégek többsége a tulajdonosok ügyfeleinek nyújtott szolgáltatásokat. Ekkortájt alakult meg néhány, kizárólag autók lízingelésével foglalkozó, ám hamar tekintélyes piaci részesedéshez jutó cég, miközben a lízingszövetségnél patinás nyugati cégek magyarországi leányvállalatai is felvételt nyertek.
A piac igazi átrendeződését jelenleg a bankok, illetve a banki lízingcégek érezhető térnyerése okozza. A folyamat már megkezdődött, és várhatóan az előttünk álló években fog kiteljesedni. Akár jelképértékűnek is tekinthető a két legnagyobb lízingcég sorsa. A sokáig legnagyobbnak számító WVM Lízing Rt. 1996-ban csődbe ment, s hitelezői – elsősorban kishitelezői – máig is reménytelennek tűnő harcot folytatnak a pénzük visszaszerzéséért. A második legnagyobb társaságot, a PVL Lízing Rt.-t pedig tulajdonosai értékesítették: a vevő a K&H Bank Rt. volt.
Mivel a lízingcégek többsége korábban is elsősorban banki forrásokból refinanszírozta magát, a mostani változás, a bankok tulajdonszerzése tulajdonképpen csak annyit jelent, hogy a banki pénzek rövidebb úton kerülnek a felhasználókhoz. Ezzel a lízingelők (talán) olcsóbban juthatnak a különféle eszközökhöz. A nemzetközi hálózat, a stabil háttér, a jelentős forgalom határozottan előnyt jelenthet, de a banki hátterű lízingcégek általában kevésbé rugalmasak. A kisebb, független cégek így a piaci résekben, az egyedi konstrukciók, eszközök révén továbbra is fenmaradhatnak.
Az ilyen társaságokból még a mai létszámnál is kevesebb élhet meg a piacon. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet által nyilvántartott pénzügyi vállalkozások közül jelenleg több mint ötszáz társaságnak van a pénzügyi lízing gyakorlásához szükséges jogosítványa. Ezek többsége még ma is korlátolt felelősségű társaság. Az új hitelintézeti törvény szabta feltételeknek (alaptőke-emelés, részvénytársasággá alakulás, profiltisztítás) jó részük valószínűleg nem lesz képes eleget tenni. A létszám tehát várhatóan csökken, de a fenmaradók stabilabbak lesznek.
Bankok tervei
A Magyar Lízingszövetség elnöke, Révész Tamás szerint a bankok az idén 3-4 kisebb társaságot is bekebelezhetnek. A szövetség tagjainak száma ugyanakkor tovább bővül. A fogyasztási cikkek finanszírozására szakosodott (autófinanszírozással egyébként kezdetben hazánkban nem foglalkozó) Cetelem Bank és a Nissan saját finanszírozási cége, a Summit Pénzügyi Rt. is felvételét kérte. A szövetség elnöke szerint a kisebb, nem banki hátterű lízingcégek lemorzsolódása egyre nehezebben állítható meg. A pénzintézeti tulajdonban lévő társaságok ugyanis folyamatosan csökkenthetik a kamatokat, bővíthetik kínálatukat. A szakember azonban azt is hozzáfűzi, hogy a banki háttér önmagában semmire sem garancia, ugyanakkor a független cégek közül is többnek sikerült megerősítenie pozícióját.