Exportfinanszírozás, -ösztönzés

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. május 1.) vegye figyelembe!

Biztosítás a kockázat ellen

Megjelent a Cégvezetés (archív) 3. számában (1998. május 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
 

A termelők versengése és sikere a külpiacokon minden országnak fontos. A különböző országok exportért felelős intézményei számos módon segítik a termelőket, kereskedőket, s nemegyszer a vevőket, hogy minél több áru külföldön keljen el. Cikkünkben a hazai exportösztönzési és -támogatási lehetőségeket mutatjuk be, valamint értékeljük, mennyire sikeresek ezek a vállalkozók körében.

 

Az export nemcsak azért nehezebb és költségesebb a belföldi értékesítésnél, mert a termék önköltségéhez még szállítási, vám- és egyéb külön díjak, fizetési kötelezettségek, költségek és kockázatok járulnak, hanem azért is, mert a sikeres áruexport szükséges feltétele lehet a versenyképes futamidejű és kamatozású hitelnyújtás. A fejlett országokba irányuló export kevésbé érzékeny a fizetési kondíciókra, az esetleges hitelfeltételekre, mert ezekben az országokban a vevők általában maguk is likvidek, illetve olcsón és elegendő hitelhez juthatnak hazai bankjaiktól is. Az egzotikus, a fejlődő és a volt szocialista piacokon viszont nemcsak a magyar áruk és szolgáltatások versenyeznek a külföldi termékekkel, hanem az exporthoz kapcsolódó, a kialakult nemzetközi gyakorlat, szokványok és egyezmények szerinti kedvezményekkel társuló hitelek feltételei is.

Állami teendők

Az exportfinanszírozás végső soron nem más, mint a külföldi vevő megfinanszírozása, illetve a magyar termelő-exportáló előfinanszírozása. Az exportfinanszírozáshoz esetleg kapcsolódó, állami forrásból táplálkozó kedvezmények tulajdonképpen a külföldi vevő számára teszik olcsóbbá az ügyletet. Persze, ezt a piaci verseny, a magyar (és a konkurens) termelők exportkényszere indokolja. Ehhez járul a magyar termékek gyakori korlátozott versenyképessége, amit esetenként az exportösztönzés ellensúlyoz.

Az elmúlt, az exportnövekedés szempontjából egyébként sikeres évek gyakorlata bebizonyította, hogy a széles értelemben vett exportösztönzés, elsősorban az árfolyam-politika kialakításában az exportgazdaság érdeke csak az egyik szempont. Ugyanis a forintleértékelés inflációt generál, amely sok egyéb káros hatása mellett az exportálók érdekeit is veszélyezteti. A nemzetgazdaságnak úgy kell évről évre kitermelnie a fizetési mérleg elfogadható egyenlegéhez szükséges devizabevételt, hogy ezt a legfontosabb, az export volumenét szinte meghatározó makrogazdasági értékarányt nem elsősorban az exportgazdaság igényei határozzák meg.

Szükségszerű és indokolt volt, hogy a folyó export finanszírozásához a világszerte követett és elfogadott eljáráshoz hasonlóan költségvetési forrásból származó kedvezményeket kapcsoltak (kamatkiegyenlítés és kamattámogatás). Az állam korábban létrehozta és alaptőkével látta el az export bővülésének reményében a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságot (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságot (Mehib Rt.). Vagyis egy-egy, az export finanszírozására, refinanszírozására és garanciákkal való fedezésére, illetve a piacok kockázatait az exportőrrel megosztó speciális pénzintézetet alapított, miközben fenntartotta az exportkapacitásokat eredményező beruházások kedvezményeit, illetve a kollektív exportösztönzés (kiállítási részvétel támogatása stb.) rendszerét és intézményeit.

Az elmúlt egy-két évben javult a magyar exportfinanszírozási és -ösztönzési rendszer átalakítására irányuló kormányzati szervezési munka. A korábban e célra létrehozott állami tulajdonú pénzintézetek végre intenzív tevékenységbe kezdtek, egyes, a Magyar Nemzeti Bank által már korábban felhagyott refinanszírozási és egyéb konstrukciókat újraindítottak, más folyamatosan ellátott funkciókat átvettek, illetve új, korábban Magyarországon nem alkalmazott finanszírozási formákat dolgoztak ki, honosítottak meg. Kizárólag üzleti alapon, de az üzletágak egy részében a hazai kereskedelmi bankok és a német Hermes hitelbiztosító is igen aktívak e piaci szegmensen belül.

A hozzáférhető statisztikai adatokból kiindulva, a szükséges becslések elvégzése után korábban több alkalommal is számoltunk úgynevezett exportlefedettségi mutatót, amelyet úgy értelmeztünk, mint a specifikus, csak a kivitel finanszírozására hozzáférhető hitelek éves összvolumenének és a teljes nemzetgazdasági exportnak a hányadosát. 1997 óta a bankrendszer egészére vonatkozó jegybanki adatgyűjtés korábbi színvonala és részletessége azonban romlott, következésképpen ma már, erős becslések segítségével sem lehet a bankrendszer egészére értelmezett exportlefedettségi mutatót számítani. Ehhez ugyanis elengedhetetlen az exportfinanszírozó hitelek állományának ismerete. Az MNB 1997-re vonatkozó, a banki adatszolgáltatási kötelezettségeket előíró hivatalos kiadványa azonban erről már nem szól.

Pénzbőség, hitelszűke

A külföldi tulajdonú magyar kereskedelmi (leány)bankok tulajdonosaiktól, amelyek általában jelentős betétgyűjtők is, szükség esetén gyorsan és olcsón forrást képesek bevonni - akár külföldről is. Erre azonban ritkán kényszerülnek. A saját betétekből származó forrás közismerten igen olcsó, általában az adott ország éppen érvényes bankközi kamatlábát jócskán, nemzetközi szokások szerint akár két százalékponttal is alulmúlja. A nagy kereskedelmi bankok hitelei mögött magyar lakossági és vállalati, forint- és devizabetétek állnak. Ennél még az MNB is csak jóval drágábban tud forrást bevonni, hiszen ki kell fizetnie a LIBOR-on vagy más bankközi kamatlábon felül az országkockázati felárat is. Más magyar, nem külföldi tulajdonú pénzintézetek (pl. az Eximbank) még a jegybank forrásbevonási költségénél is csak drágábban juthatnak külföldi forráshoz, hiszen a magyar országkockázaton felül még saját bankrizikójuk ellenértékét is meg kell hogy fizessék a kockázati felárban.

A külföldi tőke és ezen belül elsősorban a szakmai befektetők (külföldi nagybankok) hazai bankszektorbeli térhódításával párhuzamosan és részben e térhódításnak betudhatóan a magyar pénzpiacon jelentős likviditási többlet, erős kihelyezési verseny alakult ki, ez azonban nem hozott hitelexpanziót. Éppen ellenkezőleg, mindeközben a korábbi aggasztó banki tapasztalatok és a minősített kintlévőségek nagy állománya miatt a vállalatok-vállalkozások megítélése, a banki hitel-, kockázat- és fedezetbírálat a korábbinál jóval szigorúbbá, alaposabbá, költségesebbé és lassúbbá vált, és csak a legutóbbi időben és lassan enyhül.

A hazai kereskedelmi bankok általában nemcsak a hitel mögé állítandó fedezetre irányuló igényüket emelték, hanem egyidejűleg ugyanakkora rizikó fejében a korábbinál nagyobb kockázati felárat is felszámoltak. Saját, továbbra is megkívánt és a forgalommal nem vagy alig csökkenő jövedelemigényüket a betéti és hitelkamatlábak közötti különbség, illetve minden más marzs- és bankköltség növelésével elégítették ki.

Olyan speciális helyzet állt elő, hogy a pénzpiacon tapasztalható likviditási többlet ellenére a vállalkozások igen jelentős és növekvő része egyik pillanatról a másikra nem kapott többé hitelt. Azok a vállalkozások pedig, amelyek a korábbinál sokkal szigorúbb hitelbírálat követelményeinek továbbra is megfeleltek, a hitelekért igen magas, a gazdasági folyamatok által nem indokolt kockázati felárakat, illetve kamatokat voltak kénytelenek kifizetni.

Hosszabb időnek kellett eltelnie, mire a kereskedelmi bankok közötti kényszerű kihelyezési verseny, legalábbis a legjobb és legnagyobb ügyfelek számára, alacsonyabb reálkamatokat eredményezett. A harmad-negyedosztályú bonitású ügyfelek és a kisvállalkozások a mai napig nem jutnak igényeik szerinti mértékben és a nagy hitelfelvevőkhöz hasonló kamat- és költségszinten általános hitelekhez. Történik ez annak ellenére, hogy jelenleg már a kereskedelmi bankok legjobb fizetőképességűnek ítélt, privilegizált ügyfelei alacsony kamatú hitelekhez is hozzá tudnak férni, sőt a bankok nyílt és éles versenybe kezdtek az ilyen ügyfelek megszerzéséért.

Az elmúlt időszak egyik fontos tapasztalata tehát, hogy kellő érdekeltség mellett a kereskedelmi bank és/vagy tulajdonosa nemzeti hovatartozása nem döntő jelentőségű. A Magyarországon működő külföldi tulajdonú kereskedelmi bankok azokat a többletelőnyöket és lehetőségeket is, amelyeket tulajdonosuk informáltságának, tőkeerejének, jó hírnevének köszönhetnek, szívesen fordítják a magyar export finanszírozására. Jó példát kínál erre az, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb összegű középtávú, költségvetési kedvezményt (kamatkiegyenlítést) és állami garanciát is igénybe vevő konzorciális exporthitelét, amely a Transelektro Törökországba irányuló hőerőmű-exportjának közép- és hosszú távú finanszírozását szolgálta, a közvetve német állami (bajor tartományi) érdekeltségű Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. szervezte, és mintegy egyharmad arányban le is jegyezte, annak ellenére, hogy ezen a török (és a hazai szállítók számára a magyar) állam által garantált tenderen alighanem német cégek is indultak.

Az exportcélú hitelezés az exportáló vállalkozás méretéhez viszonyítva igen nagy volumenű ügyletek kivételével általában nem különül el élesen a vállalatfinanszírozás egészétől. Az eseti ügyletek finanszírozása ritka kivétel, a vállalati pénzügyi szemlélet is a teljes vállalkozás szintjén állítja szembe a rendelkezésre álló és a szükséges források szintjét, lejáratát. Az összefüggés elsősorban a folyó bevételekre és kiadásokra igaz, a nagyobb volumenű, halasztott fizetésű külkereskedelmi ügyletek és a jelentős méretű beruházások esetében kevésbé.

Ezért érthető, hogy a kedvezményes exportfinanszírozó hitelekre is - hacsak azok feltételei a nagyvállalkozásokat vagy a nagy ügyleteket nem zárják ki, eleve a hitel-igénybevételre jogosultak köréből - elsősorban a jól szervezett, színvonalas pénzügyi szakértőkkel rendelkező, esetenként ilyenek által irányított nagy cégek támasztanak keresletet. Ugyanezek a nagyvállalatok képesek esetenként beruházásaik és exportjuk finanszírozásába külföldről közvetlenül tőkét bevonni; beruházások esetében azt kötvénykibocsátással fedezni, exportnál Magyarországon és/vagy az importőr országában kormánygaranciát kapni, a vásárló országában vagy harmadik országban találni finanszírozó pénzintézetet. Ennél az ügyfélkörnél tehát a magyar kereskedelmi bankoknak nemcsak egymással szemben kell helytállniuk az éles és nagy mezőnyt felsorakoztató versenyben, ha üzletet kívánnak kötni.

A kicsik zömének és a közepesek egy részének a fő kérdés azonban általában nem az, melyik kereskedelmi banktól és milyen feltételekkel vegyék igénybe a felkínált exporthitelt, hanem az, hogy a számlavezető kereskedelmi bankok valamelyike hajlandó-e egyáltalán hitelt adni.

A kereskedelmi bankok intézményi érdeke értelemszerűen a nagy ügyletekhez kötődik, vagyis szívesebben szolgálják ki azokat az ügyfeleket, akikkel egyenként is nagy értékű, a finanszírozó pénzintézetek számára is jelentős hozamot eredményező ügyletek köthetők. A kicsikkel ugyanakkora volumenű haszon eléréséhez sokkal több ügyletet kell megkötni, sokkal nagyobb banki munkaráfordítással. Igaz, ilyenkor a rizikó is megoszlik, egyenletesebb, ráadásul a nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint a kisvállalkozások nem rosszabb fizetők, és magasabb kamatot, marzsot és egyéb bankköltségeket viselnek el a nagyobb cégeknél.

Nehéz eligazodni

A kicsikkel szembeni pénzintézeti visszafogottság, részleges hitelembargó oka valószínűleg az, hogy - különös tekintettel az elmúlt néhány évben bekövetkezett rengeteg változásra, törpecégek százezreinek alakulására, átalakulására, fizetőképtelenné válására, megszűnésére - a kereskedelmi bankoknak általában nincs elegendő ismeretük még a(z egyik) bankszámlájukat náluk vezető, ám kevésbé jelentős méretű vállalkozásokról sem. Nem tudják felmérni, hogy egy hitelkérelem megalapozásául szolgáló külkereskedelmi szerződés valós exportot, következésképpen hitelfedezetet ígér-e vagy csak misztifikáció, csalási kísérlet.

Az exporthoz hitelt nem vagy csak igen kemény feltételekkel, többszörös fedezet lekötése fejében kapó kisebb vállalkozások ezért a prompt ügyleteket kénytelenek előnyben részesíteni, a jól (gyorsan és biztosan) fizető, közeli piacokra koncentrálnak. Számukra a távoli, egzotikus piacok finanszírozástól függetlenül is aligha jönnek szóba, de a közeli volt szocialista országokban, ahol pedig a szakmai közvélekedés szerint lenne igény a jelenlegi exportot meghaladó mértékben is magyar termékekre és halasztott fizetésre egyaránt, az előre vagy azonnal fizető ügyletekhez való kényszerű ragaszkodás óhatatlanul piacvesztéssel és/vagy árveszteséggel jár. Az Eximbank deklaráltan megcélozta ugyan a kis- és középvállalkozói ügyfélkört, de adottságai miatt - forráshoz drágábban jut, mint a privatizált kereskedelmi bankok, fiókjai nincsenek, tehát nehezen hozzáférhető főleg kisebb ügyfelei számára, számlavezetésre nincs joga, tehát ügyfelei gazdálkodásába kevéssé lát bele, végül a többi kereskedelmi bankhoz hasonlóan kötik a "prudens" banki gazdálkodás normái - aligha várhat átütő sikereket e piaci szegmensben.

Kihasználatlan keretek

Ha az Eximbank idén is - mint fennállása óta eddig minden évben - mérlege szerint nyereséget realizál, joggal szóvá tehető, hogy alapítási célja, tényleges funkciója nem a nyereségtermelés, hanem az export ösztönzése, erre kellett volna fordítania nyereségét. A Mehib Rt. sem használja ki éves költségvetési kárkeretét immár évek óta, sőt az előző években keletkezett egyes követelések sikeres behajtásával, illetve értékesítésével az a paradox helyzet állt elő, hogy a Mehib pl. 1996-ban korábbi, már kifizetett és részben a Mehib Rt. jogelődjétől örökölt kármegtérülések jóval többet tettek ki a tényleges kárfizetésnél. Ez költségvetési szempontból örvendetes ugyan, de ha a Mehib kihasználja kárkeretét, az minden bizonnyal olyan export megvalósulását tette volna lehetővé, amely 1996-ban e megtakarítás fejében maradt el.

A helyzet tehát nem egyértelmű. Az export növelése létkérdés a magyar gazdaság számára. Az eredmények, az export tavalyi, importot meghaladó imponáló növekedése ellenére a kereskedelmi mérleg hiánya kereken kétmilliárd dollárt tett ki, és szakértők a közeljövőre növekedését jósolják. Az exportfinanszírozás zömét külföldi, illetve külföldi tulajdonú pénzintézetek végzik. Miközben egyetértés van arról, hogy az export ösztönzésére több költségvetési forrást lenne érdemes elkülöníteni, a meglevő keretek kihasználása is csekély. Természetesen könnyű lenne olyan szubvenciókat fizetni az exportálóknak, amely növelné jövedelmezőségüket, következésképpen növelné a kivitelt. Csakhogy a nem mezőgazdasági export közvetlen szubvencionálását nemzetközi egyezmények tiltják. Hasonlóképpen, nemzetközi megállapodások definiálják az exportösztönzés megengedett formáit, sőt mértékeit is. Ezek hazai megfelelői állnak a reménybeli exportálók rendelkezésére. Minél jobban megismerik, annál nagyobb az esély, hogy sikerül az exportot valóban ösztönözni.

Támogatási konstrukciók

Előfinanszírozási hitel: Külkereskedelmi magánjogi szerződés megkötését követően, az exportcélú termelés vagy felvásárlás megkezdése előtt, a termelés/felvásárlás finanszírozására az exporttermék gyártója/felvásárlója által felvett hitel. Felhasználható a termeléshez szükséges anyagok, alkatrészek beszerzésére, rezsi jellegű költségek fedezésére. Az áru kiszállításával a hitel előfinanszírozó jellege megszűnik, halasztott fizetés esetén a kiszállításkor keletkező okmányok alapján, vagy éppen nyitva, az ügylet finanszírozása más konstrukcióban folytatódik tovább. Előfinanszírozási hitel nyújtásához OECD-országbeli vevő, visszatérő kereskedelmi kapcsolatok, illetve nemzetközileg jó fizetőképességű külföldi nagyvállalati vevő esetében a külkereskedelmi szerződés banki garanciák nélkül is elegendő. Rulírozó formában is nyújtható. Kevésbé rendszeres kapcsolat esetén a hazai kereskedelmi bankok feltételként szabják banki okmányok (akkreditív, garancia) megnyitását.

A hitelbírálat viszonylag lassú, mert a magyar exportáló szállítóképességét és a külföldi vevő kockázatának együttes vizsgálatát igényli. A legnagyobb export-előfinanszírozó hitelállománnyal a CIB off-shore bank rendelkezik, amely anyabankjaitól bevont forrásból hitelez, jelentős a hat nagybank (BB, KH, MHB, MKB, OTP, Postabank), tevékeny még ebben az üzletágban az Inter-Európa, a CIB-Hungaria, a Commerzbank és a Unicbank, valamint más kisebb, vegyes tulajdonú bankok. Várható, hogy magyar-orosz viszonylatban az orosz tulajdonba került Általános Értékforgalmi Bank is növeli előfinanszírozási hiteleinek állományát.

1996 nyarától e finanszírozási formához állami, költségvetési forrásból, a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat terhére 50 százalékos kamattámogatás nyújtható. A kamattámogatást 1997-ben kizárólagosan az Eximbankhoz telepítették.

Az előfinanszírozás a legelterjedtebb, legszélesebb körben alkalmazott, legnagyobb volumenű exportfinanszírozó hitelkonstrukció. A kamattámogatási rendszer bevezetése minden bizonnyal élénkíteni fogja a hitelfajta keresletét, érdemleges állománynövekedésre azonban aligha lehet számítani. Bár a kamattámogatási körbe csak az exportfinanszírozó hitelek egy része esik bele, a hitelkérelmek könnyedén formálhatók úgy, hogy az új hitelfelvételek kevés kivétellel megfeleljenek a feltételeknek. Mint ismeretes, a kamattámogatás éven belüli exportfinanszírozó hitelekre, de csak hat hónapon át és ügyletenként meghatározott értékhatárig igényelhető. E támogatási forma kihasználtsága csekély, ezért a támogatási keretösszeg (1996: 800 millió forint) csökkent. Előfinanszírozó hitelt jelenleg csak az Eximbank nyújthat.

Forrás, refinanszírozás

Az előfinanszírozási hitelt magyar pénzintézet nyújtja magyar termelő/felvásárló vállalatnak. A szerződő felek között sem a külföldi vevő, sem bankja nem szerepel. Ennek ellenére a hitelbírálat fontos szempontja a külföldi vevő tőkeereje, ismertsége, prognosztizálható fizetőképessége; a külföldi bankra vonatkozó, hitelt folyósító hazai kereskedelmi bank által adott limit nagysága, amely az importőr bankjának bonitását fejezi ki. A finanszírozás feltétele általában az aláírt magánjogi külkereskedelmi szerződés, de esetenként további bankári biztosíték vagy garancia is. A hitel adható úgynevezett nyitva szállítás esetén is.

A hitelfolyósítás időtartama általában 360 nap vagy rövidebb, de az Eximbank elvben nem zárkózik el ennél hosszabb távú előfinanszírozó hitel nyújtásától/refinanszírozásától sem. A kamattámogatás évnél rövidebb hitelekre, de csak legfeljebb hat hónapi kamatra nyújtható.

Az előfinanszírozási hitelt általában, de nem mindig devizában tartják nyilván, és forintban folyósítják. Az állomány néhány százaléka forinthitel. Lehetőség van az exporthoz szükséges import közvetlen devizafinanszírozására is. Devizahitel esetén a törlesztés az export árbevételéből devizában történik. Így a konstrukció sem a folyósító kereskedelmi bank, sem a hitelfelvevő számára nem tartalmaz árfolyamrizikót.

Rövid távú forrásokban és különösen rövid távú devizaforrásokban évek óta bőség van. Ennek oka elsősorban a lakossági devizaszámlák magas állománya. Devizahitelnél liborbázisú változó kamatok a jellemzőek, Libor +0,5 - +4 százalék. Forint esetében pedig a szokványos banki hitelkamat. A prognosztizálható leértékelés figyelembevételével a deviza az exportőrök számára általában kedvezőbb, mint a forintban történő hitelfelvétel.

A hitelekhez kedvezmények is szerezhetők. Állami forrásból a kamattámogatás mértéke 50 százalék. További előnyt jelent, hogy olyan vállalkozások is, amelyek már nem kaphatnak általánosan felhasználható vállalati hitelt, beleértve a forgóeszközhitelt is, konkrét exportszerződés esetén hozzájuthatnak e konstrukció révén ügyletfinanszírozáshoz.

Kockázatok és kivédésük

Az előfinanszírozási hitelt nyújtó kereskedelmi bank viseli a hiteladós hazai termelő jólteljesítési kockázatát (bár visszterhesen) és a külföldi (vevő-, bank- és ország-) rizikót. Nem jut a bank pénzéhez, illetve hosszú, költséges és kétes behajtási eljárásra kényszerül, ha a hiteladós nem teljesíti az exportszerződés feltételeit. A külföldi vevő nemfizetése, bankjának fizetésképtelensége, illetve transzfermoratórium esetén a teljes veszteség a hazai exportőrt; a visszterhesség végrehajthatatlansága esetén kereskedelmi bankját terheli.

A rövid távú előfinanszírozó hitelhez kapcsolódhat a MEHIB gyártási kockázatra szóló, illetve politikai kockázat elleni biztosítása és a Hitelgarancia Rt. fedezete. Ezek igénybevétele igen alacsony, a hiteladós általában egyéb vagyonával (telephelyével, székházával, termelőeszközeivel, készleteivel) felel kötelezettségei teljesítéséért. Ha az ügylet kikerül az előfinanszírozó szakaszból, vagyis kiszállítják az árut, akkor az előfinanszírozási jelleg megszűnik ugyan, de a látra szóló fizetés esetét leszámítva szükség van további finanszírozásra, részint az áru vevő számára való elszállításának idejére, részint a vételár banki átutalásának idejére. Halasztott fizetés esetén az ügylethez különböző bankári biztosítékok csatlakozhatnak. Nyitva szállítás esetén lehetőség van az OECD-országokban található, jó bonitású vevő esetén a MEHIB Rt.-nél a követelést kereskedelmi (nemfizetési) kockázat ellen biztosítani, feltéve ha a szerződés szerinti fizetési határidő nem hoszszabb, mint a kiszállítást követő 180 nap. Az előfinanszírozás általában az ügylet 60-80 százalékát fedi le, a vevő által fizetett előleg szokásos mértéke 15 százalék.

Az alultőkésített magyar vállalatok, vállalkozások nem nélkülözhetik az export-előfinanszírozási hiteleket. Igénybevételük nem túl magas (bár ez adja az exportfinanszírozó hitelek zömét) a teljes magyar exporthoz viszonyítva. Ennek szerteágazó okai vannak. Bár előfinanszírozó hitelt a magyar külkereskedelem finanszírozásában már régóta alkalmaznak, az exportálók egy része nem ismeri, a kereskedelmi bankok egy része sem foglalkozik vele. Az exportálók és az ügyletek egy része egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy az előfinanszírozó hitel-, idő- és költségigényes hitelbírálati eljárását elviselje.

Faktorálás

Ez az éven belüli fizetési feltételű nyitva szállítás rizikóját gyakorlatilag megszüntető finanszírozási mód. Lényege, hogy az exportőr még a külkereskedelmi szerződés megkötése előtt felméri, el tudja-e adni keletkező követelését. Ehhez az exportőrországban lévő faktoringgal foglalkozó bank (exportfaktor) nyilatkozatát kéri. A faktorbankok nemzetközi hálózatot alkotnak. A faktorhálózat vevő országbeli tagja (az importfaktorbank) a vevőrizikót felmérve átvállalja (vagy sem) az azonnali fizetést. E konstrukció lényege is az, hogy a vevőrizikót oda allokálja, ahol annak reális értékelésére a feltételek a legteljesebbek. Ha az importfaktor nem ad ígérvényt, az exportőrnek jó oka van elállni az ügylettől. Az exportőr a szállítást követően azonnal pénzéhez jut. Fejlődő, volt szocialista relációba irányuló exportnál nem, csak jól integrált piacgazdaságú országokba irányuló exportnál alkalmazható. Az exportfinanszírozáson belül nem tudni, milyen súlyt képvisel, mivel nincs központi adatgyűjtés erre vonatkozóan. A hitelt külföldi faktorbank nyújtja és éven belüli lejáratú. A folyósítás általában devizaalapú forint, de lehet deviza is.

A piaci kamatokhoz éves szinten a szerződéshez az ügylet értékének a 20 százalékát is elérő faktordíj társul, a faktoringdíj miatt igen drága finanszírozási mód.

Garancia, illetve biztosítás e konstrukcióhoz nem szükséges, mert úgynevezett azonnali fizető jellegű. Általában 15 százalék önrésszel, előleggel kell rendelkeznie a kérelmezőnek.

A konstrukció csak azokban az esetekben működik, amikor az exportőr viszonylag nagy költség árán is készpénzhez akar jutni és/vagy szabadulni szeretne a rizikótól. A faktoring többé-kevésbé spontán módon, üzleti érdekektől vezérelt eleme az exportfinanszírozási rendszernek; az állami exportösztönző szándékkal azonban nem, vagy csak jelentős költségekkel lenne összekapcsolható.

Forfaiting

E fogalom a fizetési kötelezettséget megtestesítő bankokmányok lejárat előtti nem visszterhes átruházását, eladását jelenti külföldi, erre specializált kereskedelmi bankoknak. Általában egyedi, nagyobb értékű, hosszabb futamidejű ügyletek, amelyeknél az áruvevő bankja és/vagy országa jelentős, Magyarországról korrektül meg nem ítélhető, vagy a teljes futamidőre nem vállalható rizikót jelent. Az exportfinanszírozáson belüli súlya valószínűleg nem több néhány százaléknál. A finanszírozás feltétele, hogy a külföldi vevő kedvezően véleményt mondjon az okmány formai kritériumairól, a vevőről és/vagy bankjáról, országáról. A finanszírozás általában éven túli, de mindenképpen hat hónapnál hosszabb, előfordul hosszú távú (5 éven túli) fizetési futamidejű okmányok forfaitingje is.

Folyósítás során a külföldivel közvetlenül szerződő hazai kereskedelmi bank devizát kap, amelyet vagy továbbad az exportőrnek, vagy devizaalapú forintot folyósít. A forrást a külföldi okmányleszámítoló bank nyújtja. Az okmányt nem teljes értékben, hanem diszkontálva fizetik ki, ezért a finanszírozás kondíciója a futamidőtől és az áruvevő (bankja, országa) által képviselt kockázat megítélésétől is függ.

A forfaiting a nagy nemzetközi tőzsdéken kialakult ügylettípus, amely természetesen sem magyar, sem más eredetű támogatást nem tartalmaz. Minden rizikó az okmányvevő külföldi banké. Garancia, biztosítás nincs, de a konstrukció jellege miatt nincs is rá szükség.

Vevőhitel

Az Eximbank is kidolgozta (adaptálta) a világszerte közismert és elterjedt vevőhitelt. A vevőhitelt (buyers-credit) a külföldi vevő országban kijelölt kereskedelmi banknak nyújtja a magyar Eximbank. A vevő megfinanszírozása e hitelkeretből lehetővé teszi az exportszállítás megvalósulását. A pénzügyi szerződés megkötése megelőzi a külkereskedelmi szerződést. A külföldi bank bekapcsolása a külföldi vevő kockázatának reális megítélését teszi lehetővé, és e rizikót a külföldi bankra hárítja. Az Eximbank előzetesen csak a külföldi banki partner bonitását, a konkrét ügyletnél a magyar vevő szállítókészségét vizsgálja, és nemteljesítés esetére bánatpénzt köthet ki. Két formája van: a kisebb ügyletek finanszírozását a vevőhitelkeret-megállapodások, a nagy egyedi üzleteket a vevőhitel-megállapodások szolgálják.

Az Eximbank eddig néhány tízmillió dollár értékben kötött ilyen keretmegállapodást orosz, horvát és jugoszláv (szerb), vietnami stb. bankokkal. Ezek egy része nem élő, vagyis a keretek kihasználtsága nulla, de más, főleg kelet-európai relációkban a keretek kihasználtsága növekvő.

A szóba jövő országokban (relációkban) egy-egy jó bonitású, de nem feltétlen állami tulajdonú bankhoz telepítik a hitelkeretet.

A finanszírozás feltétele, hogy az importőr ország és bank előzetes kiválasztása után az exporttermék feleljen meg a keretmegállapodásban tükröződő magyar iparpolitikai szempontoknak és származási kritériumoknak. A hitelfelvevő bank minősítse a vevőt finanszírozhatónak. A hitel futamideje éven belüli és éven túli egyaránt lehet, s az Eximbanknál vagy kereskedelmi bankokban lehet hozzájutni. A kamatok általában a LIBOR+ország- és bankkockázati felár körül helyezkednek el.

Kedvezmények, források

A magyar exportőr árukiszállítás után azonnal kockázat nélkül jut a pénzéhez. Az OECD-konszenzus szerinti kedvezményekkel elvileg társítható CIRR alapú fix kamattámogatás, kamatkiegészítés. (A CIRR a 2 éven túli hitelek OECD-titkárság által publikált fix kamata. Általában a piaci, változó LIBOR mértékénél alacsonyabb. A kedvezményes jellege részben ebben rejlik, részben pedig abban, hogy a lejárati idő alatt nem változik). A hitelnyújtás előfeltétele a MEHIB-nél kötött politikai kockázat és banki nemfizetés elleni biztosítás.

Az Eximbanknál jelentős jövőbeni igényt jósolnak. A konstrukció előnyének tartják az exportpromóció terítését a gazdaságban, ennek multiplikatív hatását; a konstrukció bővíti a hazai exportösztönző technikák választékát, lehetővé teszi olyan régiókba irányuló export versenyképes költségű finanszírozását, amelyekbe a kivitel üzleti alapon nem vagy csak magas költséggel finanszírozható. A külföldi vevő vállalati kockázatát koncentrálja (banki kockázattá alakítja).

Az Eximbank a magyar export nemzetközileg versenyképes finanszírozásának elősegítésére CIRR bázisú kedvezményes refinanszírozási hitelkeretet hirdetett meg. A keretből közvetett export (kivitelhez felhasznált anyag, részegység termelése stb.) is finanszírozható. A refinanszírozás előfinanszírozásra és okmányleszámítolásra is igénybe vehető. A keret rulírozó módon működik.

A forrásokat az Eximbanknak - az MNB közvetítésével vagy közvetlenül - a nemzetközi pénzpiacon kell beszereznie, ahol a hat hónapos londoni bankközi kamatlábhoz (LIBOR) igazodó változó kamatokat kell fizetni. Az exporthitelezésben viszont közép- és hoszszú távon, főleg az erős versenynek kitett, csak kedvezményes finanszírozással eladható termékeknél, nagy volumenű ügyleteknél, tendereknél a nemzetközi üzleti világban az OECD Konszenzus néven közismert multilaterális megállapodásban rögzített módon havonta változó és az OECD-titkárság által publikált, fix kamatozású irányadó kereskedelmi kamatlábat (CIRR) alkalmazzák. Az OECD Konszenzus ugyanakkor megengedi, hogy a piacon általában drágán szerzett exporthitelforrásokat az exportálók számára az egyes országokban állami támogatással a CIRR kamatszintjére csökkentsék.

A hitelnyújtó

A konstrukció működése során magyar kereskedelmi bank finanszírozza az exportot, a hitelt az Eximbank refinanszírozza. Lehetséges az Eximbank közvetlen finanszírozó tevékenysége is. A külföldi szerződő fél lehet külföldi kormány, kereskedelmi bank vagy áruimportőr.

A finanszírozás feltétele, hogy az üzletet pozitívan bírálja el a kereskedelmi bank, az Eximbank a hitel célszerű felhasználását csak utólag ellenőrzi. A hitel futamideje zömmel éven túli, de kiegészítő jelleggel éven belüli is lehet. A folyósítás devizája éven belül: forint; deviza és devizaalapú forint, éven túl USD, illetve USD-alapú forint lehet.

Kamata CIRR-alapú kedvezményes kamat (CIRR -1,5 százalék). A forrásbevonás (liboralapú) költségei és a kihelyezés utáni bevételeik közötti különbözetet költségvetési eredetű forrás fedezi.

A kamatkiegyenlítés során az Eximbanké a folyósító hazai kereskedelmi bank rizikója. Minden egyéb kockázatot azonban (jólteljesítési, politikai, vevő és külföldi bank) a hazai kereskedelmi bank visel. Az Eximbank egyes relációkra előírhat biztosítást, illetve banki biztosítékot. Az ügyletek jellege miatt nem ritka, hogy állami garanciához társul a kamatkiegészítés.

A kamatkiegyenlítési rendszer az általános exportösztönzés eszköze. Előnye, hogy piaci módon teríti az exportösztönzésre elkülönített állami támogatást, és ezt ráadásul az OECD-konszenzusnak megfelelően valósítja meg. Jelenleg az Eximbank nemcsak a forrásbevonás költségeinél, hanem a hosszú futamidejű külföldi forrásbevonásnál is kedvezőtlen induló pozícióban van (a lehetséges forrásnyújtóknál nincs vagy alacsony a közép- és hosszú távú limitje). A konstrukció fenntartásához még hosszú évekig szükség lesz arra, hogy refinanszírozzák a refinanszírozót, vagyis az Eximbankot.

Ez a konstrukció összekapcsolja az exportösztönzést az export(re)finanszírozással. A kamat kiegyenlítésére az Eximbankhoz állami eszközöket rendel, mégpedig úgy, hogy ezek felhasználásának feltétele, hogy az Eximbank refinanszírozza is az ügyletet. Vagyis refinanszírozás nélkül nincs kamatkiegyenlítés. Hogy e két faktor kötelező összekapcsolására nincs semmi szükség, azt mutatja, hogy az egyik megvalósult hitelszerződés esetében az Eximbankot az (egyik) refinanszírozott vegyes tulajdonú magyar kereskedelmi bank re-refinanszírozta. Vagyis ez a bank saját pénzét vette fel az Eximbanktól. E bonyolult konstrukciónak csak e szabályozási kötöttség volt az oka, de az eset egyben azt is példázza, hogy a kötelező szabályozás betűjének betartása mellett is megkerülhetők a ki tudja miért hozott merev szabályok. Sokkal egyszerűbb és tisztább helyzetet teremtene, ha a refinanszírozást és a kamatkiegyenlítést nem kötnék össze kötelező jelleggel.

Eximbanki garancia

Az Eximbanknak lehetősége van költségvetési kezességgel és saját üzleti kockázatra exporthoz kapcsolódó bankgaranciák nyújtására (tender-, előleg-visszafizetési, jólteljesítési, hitelfedezeti garancia). A garanciavállalásban az Eximbank átvállalja az exportőr esetlegesen bekövetkező fizetési kötelezettségét (például tendergarancia esetén a tendernyertes, de a szerződéstől mégis elálló magyar cég helyett az Eximbank fizet, előleg-visszafizetési garancia esetén a szállítás meghiúsulására fizet az Eximbank stb.). Hitelfedezeti garancia esetén az exportáló vállalat a magyar kereskedelmi banktól felvett export-előfinanszírozó hitelhez ad fedezeti garanciát, és evvel lehetővé teszi a kellő fedezettel nem rendelkező vállalat számára a hitel felvételét. A bankgaranciával elkerülhető például a bánatpénz letétbe helyezése, így az előleg felhasználható előfinanszírozásra, tehát az eximbanki garancia megkönnyíti az ügylet finanszírozását. Az Eximbanknak a költségvetéstől éves garanciavállalási limitje van. Ha az Eximbank egy ügyletet saját döntése alapján és nem a magyar kormány döntése alapján és annak bizalmi kezeként garantál, azt már nem (re)finanszírozhatja. A költségvetési hátterű garanciának elsősorban a nem piaci (nem viszontbiztosítható) kockázatok kezelésénél van jelentősége (külföldi vevők, illetve bankjuk számára nyújtott hitelfedezeti garancia).

A nagyobb kockázat miatt döntő jelentőségű az Eximbank által végzendő ügyfél (magyar szállító és külföldi vevő), az ügylet és a jogi biztosítékok vizsgálata. A garanciát közép- és hosszú távra lehet igénybe venni, díjait egyedi megállapodásban rögzítik a felek, azok nem sztenderdizáltak.

Kedvezmény, hogy a magyar és a piaci alapon nem minősíthető külföldi rizikót az exportösztönzés érdekében a költségvetés viseli. Az előleg, tender és jólteljesítési rizikóknál a finanszírozást megkönnyíti, a finanszírozáshoz forrást tesz szabaddá. Ennek mértékét szintén egyedi megállapodásban rögzítik.

A MEHIB Rt. a fejlődő és volt szocialista térség egy részébe irányuló kivitel politikai kockázatait költségvetési háttérrel biztosítási díj ellenében átvállalja. Elvileg teljes vállalati forgalomhoz; a gyakorlatban egyes ügyletekhez vehető igénybe. Ha a fizetés állami vevőnek felróható ok, továbbá állami intézkedés, államcsőd, transzfertilalom, állami garancia érvényesíthetetlensége, háború, forradalom, embargó stb. miatt lehetetlenül el, akkor a vevő helyett a MEHIB fizet, amely ezt követően megkísérli a követelés behajtását, illetve eladását harmadik félnek. Biztosítható: az exportáru kiszállítás előtt felmerülő önköltsége, exportügylet során keletkezett külföldi követelés teljesítése, joint venture-be fektetett tőke, világbanki tenderek költsége, árfolyamrizikó. A biztosítás szektor- és terméksemleges.

A MEHIB már a külkereskedelmi ügylet előtt egyoldalú, csak őt kötelező igényt ad ki (indikáció), méghozzá ingyenesen. Ugyanakkor a kiadott indikációk beszámítanak a MEHIB költségvetési limitjébe (akárcsak a továbbélő régi biztosítások, melyeket jogelődjétől vett át). A végső kockázatviselő a magyar költségvetés, de a követelések jobb (habár részleges) megtérülése remélhető a MEHIB inkasszóerejétől és gyakorlatától. A garancianyújtás feltétele az OECD Konszenzus feltételeinek való megfelelés, külkereskedelmi szerződés létrejötte, az exporttermék legalább 90 százalékban magyar eredetű legyen, az exportcélországot a MEHIB elfogadható kockázatúnak minősítse. A garanciavállalás közép-, illetve hosszú lejáratú, futamideje megegyezik az exportfinanszírozási hitel lejáratával. A díja az ügylet értékének 0,11-3,02 százaléka félévenként, országbesorolástól és megállapodástól függően.

A MEHIB biztosítást a kereskedelmi bankok de facto elfogadják, annak ellenére, hogy a MEHIB alacsony alaptőkéje miatt az ABF ilyen értelmű állásfoglalást nem adott ki. Így az exportügyletek további szegmense válik finanszírozhatóvá. A politikai kockázatok elleni biztosítás állami forrásokat allokál nemzetközileg kialakult módon. Alacsony igénybevételét elsősorban a biztosításba vető ügyletek hiánya indokolja.

Az OECD-országokba irányuló legfeljebb 180 napos, bankári biztosítékok nélküli (nyitva szállítás) áru- és szolgáltatásexport gyártási és hitelezési kockázatot a MEHIB díjfizetés ellenében átvállalja. Az ügyfél teljes, a térségbe irányuló exportját biztosíthatja csak, a MEHIB az egyes ügyletek kapcsán arról hoz döntést, fedezetbe veszi-e az adott ügyletet vagy sem. A biztosítás csak az elfogadható kockázatú országokba és vevőknek irányuló teljes exportforgalomra köthető, és a MEHIB által adott limit formájában jelenik meg. A vevő nemfizetése esetén a kötvényfeltételek szerinti időpontban, mértékig és feltételekkel az önrészen kívül helyébe a MEHIB lép. A MEHIB 1995-ben, a bevezetés évében teljes mértékben viszontbiztosította saját kötéseit az NCM holland biztosítónál, miközben annak információs és kárbehajtási rendszerére hagyatkozik. Azóta a viszontbiztosítás már csak a kötésérték csökkenő részére terjed ki, így a kockázat növekvő részét a Mehib önállóan vállalja, üzleti alapon. A végső kockázatot az NCM holland biztosító és MEHIB között megosztja egymás között. A hazai kereskedelmi bankok a biztosítást de facto elegendő biztosítéknak tekintik finanszírozáshoz.

A biztosítás feltétele a MEHIB és NCM pozitív ügyfél- (exportőr és vevő) bírálata, illetve a vevő ország szerepeljen az elfogadható országok listáján, amelyet a MEHIB rendszeresen publikál. Ez jelenleg 38 országot sorol fel.

Gyártási kockázatra 90 nap, hitelezési kockázatra 180 nap a biztosítás időtartamkorlátja. A biztosítási díj az adós országtól, a forgalom nagyságrendjétől, a fizetési feltételektől és a kézpénzfizetési hányadtól függ, és mellékdíjakat is felszámítanak (kötvénykezelési, limitkérelmi stb. díj).

A tapasztalatok szerint nem elsősorban az igénybevétel nagyságrendje, hanem az jelentős, hogy az export zömét kitevő nyitvaszállításos ügyletek biztosítékhoz juthatnak. Ráadásul a 38 országba nyitva szállító magyar exportőrök belekerülnek egy olyan információs rendszerbe, amely túlterjed az NCM keretein, és integrálja más hitelbiztosítók és viszontbiztosítók, céginformációs vállalkozások és ezek részvényeseinek információs rendszerét, évtizedes felhalmozódott ismereteit. A biztosítás megtagadása alapos gyanút ébreszthet a magyar exportőrökben, akiket ez a biztosítási módozat éppen azzal, hogy a biztosító nem hajlandó szerződni, díj- és költségmentesen riaszt el éppen a rizikósabb ügyletektől. Az OECD-beli vevő fizetési szándékát is joggal erősíti az a tudat, hogy nemfizetés esetén napokon belül az egész OECD területén ez ismertté válik, és a cég elveszíti bonitását, jó hírnevét.

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. május 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére