Mostanában komoly viharokat kavaró téma a készpénzfizetések korlátozása, annál is inkább, mert május 9-étől hatályos a korlátozást szabályozó kormányrendelet módosítása. Akik megszegik a rendelkezéseket, továbbra is számíthatnak az adóhatóságok szankcióira.
Szankciók
1997-től az szja-, a társaságiadó-, valamint az áfa-törvény is szankcionálja a gazdálkodók közötti, külön jogszabályban meghatározott összeghatárt meghaladó készpénzfizetést. A készpénzfizetés korlátozása főleg a kisvállalkozásoknak okozott és okoz ma is problémákat, ugyanis ezek a cégek az 1 millió forint körüli kifizetéseiket is elsősorban készpénzben bonyolítják, mondván, hogy az a biztos, ha a kezükben van a pénz.
Társasági adó
A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvény 3. számú melléklete szerint nem tekinthető a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, kiadásnak a számla/számlák (egyszerűsített számla/számlák, számlát helyettesítő okmány/okmányok) áfa nélküli értékének 20 százaléka, ha az ellenértéket készpénzben fizették ki és meghaladja a külön jogszabályban meghatározott mértéket. Amenynyiben tehát az előbb említett kiadást teljes egészében költségként elszámolták, s készpénzben fizették meg, meg kell növelni a társasági adó alapját a nettó ellenérték 20 százalékával. Ha az ellenértéket részben átutalták, részben pedig készpénzben egyenlítették ki, akkor csak a készpénzben fizetett összeg 20 százalékával növelendő az adóalap.
Szja
Az szja-törvény 49/B §-ának (5) bekezdése is hasonló rendelkezést tartalmaz, az egyéni vállalkozónak azonban a fenti összeggel nem a vállalkozói adóalapját, hanem a vállalkozói bevételét kell megnövelnie.
Sem a társaságiadó-alanyoknak, sem az egyéni vállalkozóknak nem kell ezt az előírást alkalmazniuk, ha a számla/számlák kibocsátója magánszemély.
Áfa
Az áfa-törvény is szankcionálja a gazdálkodók közötti – külön jogszabályban meghatározott összeget meghaladó – készpénzfizetést. A törvény 33. §-ának (3) bekezdése értelmében nem vonható le az előzetesen felszámított áfa, ha az adóalany az ellenértéket egészben vagy részben készpénzben fizette ki, s a kifizetett összeg meghaladta a külön jogszabályban meghatározott értékhatárt. Az áfa-törvény szerint nincs mód a banki, illetve készpénzes fizetés arányosítására (erre csak a társaságiadó-törvény és az szja-törvény biztosít lehetőséget). Amennyiben az ellenértéket részben készpénzben, részben pedig banki átutalással egyenlítették ki, s meghaladta a meghatározott összeghatárt, az áfa-levonási tilalom a teljes összeg (nem csak a készpénzben kiegyenlített rész) áfájára vonatkozik.
Külön jogszabály
A rendelkezéseket – mindhárom adótörvény szerint – az 1997. június 30-ától teljesített kifizetésekre kell alkalmazni. A 224/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet határozza meg a készpénzfizetés összeghatárát. E szerint az 1 000 000 forint feletti készpénzfizetéshez kapcsolódik az adótörvényekben rögzített szankció, ezenkívül meghatározza azt is, hogy mi tekintendő egy szerződésnek, illetve készpénznek. Ezt a jogszabályt módosította most a 76/1998. (IV. 24.) Korm. rendelet. A továbbiakban elemezzük az alaprendelet gyakorlati problémáit és ismertetjük az APEH értelmezését, valamint kitérünk a jogszabály-módosításban foglaltak alkalmazására.
Készpénzes fizetés
Készpénzes fizetésnek a pénzösszeg közvetlen átadása tekintendő, amikor az adott cég a készpénzt kivételezi a pénztárból, és számla vagy egyszerűsített számla ellenében átadja a másik cégnek. Készpénzes fizetésnek számít továbbá minden olyan esemény, amikor egyik félnél sem történik bankszámla-jóváírás, illetve terhelés (ilyen például, ha belföldi postautalványon továbbítják a pénzt, továbbá ha a postai küldeményt utánvétellel fizetik ki).
Nem minősül azonban készpénzfizetésnek, ha a számla ellenértékét készpénz-helyettesítő eszközzel egyenlítik ki (például csekk, csekk-kártya, hitellevél, terhelési kártya, utalványok útján). Nem tekintendő készpénzfizetésnek a bankszámlák közötti bármilyenfajta (beszedési, megbízási, átutalási stb.) elszámolás, valamint a váltóval való fizetés, a faktoring és a követelésbeszámítás, illetve az engedményezés sem.
Ellenérték
Az ellenérték fogalmát az áfa-törvény 13. §-a (1) bekezdésének 1. pontja határozza meg, amely szerint: ellenérték a tartozás kiegyenlítésére fordított vagyoni érték, ideértve a meglévő követelés mérséklésére elismert vagyoni értéket is, kivéve a kártérítést. Az ellenérték tehát valamilyen szolgáltatásért jár, így nem tekinthető ennek az állam közhatalmi funkciója révén kivetett kötelező jellegű befizetés, például az adó, illeték, vám stb. Ha a cégnek készpénzben kell befizetnie a vámot a határon (mert csak ekkor veheti át az importárut), értelemszerűen nem jár szankcióval, s nem kell miatta adóalapot módosítania.
A kormányrendelet alkalmazása
A 224/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet 1996. december 30-án lépett hatályba, az adótörvények átmeneti intézkedései alapján azonban csak 1997. június 30-ától kellett alkalmazni előírásait. A rendeletben foglaltak nemcsak a június 30-a után, hanem az előtte kötött szerződésekre is vonatkoztak, feltéve hogy ezek alapján az említett időpontot követően fizettek. A jogszabályt módosító kormányrendelet előírásait 1998. május 9-étől kell alkalmazni. Nézzük először az alaprendelet alkalmazási problémáit.
Fontos, hogy e rendelet és az adótörvények előírásai szerint a kifizetéseket nem adóévenként, hanem szerződésenként kellett vizsgálni. Amennyiben például a felek 1997. április 16-án kötöttek szerződést, amelynek alapján 1997. június 10-én a kötelezett készpénzben 800 000 forint előleget fizetett, július 5-én pedig – a végszámla alapján – 500 000 forintot, nem kell az adóalapját módosítani, mivel június 30-a után 1 000 000 forintnál kisebb összegű kifizetés történt. Ezzel szemben, ha a végszámla alapján július 5-én 1 200 000 forintot fizetett volna ki, akkor a korlátozó rendelkezés az egész 1 200 000 forintra vonatkozik, annak ellenére, hogy a szerződést 1997. június 30-a előtt kötötték, és az első kifizetés is ez előtt történt.
Ez azt jelenti, hogy ha az egy szerződésből származó kifizetések összege meghaladta az 1 000 000 forintot, a szankciót akkor is alkalmazni kellett, ha a szerződés kifizetése áthúzódott a következő évre vagy akár évekre. Ez a lízing- és bérleti szerződéseknél lehetett érdekes, mivel az adóhatóság az Art. 1. §-ának (7) bekezdése alapján valószínűsíthetően színleltnek fogja minősíteni az évente kötött vagy az 1 000 000 forint értékhatár miatt elaprózott lízing- és bérleti szerződéseket. Más a helyzet az egyéb, valamilyen szolgáltatás igénybevételére irányuló szerződéseknél, ahol jobban elfogadható az évenkénti vagy időszakonkénti tagolás (például könyvelési szerződések évenkénti vagy konkrét feladatra kötése).
Felvetődhet, hogy kellett-e alkalmazni ezeket a szankciókat, ha a cégnek a jogszabály hatálybalépése előtt végeztek valamilyen szolgáltatást vagy értékesítettek termékeket, s a megrendelő csak 1997. június 30-a után fizette ki az ellenértéket (mert korábban valamilyen okból nem tudott fizetni).
Nézzünk erre egy példát. A szállító 1996. december 30-án teljesítette a megrendelt szolgáltatást, a számlát 1996 decemberére állította ki, amelyet elküldött a vevőnek, aki el is fogadta azt. A vevő az áfa-törvény alapján az 1996. december havi bevallásába beállíthatta az áfát mint levonható adót, mivel az általános forgalmi adó levonhatóságának nem feltétele a kifizetés. A számlát azonban csak 1997. július hónapban egyenlítette ki, mivel nem volt pénze. Amennyiben az említett szolgáltatás értéke meghaladta az 1 millió forintot, s azt a vevő készpénzben fizette ki, akkor figyelembe kell vennie az adótörvényekben foglalt szankciót, s így visszamenőleg veszíti el a már levont adóra vonatkozó adólevonási jogát, és módosítania kell az erre vonatkozó bevallását.
A kérdés még érdekesebbé válhat, ha időközben a cég 1996. december havi általános forgalmi adó bevallását az adóhatóság 1997 márciusában ellenőrizte s rendben találta, amelyről nemleges jegyzőkönyvet készített. Az ellenőr nem vizsgálhatta, hogy az ellenértéket kifizették-e, hiszen ezt az áfa-törvény nem követelte meg, s a készpénzfizetéshez kapcsolódó szankciót sem kellett még alkalmazni. Mivel ellenőrzéssel lezárt időszakról van szó, a cég önellenőrzést már nem végezhet, hanem az adóhatóságot kell felkérnie az ellenőrzéssel lezárt időszak újbóli vizsgálatára, ami viszont bírság- és pótlékvonzattal jár, attól függetlenül, hogy gyakorlatilag a cég tárta fel az áfa-visszafizetési kötelezettségét.
A fenti – bár logikus – okfejtés kicsit elméleti, hiszen ha a cég észrevette volna a "csapdát", akkor úgy védekezhetett volna, hogy június 30-a előtt fizet, vagy ezt a tételt nem készpénzben fizeti meg. Amennyiben nem vette észre a jogszabályba ütköző cselekedetét, akkor ezt az adóhiányt valószínűleg az adóhatóság fogja feltárni. A hatályos jogszabályok szerint azonban inkább az adóhatóság lesz bajban, hiszen ha évek múltán ellenőrzi az 1997-es évet és észleli a június 30-a utáni készpénzes kifizetést, az 1996. évre vonatkozó előbbi ellenőrzését már nem módosíthatja, ugyanis csak egy éven belül változtathatja meg határozatát. Annak ellenére nem teheti ezt meg, hogy a júniust követő 1997-es időszak nem ellenőrzéssel lezárt időszak.
Önellenőrzés
Felmerül a kérdés, hogy a cég "önellenőrizheti-e" a készpénzes fizetést az adóhatósági ellenőrzés megkezdése előtt vagy alatt? A válasz igen, ha a készpénzzel kifizetett összeget visszakéri és átutalja. Amennyiben számlára (tehát nem egyszerűsített számlára) fizetett készpénzben, ezt bármikor megteheti, még az ellenőrzés kellős közepén is, mivel ez nem minősül az adózás rendjéről szóló törvény szerinti önellenőrzésnek.
Más a helyzet, ha készpénzes számlára fizetett készpénzzel, ezt ugyanis nem kérheti vissza és nem utalhatja át, csak akkor, ha a készpénzes számlát sztornírozzák és új számlát állítanak ki. Erre viszont csak az adóhatósági ellenőrzés megkezdése előtt van lehetőség, mivel a sztornó számla és az új számla – múltbeli gazdasági eseményre való – kiállítása már önellenőrzésnek számít, amelyre az önellenőrzés megkezdése után nem kerülhet sor.
Egy szerződés
A 224/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet alkalmazásában a legtöbb értelmezési problémát az "egy szerződés" fogalma okozta. A rendelet azokat az ugyanazon felek által kötött, azonos tárgyú szerződéseket minősítette egy szerződésnek, amelyekben az egyes szerződésekből eredő fizetési kötelezettségek teljesítése között – akár a szerződés szerint, akár ténylegesen – nem telik el legalább 15 nap.
A Ptk. szerint a szerződés két vagy több jogalany egybehangzó akaratnyilatkozata, amely rendszerint kölcsönös és egyenértékű, vagyoni jellegű szolgáltatási kötelezettség létrehozására irányul, s kiterjed a lényeges szerződési elemekre, valamint mindarra, amit bármelyik fél lényegesnek minősít. A szerződésben rögzíteni kell a szerződő feleket, a szerződés tárgyát, az ellenértéket, illetve a teljesítésre vonatkozó megállapodást. Jogszabály ellenkező rendelkezése hiányában szerződést szóban, írásban vagy ráutaló magatartással lehet kötni. Ráutaló magatartásnak azokat a magatartásokat nevezzük, amelyek a szerződési akarat kifejezésére irányulnak, mégpedig úgy, hogy a fél nem tesz konkrét szerződési nyilatkozatot sem szóban, sem írásban. A szerződés akkor jön létre, ha az egyik fél ajánlatot tesz (amely tartalmazza a szerződés lényeges elemeit), a másik fél pedig elfogadja azt.
Az ellenőrzés során az adóhatóság sem követelheti meg az írásbeli szerződést. A szóban kötött, illetve a ráutaló magatartással létrejött szerződések esetén a (szolgáltatás, pénzügyi) teljesítés vizsgálható. A Ptk. lehetővé teszi ugyan a szóbeli szerződéskötést, ugyanakkor a társaságiadó-törvény nem fogadja azt el, hiszen a nettó 200 ezer forintot meghaladó szolgáltatások ellenértékével megnövelteti a társasági adó alapját, ha a szolgáltatás jellege és tartalma nem állapítható meg az azok alapjául szolgáló írásbeli szerződésből, megállapodásból.
A kormányrendelet – bár nem mondja ki – egy szerződésnek minősíti (a Ptk.-nak megfelelően) a tartós együttműködésre irányuló szerződéseket is, például az állandó megbízásokat. Ilyenkor "csupán" az volt a kérdéses, hogy az egy szerződésből eredő számlák összegét meddig kell összeszámítani, s mikortól nem lehet készpénzben teljesíteni. Ugyanis a kormányrendelet nem szabott semmilyen határidőt, így volt olyan értelmezés, amely szerint az adóévben teljesített kifizetések adódnak össze, de megjelent olyan álláspont is, miszerint a rendelet hatálybalépésétől folyamatosan össze kell számítani a szerződésből eredő kifizetéseket, s amikor az eléri az 1 milliós összeghatárt, attól kezdődően nem lehet készpénzben teljesíteni.
Keretszerződés
További probléma volt, hogy a keretszerződés egy szerződésnek minősül-e vagy sem. A keretszerződés hosszabb időszakra, nagy vonalakban rögzíti a felek megállapodását. Megítélése attól függ, hogy tartalmazza-e a Ptk. szerinti kötelező tartalmi elemeket. Amennyiben igen, szerződésnek minősül, s így alkalmazni kellett rá a kormányrendeletben foglaltakat. Ha nem felel meg az előbb említett követelményeknek, akkor a keretszerződéshez külön, egyedi szerződéseket kell kapcsolni. Amennyiben ezek tartalmaznak lényeges elemeket, akkor külön-külön kellett őket minősíteni – figyelemmel az Art. 1. §-ának (7) bekezdésére, valamint a 224/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. §-ának a) pontjára. Ezekre a szerződésekre természetesen vonatkoztak az adótörvényekben meghatározott jogkövetkezmények.
Azonos tárgyú szerződés
A kormányrendelet nagy kavarodást okozott, hiszen egy szerződésnek minősített olyan jogügyleteket is, amelyek a polgári jog szabályai szerint nyilvánvalóan nem minősülnek egy szerződésnek.
A Ptk. szerint a szerződés tárgya a szolgáltatás. Szolgáltatásnak azt a magatartást nevezzük, amit a szerződés alapján a kötelezett tanúsítani köteles, illetve aminek követelésére és kikényszerítésére a másik fél jogosulttá válik. A szerződés tárgyának vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a partnerek magatartása mire irányult (pl. eladni vagy bérelni kívántak stb.). A szerződés közvetett tárgya – a dolog, amire a szerződéskötés irányul – az APEH értelmezésében nem bírt jelentőséggel a szerződések minősítésénél. Eszerint lényegtelen volt, hogy ugyanazok az üzletfelek kenyeret vagy cipőt adtak el egymásnak, amennyiben ugyanis a két adásvételi szerződésből eredő fizetési kötelezettség teljesítése között nem telt el 15 nap, akkor ezeket a szerződéseket a kormányrendelet szempontjából egy szerződésnek kellett tekinteni. Ha az ezekben foglalt ellenértékek összege meghaladta az 1 000 000 forintot, nem lehetett készpénzben fizetni. Ez az értelmezés nem kis felháborodást keltett, hiszen polgári jogi szempontból nem lehet egy szerződésnek tekinteni, ha egyik nap például gépkocsit vásárol egy cég az autókereskedésből, négy-öt nappal később pedig négy autógumit. Nyilvánvalóan nem egy szerződést kötöttek a felek, a kormányrendelet alkalmazásában azonban az autógumit is átutalással kellett fizetnie a vásárlónak, mivel a két kifizetés között nem telt el a 15 nap.
Amennyiben ugyanazok a felek rendszeresen kötnek azonos tárgyú szerződéseket (például adásvételit, megbízásit stb.), akkor a szerződések a kormányrendelet alkalmazásában mindaddig egy szerződésnek minősültek, ameddig az egyes szerződésekből eredő fizetési kötelezettségek teljesítése között nem telt el legalább 15 nap. A 15 nap számítása szempontjából az esetleges időközbeni banki átutalást figyelmen kívül kellett hagyni (ugyanis az nem szakítja meg a készpénzfizetés folyamatosságát). Amennyiben a két – akár készpénzes, akár átutalásos – fizetés között eltelt a 15 nap, akkor a 15. napot követő első fizetéssel újra kezdődött az egyes szerződésekből eredő fizetési kötelezettségek összevonása.
Színlelt szerződés
Az Art. 1. §-ának (7) bekezdése szerint a szerződéseket, ügyleteket és más hasonló cselekményeket a valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen együttműködő üzleti felek között létrejött azonos tárgyú szerződéseket az adóhatóság egy szerződésnek minősítheti – 15 napon túli fizetésnél is -, ha bizonyítható, hogy a felek szándéka a folyamatos és nem eseti együttműködésre irányult. A szerződések megfogalmazásakor tehát célszerű ezt is szem előtt tartani.
Jogszabály-módosítás
A készpénzfizetés korlátozásáról szóló kormányrendelettől a jogalkotók a feketegazdaság visszaszorítását várták. Ehelyett azonban sok jogkövető vállalkozásnak okoztak többletterheket, míg az igazi feketegazdaság ismét kihúzta a nyakát a szankciók szorításából. Ugyanis éppen az egyik fő jellemzője az ilyen üzleteknek, hogy szerződés és számla nélkül köttetnek, s mint ilyenek meg sem jelennek az adóhatóság jogkörében. Az sem titok, hogy a fiktív számlák vásárlása is folytatódik, legfeljebb a módszerek változnak. A rendelet módosításáról szóló 76/1998. (IV. 24.) Korm. rendelet alapvetően enyhíti a szabályozást, s emellett pontosítja is a korlátozó rendelkezéseket.
Nem a szerződés számít
A módosítás – éppen az értelmezési problémák miatt – elhagyja a szerződésekre utalást, tehát az összeghatár megállapításánál a kibocsátott számlák ellenértékét kell figyelembe venni. Az összeghatár 1 millió 200 ezer forintra emelkedett, a kifizetések teljesítése között pedig az eddigi 15-tel szemben, legalább 8 napnak kell eltelnie.
Az egyes adótörvényekben meghatározott szankciók tehát ezentúl akkor alkalmazhatók, ha a számított érték eléri az 1 200 000 forintot. Ez alatt a számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okmány, részletfizetés esetén pedig a számlák, számlát helyettesítő okmányok összeadott ellenértékének készpénzben kifizetett áfa nélküli összegét kell érteni.
Ezentúl tehát ha az ugyanazon felek közötti jogügyletekből eredően (s ez lehet több polgári jogi szerződés is) 8 napon belül több számlát bocsát ki a vállalkozás, amenynyiben a számlák együttes összege meghaladja az 1 millió 200 ezer forintot, nem fizethet készpénzben.
Mi a helyzet akkor, ha tartós megbízásról – tehát a polgári jog szerint egy szerződésről – van szó, de a kifizetések között több mint 8 nap telik el? Itt ugyanis folyamatos a teljesítés, mégis, álláspontunk szerint összeghatártól függetlenül lehet készpénzben teljesíteni. A jogszabály ugyanis a kifizetések teljesítse között eltelt időt szabja meg legalább 8 napban. Természetesen elképzelhető, hogy ettől az APEH álláspontja eltér.
Éven belüli kifizetések
A módosítás kimondja, hogy a számlák értékét naptári éven belül kell összeadni. Tehát ha valaki folyó év december 29-én bocsát ki egy számlát, majd január 3-án ismételten ugyanannak az üzletfélnek számláz, a két számla értékét nem kell összeszámítani.
K. V.