Kiállítások és újdonságok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetés (archív) 1. számában (1998. március 1.)

A biztonságtechnikában akadnak merész újítások, egészen speciális igények kielégítését szolgáló gépezetek, de tömegméretekben ma is a hagyományos védelmi, valamint a gépkocsitolvajok távol tartását szolgáló eszközök fogynak. A gyártók és a forgalmazók tavaly év vége felé találkoztak Berlinben a harmadik nemzetközi biztonságtechnikai szakvásáron, a SiTechen. Szakértők szerint ezen a vásáron is kiderült: a biztonságtechnikai piac fejlesztéseit egyre inkább az elektronika uralja.

Az új termékek közül nagy jövőt jósolnak a műkutyáknak, amelyek szabályozható erősségű ugatást produkálnak. Még sikeresebbnek ígérkezik az egyik berlini cég találmánya. Az elektronikus görény elnevezéssel forgalmazott gép valójában könnygázszóró berendezés, amely először – a rendszerhez tartozó magnetofonról – szóban figyelmezteti a betörőt a veszélyre, s csak néhány másodperccel később kezdi köpni a gázt. Egy másik társaság a kirakatbetörésre szakosodott, úgynevezett villámrablók ellen ajánlja találmányát. Ez olyan önkioldó háló, amely a másodperc töredéke alatt beteríti a kirakatba vagy az üzlethelyiségbe lépő betolakodót. A gyártó azt állítja, hogy a hálók, mérettől függően, több betörőt is képesek hosszabb ideig fogságban tartani.

Extra felszerelések

Ezek a termékek azonban valószínűleg a nagy várakozások ellenére sem terjednek majd tömegesen. A biztonsági berendezések közül igazán nagy számban ma is a hagyományos (tehát például nem az ujjlenyomat-felismerő) zárak és lakatok és persze az autók védelmi rendszerei kelnek el. Az új gépkocsik több mint 90 százalékát ma már eleve riasztóval vagy lopásgátlóval felszerelve hozzák forgalomba. Az autólopások nagy száma azonban mindenütt a világon arra figyelmezteti az értékesebb gépkocsik tulajdonosait, hogy ne érjék be a gyári megoldásokkal. Ezeknél ugyanis a profi bandák viszonylag hamar kitalálják a hatástalanítás módszerét.

A legfrissebb – és talán valódi biztonságot adó – technikai újdonságot szakértők szerint egyik honfitársunknak köszönhetjük. Tavaly a Security+Safety Nemzetközi Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi szakkiállításon Budapesten magyar feltaláló mutatta be mobiltelefonos betörés-, valamint autólopás-gátló és -jelző berendezését. A Mobi-Sec névre keresztelt újdonságnak azóta már a sorozatgyártása is elkezdődött. A megoldás lényege: a mobiltelefon tulajdonosa képes összeköttetésbe lépni az autóba (vagy lakásába) rejtett másik hasonló készülékkel, így távolról is működtetheti a rendszert. A berendezés persze magától is meggátolja az autóriasztó kódmegfejtéses hatástalanítását. Behatolás esetén pedig lehetetlenné teszi a motor működtetését. További előnye, hogy a feltörési, elszállítási kísérletekről azonnal üzenetet küld, amelyre a tulajdonos távirányítással reagálhat. Bekapcsolhatja például a figyelemfelkeltő speciális fény- és hangjelzési effektusokat, de a motort fokozatosan le is állíthatja.

Távolról figyelve

A Balatel cég nemrégiben bevezetett új szolgáltatása is a telefonvonalat állítja a vagyonvédelmi feladatok szolgálatába. A Balaton déli partján a társaság olyan komplett vagyonvédelmi mintarendszert telepített, amely alighanem világviszonylatban is egyedülálló. Az ElektroTop cég által megvalósított rendszert több szempontból is kiemelkedően biztonságosnak tartják. A védendő objektum és a központ között a telefon használatától teljesen függetlenül állandó kapcsolat van. Tizenöt másodpercenként kódolt üzenetek jönnek-mennek a vonalon akkor is, ha a készüléken éppen beszélnek. A vezeték elvágása vagy a kódok megfejtésének kisérlete hibajelzést eredményez, ami riasztócsengőként működik. Mivel az azonosítójel minden védendő objektum és a központ között egyedi, a riasztás egyúttal azt is jelzi, hogy hova kell menniük a vagyonvédelmi szolgálat biztonsági embereinek. Ôk azután szükség esetén a rendőrséget is bevonják.

Az állandó kapcsolat fenntartása mellett a beszédsáv feletti kommunikáció előnye még, hogy a vagyonvédelem a vonalat semmiképpen sem zavarja, az használható közben akár adatátvitelre is.

A biztonság persze nem olcsó. Átlagos méretű családi ház felszerelése a különböző érzékelőkkel, ezek összekötése a megfelelő berendezéseken keresztül a diszpécserközponttal mintegy 200 ezer forintba kerül. A havi előfizetési díj pedig várhatóan 3000 forint körül alakul majd. A Balatel területén egyelőre – valódi előfizetőkkel – referenciául szolgáló mintarendszer működik.Néhány használója (a bankokon és hasonlóan külön figyelt helyeken kívül) akad annak a rendszernek is, amely az előbbihez hasonló megoldással egyenesen a rendőrséget riasztja.

Szakértők szerint az a megoldás, amely arra szolgál, hogy a lopott autók ne juthassanak át a határon, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek lényege: a kocsiban elhelyezett adó-vevő állandó jeleket ad ki magából, amit a határállomáson fognak. Amennyiben az autót nem a tulajdonos használja, akkor az érzékelt impulzusok (hatástalanítás híján) elárulják a tolvajt. Több autótulajdonos is jelezte azonban, hogy az általa szervezett biztonsági próba kudarcba fulladt, a határátkelőn senki sem tudakozódott, vajon az autó vezetője jogosult-e a kocsi használatára.

Az autók védelmét szolgálja – az előbbieknél jóval olcsóbb, de szintén az újabb fejlesztések közé tartozó, mára azonban már igazán elterjedt – immobiliser, valamint az ugrókódos távkapcsolású riasztó. Az immobiliserrel ellátott autóknál a motor csak a rendszerhez tartozó kulccsal indítható el. Indításkor ilyen esetben komplett blokkolási rendszert szabadítunk fel. A legegyszerűbb típus is legalább három, a jobbak hat ponton bénítják meg az autót, kezdve a gyújtástól az indítómotoron át például az üzemanyagrendszerig. Vagyis hiába törik fel az autót, utcai körülmények között órákig is eltarthat, amíg sikerül kiiktatni a mesterséges kábelszakadások sorát. Persze a szállítóeszközzel kieső helyre (zárt garázsba) vitt autóknál a rendszer feloldása – megfelelő számítástechnikai szaktudással – állítólag már most sem lehetetlen a profi autótolvajok számára.

Az ugrókódos rendszernél (amely 50 százalékkal kerül többe a hagyományos távirányítású készülékeknél) minden egyes zárást követően új, előre betáplált kódra áll át a jeladó és az autóba épített vevőegység. A megoldást azok ellen az autótolvaj bandák ellen találták ki, akik a kiszemelt autó közelében különleges készülékkel várakozva rögzítik a kocsi tulajdonosának riasztót nyitó jelzését. Ezután ugyanezen a frekvencián ugyanezt a kódot leadva már minden vészjelzés (kábelelvágás vagy hasonló procedúra) nélkül vihetnék is az autót.

A spórolás ára

Akadnak olyan irodák és székházak, ahová csak igen bonyolult elektronikai védelmi rendszeren keresztül juthatunk be. A legtöbb kis cég viszont az illetéktelen behatolás elleni védelmi összegeket az utolsó helyre sorolja. Sok helyen a készpénz őrzésére páncélszekrény helyett csupán lemezkazettát használnak. A spórolásra kényszerült társaságok azután egyetlen éjszaka leforgása alatt könnyen elveszíthetik a megtakarított pénzük többszörösét is.

Szakértők szerint ott is, ahol jelentősebb összegeket sohasem tartanak, célszerű a már általánosan használatos (számítógép, telefon, fax) berendezések valamilyen védelméről gondoskodni. Az ajtók mechanikus biztosításának egyik legegyszerűbb megoldása a néhány ezer forintba kerülő zárvédő pajzs, ami a zártörés ellen véd. Ennél jobb megoldás az ajtólapot keresztben átfogó (minimum két ponton rögzített) hevederzár. Ezek ára minőségtől függően 20-30 ezer forint.

Közkedveltek a vasrácsok. Ezek ára azonban minimum harmincezer forint. Szintén nem olcsó az egész bejárati ajtó komplett megerősítése (keresztpántok, több ponton a falba futó zárnyelv), illetve speciális biztonsági ajtó beszereltetése. Az ajtó külön megerősítésénél sokszor kiderül: az eredeti nyílászáró a terhelés hatására deformálódik, így a zárás csak nehézkes emeléssel, taszításssal lehetséges. A speciális biztonsági ajtónál is adódhatnak ilyen bajok, de ezeket a kivitelező viszonylag egyszerűen ki tudja küszöbölni. Az ilyen ajtók viszont legalább 70-100 ezer forintba kerülnek.

A mechanikus védelem mellett egyre inkább terjednek a különböző elektronikus biztonsági berendezések – az aktív vagy passzív mozgásérzékelővel kombinált riasztók – is. Ezeknek az eszközöknek a piacát már a 90-es évek elején nagy tömegben árasztották el a jó műszaki színvonalú német, angol, amerikai és olasz, valamint a kevésbé megbízható távol-keleti termékek. Egy 50 négyzetméteres iroda elektronikus védelmi felszerelésének költsége jelenleg minimum 80-100 ezer forint. Földszintes, különálló ingatlan teljes (a biztosító által is elfogadható) biztonságtechnikai rendszere – zárak, rácsok és riasztó – akár több millió forintba is kerülhet.

A vagyonvédelmi cégek ajánlata szerint egy meglehetősen aprócska objektum elektronikai védelme 200-500 ezer forintba kerül a megrendelőnek. Ennek a költségnek azonban – állítják – aránylag alacsony része, hozzávetőleg 15-20 százaléka a tényleges munkadíj. Az igazán nagy kiadás a műszaki eszközök beszerzése. A pénzt lemezkazettában tartókat is inkább a páncélszekrények ára, semmint értékeik védelmének teljes elhanyagolása tartja vissza az ilyen típusú beruházásoktól. A korszerű "mackók" ára ugyanis szintén csak százezrekben mérhető. Csakúgy, mint az üzletekben, irodákban felszerelhető riasztóberendezéseké.

A csak helyben riasztást egyébként a szakemberek már idejemúltnak tartják. Korszerűbb, ha a vészjelzés egy központba is befut, ahonnan riasztják a rendőrséget. E rendszereknél a jelzés általában rádióhullám segítségével (így a telefonkábel elvágásától függetlenül) jut el a központi számítógéphez. A szirénázó rendőrautó megjelenésére azonban csak azok számíthatnak biztosan, akiknek rendszerét maga a rendőrség üzemelteti.

Autók nyomában A világon legszélesebb körben elterjedt helymeghatározó rendszer az Amerikai Hadsereg által kifejlesztett és üzemeltetett GPS (Global Positioning System). A kereskedelemben kapható GPS vevőkészülék 1 másodpercenként mintegy 100 méter pontosságú koordináta-adatokat képes szolgáltatni a vevőkészülék antennájának helyzetéről, illetve tengerszint feletti magasságáról, mozgási irányáról és sebességéről. A GPS rendszer szolgáltatásainak hazai felhasználása az utóbbi néhány évben indult erőteljes fejlődésnek, mégpedig a rádiótelefon-hálózatok kiépüléseinek köszönhetően. Magyarországon az első GPS-en alapuló és rádiótelefon-készülékkel kommunikáló gépjárműkövető és -ellenőrző rendszert a Bank Security Rt. vezette be 1995 januárjában, az értékszállító páncélozott járművei követése és biztonságtechnikai ellenőrzése céljából. A GPS-CONTROLL Flottairányító és Ellenőrző rendszer több mint kétéves működési tapasztalatai alapján kifejlesztésre és bevezetésre került a gépkocsilopások megakadályozását, illetve az eltulajdonított járművek felderítését segítő rendszer. A Bank Security Rt. 1997 januárja óta üzemelteti a személygépkocsik védelmét szolgáló rendszert. Mint a Belügyminisztérium által a gépkocsilopások megakadályozását, illetve az ellopott járművek felderítését szolgáló műszaki megoldásokra kiírt pályázatának egyik nyertese, már együttműködési szerződést kötött a BM rendvédelmi szerveivel. Áprilistól bővül a konkurensek száma: az Antenna Hungária Rt. és a GPS Rádió Kft. is bekapcsolódik az üzletbe. Az egyszeri 150-450 ezer forintos beszerelési költségen felül az ügyfeleknek havi 2500-5500 forintot kell fizetniük.

 

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 1.) vegye figyelembe!