Kárpótlási jegy

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 1.) vegye figyelembe!

A történet vége

Megjelent a Cégvezetés (archív) 1. számában (1998. március 1.)
Szöveg nagyítása Szöveg kicsinyítése Nyomtatás
 

A magyar értékpapírpiac speciális szereplője a kárpótlási jegy, amely alig hétéves pályafutása alatt rengeteg vihart kavart. Egyeseknek sikerült a jegyeket bombaüzletekhez felhasználni, mások értéktelen papírokra cserélték azt. A történetnek lassan vége. A jegyek felhasználási lehetőségének azonban meg kell maradnia, amíg egyetlen kárpótlási jegy is van a piacon.

 

A gazdasági rendszerváltozás egyik nagy kérdése volt, hogy az államtalanítás részeként kapjon-e a lakosság tömegesen és ingyenesen vagyont, és ha igen, akkor az hogyan valósuljon meg. A hasonló cipőben járó országok is eltérő gyakorlatot követtek, volt, ahol alanyi jogon adták a vagyonhoz jutást elősegítő utalványokat, vagyonjegyeket, máshol a lakosság nem kapott ingyenesen állami vagyont. Magyarország differenciáltan, de élt az ingyenes vagyonhoz juttatással. Más országokban a ledolgozott munkaidő vagy éppen az életkor szerint tettek különbséget, Magyarországon a kárpótlás volt a kiindulás, amelynek alapját a korábbi tulajdon, illetve az elszenvedett személyi sérelem képezte. Az 1991. évi XXV. törvény definiálta a kárpótlási jegy nevű speciális értékpapírt: a kárpótlási jegy az állammal szembeni követelést testesíti meg, bemutatóra szóló, átruházható, lejárata nincsen. Mint az a későbbi hektikus értékingadozásból is kiderült, a jegyeknek soha nem volt, ma sincs kiszámítható, pontos belső értéke, az árfolyam mindig attól függ, milyen felhasználási lehetőségek kínálkoznak a jegytulajdonosoknak.

A kibocsátott kárpótlási jegyek címletértéke
és az erről szóló határozatok száma (1992-1997)
év jegyek címletértéke
(millió forint)
határozatok száma
1992 22 938 373
1993 64 373 561
1994 28 671 288
1995 14 617 411
1996 771 7
1997 6 099 151
összesen 137 469 1791

Címletérték és névérték

A jegyek 1991-es kibocsátásánál a címletérték és a névérték egyaránt 100 százalék volt, ám mivel a jegyek kamatoztak, a kamatozás befejeztéig, vagyis 1994. december 31-ig a névérték folyamatosan emelkedett. A kamatozás befejeztével a névérték már állandó maradt, vagyis 1994. december 31-től az addig felhalmozódott kamattal kiszámított 174,2 százalék az érvényes névérték. A névérték ugyan nem sok öszszefüggést mutat a jegyek valós piaci értékével, mégis fontos különbséget tenni a névérték és a címletérték között, mert a törvényi szabályozás szerint az elfogadott kárpótlási jegyeket a névértéken kell beszámítani. Ennek a beszámítási módnak az adózás szempontjából volt fontos szerepe, hiszen amikor például egy 700 forintot érő részvényt 1742 forintos névértékű kárpótlási jegyért lehetett cserélni, akkor 70 százalékos tőzsdei jegyárfolyamot feltételezve ez reális ár volt. A befektetőnek viszont akkor sem kellett az árfolyamnyereség után forrásadót fizetnie, ha a részvény ára 1742 forintig fejlődött, mert a törvény által beszámított bekerülési értékhez képest még valóban nem realizált árfolyamnyereséget.

A magas névértéknek volt azonban hátránya is, jelesül, hogy a kisbefektetők folyamatosan becsapva érezték magukat, hiszen a kamattal megnövelt értéken minden felhasználás irreálisan drágának tűnt. Az előző példánál maradva, a befektetők nem értették, hogy 1742 forintot érő értékpapírjukért miért csak 700 forintot érő részvényt adott nekik az állam.

Ami a jegyek felhasználását illeti, a legfontosabb a privatizációban való részvétel lehetősége volt, jegyekkel ugyanis állami tulajdonú részvényeket, üzletrészeket, vagyontárgyakat lehetett megszerezni. A sokfajta felhasználási lehetőség között volt jó és kevésbé jó, ám összességében mindenképpen ez a felhasználás volt a leginkább kedvelt. Emellett kárpótlási jegy ellenében lehetett még földet, lakást, életjáradékot szerezni. E-hitel igénylése esetén a jegyeket beszámították az igénylő fedezetébe. A jegyek kiszívását elsősorban a privatizáció és az életjáradékra váltás segítette elő, hiszen a lakásvásárlásnál felhasznált jegyek az önkormányzatokhoz, a földárveréseken használt jegyek a szövetkezetekhez kerültek, miután az így kényszerűen elfogadókká váló intézményektől a jegyek csak valamely újabb felhasználással szálltak viszsza az államra.

Felhasználási lehetőségek

Annak ellenére, hogy a kárpótlási jegy bemutatóra szóló értékpapír, sok felhasználási lehetőség csak azok számára volt nyitva, akik alanyi kárpótoltak voltak, ezt pedig a kárpótlási határozattal lehetett igazolni. Ilyen megkülönböztetett lehetőség volt a lakás- vagy a földszerzés, sőt az ÁPV Rt. (illetve jogelődei) a privatizáció során, az úgynevezett nyilvános kárpótlási jegy-részvény cseréknél is sokszor megkülönböztette a befektetőket, és előnyt nyújtott azoknak, akik alanyi kárpótoltként jutottak jegyekhez.

Az 1998. január 29-ig felhasznált kárpótlási jegyek
Felhasználási terület Jegymennyiség
(ezer forintban, címletértéken)
Nyilvános kárpótlási jegy- részvény csere 47 727 194
Privatizációs pályázat 69 174 818
Életjáradék 4 674 313
Összesen 1 21 576 325
Önkormányzatoknak kiadott jegyek 5 066 268
Összesen 116 510 057

Az egyes felhasználási módok közül kiemelkedik a privatizációs felhasználás. Az ÁPV Rt., illetve jogelődeinek sora pályázati és nyilvános forgalomba hozatali úton is fogadott el kárpótlási jegyet a felajánlott állami vagyon ellenében. A vagyonkezelő adatai alapján 1998. január végéig a nyilvános kárpótlási jegy-részvény cserék során csaknem 48 milliárd forint címletértékű jegyet, míg a privatizációs pályázatok során majd' 69,2 milliárd forint címletértékű jegyet vontak ki a piacról. A jegykivonás csúcsidőszaka 1994 volt, amikor a privatizációs pályázatok során egyetlen év alatt 22,9 milliárd forint címletértékű jegyet fogadtak el, 17,3 milliárd forint címletértékű jegyet pedig a kárpótlási jegy-részvény cserék során vontak be. A legismertebb jegycserék a később tőzsdére is bevezetett cégekkel kapcsolatos tranzakciók voltak. A ma is börzén levő cégek közül volt jegycseréje a következő cégeknek: Aranypók, Danubius, Domus, Egis, Eravis, Globus, Graboplast, Human, Inter-Európa Bank, MOL, OTP, Pannonplast, Pannon Váltó, Pick Szeged, Prímagáz, Soproni Sörgyár, Zalakerámia. A korábbi cserearányokat átnézve, ma már a legtöbb befektető elégedett lehet jegyének felhasználásával, de az Aranypók-, az Eravis- vagy éppen a Domus tranzakciót választók jobban jártak volna, ha a hátrahagyott időszakban fiókjukban tartják a jegyet. A műanyagipari cégeket vagy éppen az OTP-t választók viszont különösen nagy nyereséget könyvelhettek el.

A jegyek kivonásának másik lehetősége az életjáradékra váltás volt. Ennek keretében 1998. január végéig 4,674 milliárd jegyet cseréltek életjáradékra. Az idős, illetve munkaképtelen kárpótoltak előtt nyitott lehetőség szerint vagy a privatizációs bevételekből, vagy a központi költségvetés egyéb forrásaiból életjáradékot igényelhetnek azok az alanyi kárpótoltak, akiknek igénylését határozatban elfogadták.

A kárpótlási jegyek a magánszemélyekhez úgy jutottak el, hogy a különböző kárpótlási törvények meghatározott körnek lehetőséget kínáltak az igények benyújtására. A benyújtott kérelmeket az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal (OKKH) bírálta el, majd határozatot hozott, aminek alapján a kedvező elbírálásban részesülők jegyeket kaphattak, amelyeket banki háttérrel rendelkező brókercégek forgalmaztak, vagyis jutattak el a megfelelő személyekhez. Később ezek a brókercégek gyűjtötték össze a jegyeket is, amelyeket meg is semmisítettek. A privatizáció és az életjáradék révén kivont jegyek összegének elvileg ki kellene adniuk a megsemmisített jegyek mennyiségét, ám a mérleg két oldala valószínűleg nem egyezik. Jelenleg is folynak ugyanis azok a vizsgálatok, amelyek szerint a jegyek kiosztásáért, majd begyűjtéséért és megsemmisítéséért felelős brókercég, a Budapest Bank tulajdonában álló BÉB Rt. nem tud pontosan elszámolni a jegyekkel, ma még csak becsülhető (címletértéken a tízmilliárd forintot is meghaladó) jegy hiányzik.

A jegyek még forgalomban levő mennyisége nehezen becsülhető, a tőzsdei és egyéb adásvétel követhetetlensége miatt nehéz a tulajdonosok szerinti felmérés. Bár az összforgalomban levő mennyiségnek egyszerű kivonással ki kellenne jönni - amit a kibocsátott és a kiszívott jegyek különbsége adna -, ám az említett bizonytalanság és jegykeresés miatt még itt is csak közelítő becsléseket lehet adni.

Mindenesetre tény, hogy 1997 végéig az OKKH öszszesen 1 790 552 határozatot hozott és 137,47 milliárd forint névértékű kárpótlási jegyet bocsátott ki. Az ÁPV Rt.-től származó adatok alapján pedig ugyanezen időszak alatt összesen 121,58 milliárd forint címletértékű jegyet vontak be a különböző felhasználási területeken.

A jegy piacai

A jegynek több másodlagos piaca is volt és van: 1992. december 1-jétől vezették be a kárpótlási jegyet a Budapesti Értéktőzsdére, itt hol intenzívebben, hol kevésbé élénken, de folyamatosan zajlik a jegyek adásvétele. A brókerek tapasztalata szerint a jegyek kereskedelme és spekulációja mindig akkor élénkül meg, amikor a részvénypiacon nyugalmasabb időszak van. Amint az érdeklődés a részvénypiac felé fordul, általában lanyhul a jegyek kereskedelme.

Sokáig a tőzsdei forgalmat messze meghaladó forgalom jellemezte a jegyek tőzsdén kívüli kereskedelmét. Az úgynevezett otc-piacon a brókercégek tehetnek vételi és eladási ajánlatot. Általában is igaz volt, hogy ez a piac likvid volt, az otc-n érintett befektetési vállalkozások ugyanis mind foglalkoztak a jegy kereskedelmével is, emiatt aztán a versenyhelyzetben nem is volt nagy eltérés a legjobb vételi és a legalacsonyabb eladási ajánlat között. De az otc-piac végét hozta, amikor az 1997. január 1-jétől hatályos új értékpapírtörvény megtiltotta a brókercégeknek, hogy a tőzsdére is bevezetett kárpótlási jegyre otc-ajánlatokat közöljenek, így maradt a tőzsdei kereskedelem, illetve a magánszerződések szerinti adásvétel. A napilapok apróhirdetéseiben szinte mindig szerepelnek kárpótlási jegyet vásárolni szándékozók ajánlatai.

A befejezés

A kárpótlási jegy legújabb kori történetét nézve kiderül, hogy a jegy árfolyama a kedvezőtlen tendenciákat hozó első négy év után, a legutóbbi két év alatt sokat emelkedett. A jegyek 1992. decemberi tőzsdei bevezetésekor 80 százalékos áron kezdődött meg a jegykereskedelem, ez a piaci ár folyamatos lemorzsolódással 1995-ben már jellemzően 20-30 százalékon járt csak, majd megkezdődött a mai napig tartó hossz. 1996 végén, amikor az ÁPV Rt. sorra kínálta fel a hat regionális áramszolgáltató társaság (Dédász, Démász, Édász, Elmű, Émász, Titász) részvényeit kárpótlási jegy ellenében, a jegyek ára a tőzsdén megugrott. A hat tranzakció során 18,3 milliárd forint névértékű részvényért cserébe 15,5 milliárd forint összcímletértékű kárpótlási jegyet lehetett felhasználni. Az akció összességében sikeresnek ítélhető, bár több botrány is tarkította a jegyzéseket. A legutolsó tranzakciót, a budapesti Elmű cseréjét fel is kellett függeszteni, mert 1996 decemberében a forgalmazó OTP Értékpapír Rt. területileg koncentrált, nagy összegre szóló jegyzésre lett figyelmes. Ezen jegyzések átvizsgálásánál kiderült: valaki(k) nagy tételben adtak be hamis kárpótlási határozatokon alapuló jegyzéseket. Céljuk az volt, hogy a forgalmazót félrevezessék, mintha már elegendő mennyiségű jegyzést adtak volna le a kárpótoltak, a forgalmazó zárja le a jegyzést a túljegyzés miatt. Később persze kiderült volna, hogy sok a hamis jegyzés, de valószínűleg nem ismételték volna meg a jegyzést, hanem a preferált csoportok által el nem vitt részvényeket átcsoportosították volna az allokációs előnnyel nem rendelkező csoportokhoz, így a bűnös nyilván ilyen jegyzést is leadva jutott volna papírhoz.

A tavalyi év első felében aztán kissé megtorpant a jegyhossz, az ÁPV nemigen kínált újabb felhasználási lehetőségeket. A tőzsdei hangulat ekkor még annyira optimista volt, hogy a vagyonkezelő részvényértékesítéseinél mindig a készpénzes fizetési lehetőséget választotta, nem szeretett volna pénzbevételéről lemondani. A nyár elejéig kellett várni, amikor megkezdődhetett az első 1997-es akció, a nyíregyházi Szabolcstej Rt. részvénycseréje. A leginkább a Túró Rudi termékéről híres társaságnál 229 millió forint névértékű részvényt lehetett jegyezni. A cserearány 4:5 lett, vagyis a tízezer forint névértékű részvényből ötöt lehetett kapni negyvenezer forint címletértékű kárpótlási jegyért. Elvileg a teljes pakettet lejegyezték, ám a vagyonkezelő olyan technikát alkalmazott, hogy a jegyeket nem kellett átadni a jegyzés során, csak az elszámolás ismeretében. Ekkor azonban sok korábbi jegyző meggondolta magát, így végül csak 118,35 millió forintnyi részvény kelt el, a csomag 50 százaléka a vagyonkezelőnél ragadt.

A Szabolcstej-tranzakcióhoz hasonló feltételekkel júliusban a váci Forte Rt. részvénycseréje következett. A fekete-fehér fotóipari termékek hazai piacvezető cégének alaptőkéjéből 491 millió forint névértékű papírt vehettek meg az érdeklődők, a cserearány 2:5 volt, vagyis 5 ezer forint névértékű törzsrészvényért mindössze 2 ezer forintos címletértékű kárpótlási jegyet kellett adni. A jegyzés jó alkalom volt az úgynevezett töredékjegyek (vagyis tízezer forintnál alacsonyabb címletértékű jegyek) felhasználására, mert az azt megelőző cserék során jellemzően csak a tízezer forintos jegyeket lehetett felhasználni (valamennyi áramszolgáltató cégnek tízezer forint névértékű volt a részvénye, a cserearányok pedig egész számú részvényre, illetve jegyre szóltak). A tranzakció során ismét eltérő volt a jegyzés és a ténylegesen beszállított jegymennyiség, így a csomag 10 százaléka megint az ÁPV Rt.-nél maradt.

Az ezt követő kárpótlási jegy-részvény cseréknél már olyanok voltak a szabályok, hogy az allokációs előnnyel rendelkező lufijegyzők (akik a birtokolt jegynél jóval nagyobb ajánlatokat tesznek be, bízva az utólagos jegyvásárlásban, vagy a jegyzésarányos allokáció miatt kisebb pakettekben) kötelesek voltak a jegyzésel egyidejűleg a kárpótlási jegyeket letétbe helyezni.

A nyári hónapok után már korán beharangozott a vagyonkezelő néhány további cserét, ezek sorra elmaradtak, végül a következő tranzakció a BŰF Rt. 2,3 milliárd forintos össznévértékű részvénycsomagjának cseréje lett. A hosszú kivárás és a kedvező cserearány (kétezer forintos címletértékű jegyért háromezer forintos névértékű törzsrészvényt lehetett kapni) ellenére a novemberi tranzakció nem hozott teljes sikert, a vagyonkezelő a részvényeket még az allokációs előnnyel nem rendelkezők érdeklődésével együtt sem tudta teljes mennyiségében eladni. Az érdeklődő befektetői kör mindössze 1,92 milliárd forint névértékű részvényt jegyzett le. Ekkor már körvonalazódni látszott, hogy mégis megvalósulnak a korábban ígért árampapírcserék, vagyis a hat regionális szolgáltató privatizációjának második köre, a befektetők talán erre tartalékolták papírjaikat.

Közvetlenül a BŰF-fiaskó után még novemberben került sor az első áramszolgáltató, az Elmű papírjainak cseréjére. A budapesti szolgáltató részvényeiből 1,9 milliárd forintnyit lehetett megvenni, és mivel a cserearány ezúttal 1:1 volt, ez pontosan ugyanekkora címletértékű jegy kiszívását hozta. Az egy évvel korábbi első Elmű-cserénél még három jegyért négy részvényt lehetett szerezni, ám azóta az Elmű otc-ára még a jegy árfolyam-növekedésénél is gyorsabban tört felfelé. A korábbi cserékhez hasonlóan itt is külön csoportba sorolták az alanyi jogon belföldi és az alanyi jogon külföldi magánszemélyeket. Az egyéb preferált befektetői körben itt is a jegyhasznosítók, a mezőgazdasági szövetkezetek és az önkormányzatok lettek megnevezve.

A sort még tavaly folytatta a miskolci központú Émász. A részvények mindössze hatvan százalék körüli, tőzsdén kívüli árához képest is igen kedvező volt a cserearány: tízezer forintos részvényt négyezer forint címletértékű jegyért lehetetett jegyezni, a teljes felajánlott mennyiség mintegy 2 milliárd forint névértékű részvény volt. Érdekes, hogy az Émász első, 1996 júniusában lebonyolított cseréjénél még egy az egyben lehetett a jegyeket részvényre váltani. Nem bizonyult tehát túl jó befektetésnek az akkori Émász-vásárlás, bár az igazsághoz tartozik, hogy a második cserénél már a címletérték körül, vagyis száz százalékon forgott a jegy a BÉT-en, ami egyben tőzsdei történetének csúcspontja is volt.

Az idei évre még további három csere maradt. Azért csak három, mert az egyik legvonzóbb áramszolgáltatónál, a Démásznál nem maradt elég állami részvény, így elmarad az újabb privatizációs kör. A megmaradó cégek, azaz a Dédász, az Édász és a Titász cseréje után lehet meghúzni az áramszolgáltató cserék végső mérlegét, de a mai állás szerint a cserék kiszívnák a még forgalomban levő jegyek zömét. (Igaz, a piacon elérhető jegyek az újabb kárpótlási hullámmal gyarapodhatnak.)

A sok vihart kavart jegysztori már a vége felé közeledik. Sok kárpótlási igény még hiánypótlási szakaszban van, ám a megszűnő OKKH igyekszik gyorsan elbírálni a beadott igényléseket, hiszen az igénylők zöme idős ember. Az OKKH azonban 1998. március 31-én megszűnik. (A kormány lapzártánkig nem változtatta meg múlt évi döntését.) Ez időre lehetetlen befejezni az igények elbírálását, az új ügyintézésre való átállás pedig bizonyos időt vesz igénybe. A jegyeket a tőzsdén továbbra is adják-veszik, bár a forgalom megcsappant, és az év elején a tőzsdei árfolyam ismét aláment a címletértéknek (január végén jellemzően 86 százalékon járt). A kárpótoltak pedig néhány esetben örülnek, hogy milyen ügyesen használták fel jegyeiket, míg más esetekben értetlenkednek, perelnek, bosszankodnak...

Brückner Gergely

 

 

Figyelem! Kérjük az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1998. március 1.) vegye figyelembe!

Nyomtatás Főoldalra Nyomtatás Nyomtatás A lap tetejére A lap tetejére