Az Internet évtizede

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 2. számában (1998. április 1.)

Majd' harminc évvel ezelőtt az ARPANET katonai számítógépes hálózat kialakításával megbízott kutatók szeme előtt egyetlen cél lebegett: olyan, több számítógépből álló hálózat megteremtése, amelyben az adatcsomagok akkor is biztosan célba érnek, ha a hálózat valamelyik gépe meghibásodik. Később egyetemek, kormányszervek, kutatóintézetek kapcsolódtak be a rendszerbe, amelyből végül kialakult a ma már mintegy 150 millió ember számára elérhető Internet.

Időközben azonban megváltoztak az igények. Ma már a diákok sem csupán játékprogramok vagy a házi feladathoz szükséges tananyagok után kutatnak az iskolai szerveren és a világhálón, hanem filmeket, hanglemezeket tölthetnek le maguknak. Legálisan (és illegálisan) lehet lottózni, rulettezni is, hallgathatók egyes rádióadók, számos magazin és napilap olvasható, sőt rövidesen megjelennek a személyre szabott újságok is: az előfizető megjelöli azokat a témaköröket, amelyek érdeklik, s a szerkesztőség ezekből állítja öszsze számára az aznapi lapot, könnyen kinyomtatható formában. Legújabb rekordját a naganói téli olimpián könyvelhette el az Internet: a netizenek, a világháló polgárai minden addiginál nagyobb érdeklődést mutattak a sportesemények iránt. Összesen 650 millió megkeresést rögzítettek a honlap számlálói.

Természetesen az üzletemberek ugyancsak felfedezték a rendszerben rejlő lehetőségeket. Az online vásárlást, az elektronikus kereskedelmet az e-business követte. Az elektronikus üzletvitel óriási előnye – olcsósága. Nem kell kocsiba szállni vagy repülőgépre ülni, sőt a megbeszélés időpontját sem kell telefonon egyeztetni és a nyomtatványokat sem kell feltétlenül kinyomtatni. Ily módon gyorsabban köthető meg a szerződés, indítható útnak az áru. Piacelemzők szerint hatalmas növekedés előtt áll ez az ágazat, bár az Internet biztonságában kételkedők ma még elég viszszafogottan készülnek az új korszakra.

Mire várunk?

Az internetes adattovábbítás szabványa felett eljárt az idő. Az 1969-ben kifejlesztett TCP/IP, azaz Transmission Control Protocol/Internet Protocol a szöveges információ továbbítására kiválóan megfelelt, sőt hang és mozgókép továbbítására is alkalmasnak bizonyult, ez utóbbiak azonban már akadozva, szakadozottan érnek célba. Ugyanis valahányszor egy TCP/IP adatcsomag (szöveg, kép, hang vagy ezek kombinációja) áthalad a telefonhálózat útválasztóin és a hálózatokat összekötő hidakon, azok ellenőrzik az adatcsomag fizikai sértetlenségét, s ha hibát észlelnek, ismétlést kérnek. Ez egyrészt lassítja az adattovábbítást, másrészt nem szavatolja azt, hogy az adat csakis a címzetthez futhat be. Az Interneten folytatott üzletvitelnek pedig éppen a megbízható összeköttetés volna az alapja.

Egy felmérés szerint az internetezők 86 százaléka akkor hőköl vissza az internetes vásárlástól, amikor a túloldalon bankszámlájuk számát vagy bankkártyájuk azonosító kódját kérik. Az elektronikus áruházak pedig okkal tarthatnak attól, hogy hamis hitelkártyaszámmal csalják ki tőlük az árut. Ezen segítenek az elektronikus tranzakciók biztonságát szavatoló közös titkosító rendszerek, például a VISA, a MasterCard, az IBM, a Microsoft és a Netscape összefogásával kidolgozott megoldás, a SET. Az ügyfél – miután adatait bevitték a hitelesítő számítógép adatbankjába – titkos elektronikus kulcsot kap. Ez a kulcs beépül a világháló-böngésző programba, s valahányszor a felhasználó SET-partner számítógéphez kapcsolódik az Interneten, lezajlik a kétirányú hitelesítés. (Ilyen kereskedelmi rendszert vezetett be Magyarországon az Inter-Európa Bank.)

Mások szerint a legbiztosabb megoldás, ha semmiféle pénzügyi tranzakció nem zajlik a telefonvonalon. Az ügyfél csupán az árut választja ki a virtuális áruházban, annak ellenértékét pedig a program a számítógépbe dugott memóriakártya processzorának megfelelő rekeszében tárolt egyenlegről vonja le. (Az aktív memóriakártyákon rengeteg adat tárolható, jól különválasztott hozzáférési jogosultságokkal.)

Ennél is egyszerűbb – banki közreműködést sem igénylő – megoldás, amikor virtuális pénzen, amolyan bónuszpontokon vásárolunk adott kibocsátónál, aki egy-egy szolgáltatás igénybevétele (például hirdetések letöltése) fejében újabb bónokkal hizlalhatja elektronikus pénztárcánkat. Például a Digital Equipment Millicent nevű rendszerében 2000 forintnyi bónusszal vághatunk bele a kalandba: újságolvasásba, zenehallgatásba, keresztrejtvényfejtésbe és más effélékbe. Igaz, hasonló szolgáltatást eddig keresve sem lehetett találni az Interneten.

Vállalati hálózatok

És mi a helyzet az Internethez kötődő intranet-hálózatokkal? Adataik biztonságát, sértetlenségét kockáztatták azok a vállalatok, bankok, biztosítók, amelyek – a nagyobb publicitás és a gyors megtérülés reményében – internetes szoftverekre alapozott belső hálózat, úgynevezett intranet kialakítására vállalkoztak? Részben igen. E hálózatok elsősorban a belső adatforgalmat szolgálják ki, de többnyire kívülről is megközelíthetők: mintegy megmutatják a vállalat arculatát, felkínálják szolgáltatásait az Interneten érkező látogatónak. Természetesen az intranet és a világhálózat között többlépcsős biztonsági rendszer, úgynevezett tűzfal húzódik, s ha a húsz-huszonkettőből tíz-tizenöt zónán át is jutna a behatoló, a legérzékenyebb adatokat rendszerint nem tudja elérni.

Abszolút biztonság persze nincsen, ám az adatvédelmi szakemberek szerint a legjobb, ha a vállalati számítógépes rendszer kialakítása az alkalmazottak gondos kiválasztásával, megfelelő beléptető és biztonsági rendszer működtetésével, a hálózaton folyó adatcsere titkosításával párosul, s a titkok kulcsai nem egyetlen személy kezében vannak.

Csakhogy az intranet korlátait az Internettől örökölte. Újabban már virtuális magánhálózatokra épülő, erős titkosítással és folyamatos hitelesítéssel működő extranetekről szoktak beszélni. Bár az extranetek is a TCP/IP protokollt használják, a korábban csak a tűzfalakban alkalmazott biztonsági átjárók itt a teljes vállalatközi – azaz internetes – és belső kommunikációt ellenőrzik, titkosítják. Ezzel végre valóban megnyílni látszik az út az elektronikus kereskedelem, egyszersmind az elektronikus pénzforgalom előtt.

Vagy mégsem?

A biztos összeköttetés még nem minden. Az utóbbi években olyan viharos sebességgel nőtt az Internet-kapcsolat iránti igény, hogy nyilvánvalóvá vált: előbb-utóbb elfogynak a kiadható címek. "Új" Internet-szabványra volt szükség. Egyes gyártók – be sem várva a szabvány megjelenését – egyedi megoldásokkal álltak elő. Az útválasztók és hidak egyik legnagyobb szállítója, a Cisco Systems például olyan fordítót készített, amellyel az egymástól elszigetelt alhálók újrahasznosíthatják a már foglalt címeket, s csak akkor konvertálja át azokat nyilvános címekké, amikor a felhasználó az Internethez kapcsolódik.

Sokan az adattovábbítás sebességét próbálják növelni. Ezt szolgálja többek között az IP Multicast szolgáltatás, amellyel egyetlen adatfolyamban küldhető ki az információ a felhasználók százezreinek. Sok helyütt szállnak be a versenybe a nagy áteresztőképességű kábeltévé-hálózatok.

Megint mások az Internet mai adottságaihoz idomuló tranzakciós megoldásokat fejlesztenek. Bizony, a telefonvonalak vagy a hálózat valamelyik számítógépének túlterheltsége miatt könnyen előfordulhat, hogy az adatcsere befejezése előtt bont a vonal, megszakad a kapcsolat. Márpedig igen kellemetlen következményekkel jár, ha a szállító töröl egy tételt a raktárkészletből, még mielőtt a rendszer ellenőrizte volna a vásárló hitelképességét.

Ezt a problémát hivatott megoldani a BQM-nek (üzleti minőségű üzenetszolgáltatásnak) nevezett szabvány, amelyet az idén ültetnek át a gyakorlatba. A vállalat elektronikus postai rendszerébe beépülő, munkafolyamat-irányítási rendszerré duzzadó szolgáltatás többek között az üzenetek sorba állításáról és arról gondoskodik, hogy az üzenet kapcsolat híján is megmaradjon.

Változó arc

Sokáig úgy tűnt, az Internet végképp megpecsételi a nemzeti nyelvek sorsát, s csak angolul lehet vele társalogni. Nos, immár akad olyan keresőprogram, amelynek magyarul adhatjuk meg a kulcsszavakat, az angol, német, spanyol, francia, olasz honlapok tartalmát pedig on-line fordítóprogram ülteti át egyik nyelvről a másikra, s csak idő kérdése, hogy a közel- és távol-keleti nyelvek után sorra kerüljenek a kisebb európai nyelvek is.

Eközben egyre barátságosabb arcot ölt az Internet sok millió honlapja. Ennek csak egyik jele, hogy a korábban merev oldalakon villódzani, mozogni kezdenek a feliratok. Sokkal lényegesebb, hogy a szegényes, statikus űrlapok után megjelennek az interaktív, a felhasználó egérmozdulatait követő dinamikus oldalak, igaz, a két legnépszerűbb böngésző, a Microsoft Explorer és a Netscape Navigator 4.0 változata más-más módon bánik a változtatható elemekkel.

Könnyen lehet, hogy maholnap olyan honlapra tévedünk, amelyik felismeri szokásainkat, érdeklődési körünket, és amikor másodszor jelentkezünk be ugyanarra a helyre, nem kell végiglépegetnünk a menün, hogy eljussunk a kívánt alpontig, hanem éppen ott nyílik ki a katalógus, ahol legutóbb becsuktuk.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. április 1.) vegye figyelembe!