Hitel az egzisztenciához

 

Az Egzisztencia-hitel egyike a magyarországi gazdasági átalakulás különös pénzügyi konstrukcióinak. Megalkotása nem gazdasági, hanem elsősorban politikai okoknak tulajdonítható. A törvényhozók akkoron magyar, úgymond nemzeti tulajdonosréteg birtokába kívánták adni a közvagyon egy részét, az E-hitel ennek pénzügyi feltételeit volt hivatott megadni. Vajon sikerrel?

 

Magyar Nemzeti Bank friss értékelése szerint az Egzisztencia- (E-) hitel folyósítása a bankok számára más hitelformákhoz képest nem hordozott (a vártnál) nagyobb kockázatot. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy az E-hitel mint privatizációs technika beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. A konstrukció annak köszönhette születését, hogy megalkotói hazai tulajdonosi réteg kialakulását kívánták megalapozni vagy legalább elősegíteni. Mindenesetre, ha a magánosításból származó, 1990 óta halmozódó bevételeket vesszük szemügyre, kiderül, hogy a privatizációs hozam meghaladta az ezermilliárd forintot. Ebből az E-hitellel valamiképpen érintett ügyletek összértéke 1997. december 31-ig – az MNB kimutatása szerint – összesen 66 milliárd 244 millió forint volt. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) megállapítása szerint a privatizációs technikákból 5 százalék körüli volt a vezetői (MBO) és dolgozói (MRP) kivásárlással megvalósult magánosítás. A 66 milliárd 244 millió forintos MNB-refinanszírozású E-hitelből az MRP-szervezetek 22,08 milliárd forintot vettek igénybe, a maradék 44,164 milliárd forint személyhez kötődő hitelfelvétel volt, amelyet a felhasználók állami vagyon, vagyonrész vagy üzletrész vásárlására fordítottak.

A különféle privatizációs technikák összevetéséből tehát arra következtethetünk, hogy az E-hitel a magyar tulajdonosi réteg kialakulását ugyan elősegítette, de hatása szűk körű és korlátozott volt. Erre utalnak az E-hitel-kihelyezéseket összegző Modernizációs és Integrációs Projekt Iroda (PROMEI) jelentései is. E szerint a hitelkihelyezésből mintegy 12 ezren szereztek tulajdoni és mintegy kétezren bérleti jogot. Egy-egy régióban, egyes szakmákban ez a privatizációs technika segítette a hazai piaci pozíciók megtartását, de ez a privatizáció egészéről nem állítható. Már csak azért sem, mert az ezermilliárdos privatizációs bevétel 77 százalékát külföldi tulajdonosok devizában fizették.

A konstrukció

Az Egzisztencia-hitel és részletfizetési kedvezmény lehetőségét 1991-től kormányrendelet teremtette meg azzal a céllal, hogy támogassa az állami tulajdonban levő vagyon vállalkozásba adását, új magánvállalkozások létrejöttét. A hitelt az állami tulajdonban álló vagyon, vagyonrészek vásárlásához azok a magánszemélyek és társaságok, a Munkavállalói Résztulajdonosi Programban részt vevő szervezetek igényelhették, amelyek a banki hitelelbírálati feltételeknek megfeleltek. A 7 százalékos hitelkamatból 4 százalékpont a hitelnyújtó kereskedelmi bankot illeti meg. A hitelezők jelzáloggal terhelték meg a privatizált vagyont a hitelösszeg 150 százalékáig. A hitelfelvevők pénzt természetesen nem kaptak, de tulajdonosai lettek a vagyonnak, s azt ebbéli minőségükben hasznosíthatták.

1991-től 1997. december 31-ig a kihelyezett összegből az érintettek 48 százaléka 1994-ben kapta a kölcsönt, így számos magánszemély és társaság esetében már esedékes a tőke törlesztése. Az elmúlt év végéig az érintettek 23 milliárd 308 millió forintot fizettek vissza, vagyis a kint levő hitelállomány értéke 42 milliárd 936 millió forint.

Állami vagyon, vagyonrész vásárlására együttesen több mint 44 milliárd forint kedvezményes privatizációs kölcsönt helyeztek ki, a visszafizetett összeg 16 milliárd 552 millió forint. Az MRP-szervezetek 22 milliárdot meghaladó összeget vettek fel kölcsönként, és eddig 6 milliárd 756 millió forintot törlesztettek.

Az 1991-es kormányrendelet tíz év futamidőn belül két év türelmi időt, az 1993. évi módosítás 15 év futamidőn belül három év türelmi időt állapított meg. Az eddig visszafizetett 23 milliárd forint azt jelzi, hogy a kedvezményezettek nem éltek a maximális futamidővel, ennél rövidebb idő alatt törlesztik adósságukat.

Az E-hiteles konstrukció elvileg – bár a privatizációs stratégia alapján az utóbbi két év során a készpénzes fizetés került előtérbe – ma is létezik. Az 1995. évi privatizációs törvény – módosított formában – jelenleg is lehetővé teszi, hogy az állami vagyon privatizációja során, ha az állami vagyon vezetője ezt felkínálja – az érdekeltek igénybe vegyék az E-hiteles konstrukciót.

Mivel a PROMEI E-hitel-statisztikáiban a visszafizetett hitelek már nem szerepelnek, ezért az összegadatok eltérnek az MNB által közzétett értéktől. Ezzel szemben ezek a bontások tartalmazzák a hitelfelhasználók, gazdasági szektorok, illetve a hitelnagyságok megoszlását.

Az 1997. szeptember 15-i állapot szerint a kihelyezések száma 14 445 volt, 56,279 milliárd forint értékben. Tulajdoni jogot 12 325, bérleti jogot 2120 hitelfelvevő szerzett. A szerződéskötéskor alkalmazottnak minősült 2512 személy, 2640 volt a vállalkozók száma, akadt a hitelfelvevők közt 7 munkanélküli, s a statisztika egyéb megjelöléssel tart nyilván 9286 szerződőt. Az alkalmazott privatizációs eljárás szerint az előprivatizáció során 3605 E-hitel-szerződés köttetett. Vállalati tulajdon(rész) vásárlására 2170 hitelt fordítottak. Részvények tőzsdén kívüli nyilvános vásárlására 8011 E-hitelből költöttek, és 659 MRP-szervezet is élt az E-hitel-felvétel lehetőségével.

A hitelfelvevők sorából mintegy kétezren egyéni vállalkozóként, s több mint 12 ezren társas vállalkozóként kívánták a privatizált vagyont működtetni, és mintegy 1900 cég profilt váltott.

A hitelek csaknem 38 százalékát budapesti igénylő kapta több mint 21 milliárd forint értékben, Heves megyére pedig csupán a kihelyezés 0,04 százaléka jutott 21 399 millió forint értékben. Az összes – 1997. augusztusi zárás -, 5 ezer 495 magánszemély hitelfelvevő 43,84 százaléka a 41-50 év közöttiek korosztályához tartozott.

Az előprivatizáció hozadéka

A legnagyobb E-hitel-felvevő a kereskedelem volt 43 százalékos súllyal, 4112 hitelszerződéssel, amelyek értéke összesen 24,3 milliárd forint volt. S talán ebben a szektorban érvényesült leginkább a törvényalkotó szándéka, jelesül a magyar tulajdonosi kör támogatása. Az előprivatizációval érintett több mint tízezer üzlet közül négyezer élelmiszer-kereskedelemmel próbálkozott. Mint ismeretes, az előprivatizáció a kiskereskedelmi vállalatok 10 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató üzleteinek elárverezésére vonatkozott. Az árveréseken csak devizabelföldi magánszemélyek juthattak boltokhoz. De a kereskedelemben a nagy nyugati kereskedőláncok erőteljes térnyerése a jellemző, s várható, hogy a kereskedelembe invesztáló E-hitel-felvevők jelentős része előbb-utóbb kénytelen lesz bezárni és megválni tulajdonától. A Rabobank Hungária Rt. egyik szakértői tanulmányában foglaltak szerint a következő 5-6 évben a kis boltok száma negyedével csökken.

A PROMEI összegzéséből az is kitűnik, hogy a gazdaság más szektoraiban az E-hiteles privatizáció súlya nem volt meghatározó. Jelentősebb vagyon e módon csak az ipari és az ipari szolgáltatási ágazatokban jutott hazai vállalkozóknak. Tény azonban, hogy ezek az ügyletek adott esetben egy-egy régióban a gazdasági környezet átalakítására jelentős befolyással bírtak.

Sikeres üzletek

Farkas Imre, a Zalahús Rt. vezérigazgatója azt hangsúlyozza, hogy az E-hitel kitűnő lehetőséget nyújtott a társaság menedzsmentjének és MRP-szervezetének ahhoz, hogy a cég privatizációjában 1993-ban eredményesen vegyenek részt. A 760 millió forintos vételárat 346 millió forint E-hitellel tudták csak kifizetni. A hitelfelvételnél a bankokat versenyeztették, s a szokásos 7 százalékos kamat helyett 6,5 százalékos kamatra sikerült a jelentős összeget megkapniuk. A hitelt azóta kifizették, s a Zalahús Rt. ma tehermentes. Eredményességüket bizonyítja, hogy 1993 óta évente 200-250 millió forintot költöttek fejlesztésre. S míg 1993-ban 3,5 milliárd forint volt a Zalahús Rt. bevétele, addig ma 13 milliárd.

Varga Józsefnek, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. (KVGY) ügyvezető igazgatójának, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökének személyes tapasztalatai is vannak az E-hiteles privatizációról. A KVGY privatizálását lehetővé tevő 1993. novemberi E-hitel-szerződésnek maga is részese volt. A gyárat egyébként mintegy 20 százalékos MRP és 80 százalékos MBO közös pályázattal sikerült privatizálni. Az akkor mintegy 500 millió forint törzstőkéjű társaság éves bevétele 1,1-1,2 milliárd forint körül alakult, s a foglalkoztatottak létszáma 680 volt, ez utóbbiak sorából megközelítően 540-en voltak tagjai az MRP-szervezetnek.

A privatizációs pályázat előzményeiről Varga József elmondta: a villamossági termékek piacán – egyebek mellett a biztosítóbetét-rendszerek, sorkapcsolók, nagyfeszültségű biztosítóbetétek körében – a cég az európai ranglista vezető szállítói közé tartozott, s mivel tudomásuk szerint a szóba jöhető befektetőket csak egyes részterületek érdekelték, bekövetkezhetett volna a kiváló műszaki gárdával, ütőképes fejlesztői háttérrel rendelkező cég szétesése.

Érezve a veszélyt, pályáztak az E-hitelre, s mint a cég tavalyi eredményei mutatják (a bevétel elérte a 2,5 milliárd forintot, s már csaknem 800 embert foglalkoztatnak), a kamat fizetése és tavalytól már a tőke törlesztése sem okozott gondot. Az utóbbi néhány évben teljes egészében megújították a termékstruktúrát, megteremtették az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer bevezetésének feltételeit. Ezekhez partner volt az MRP-szervezet, tehát a beosztott dolgozók is. Mivel a hitel törlesztése mellett a kiélezett piaci helyzetben létfontosságú a fejlesztés, ezért a szakszervezet is egyetértett azzal, hogy a béremeléseket is ennek rendeljék alá.

Bizonytalan értékelés

A nagyobb tőketörlesztések – mint említettük – 1997 végén, 1998-ban kezdődtek-kezdődnek meg. A szakemberek úgy vélik: az Egzisztencia-hitel a maga idejében nagyon fontos konstrukció volt, céljának eleget tett, beváltotta a pénzügyi kormányzatnak a hozzá fűzött reményeit. Az Egzisztencia-hitel nélkül számos közepes céget nem tudtak volna magyar vállalkozók megszerezni. Enélkül a munkavállalói részvényszerzés még sokkal nehezebben ment volna.

A konstrukció működésének valódi, tartalmi értékelése azonban még várat magára, ha egyáltalán lesz szervezet vagy kutatóintézet, amely vállalja ezt a feladatot. Nem tudni ugyanis, hogy az E-hitel mint konstrukció mennyiben teljesítette a privatizációval szemben általában támasztott követelményeket, jelesül: mennyiben járult hozzá piacképes kapacitások fenntartásához és bővítéséhez, a foglalkoztatás gyarapításához, a kivitel növeléséhez, új technika és technológia, valamint vállalatvezetési kultúra meghonosításához. Mind e célok persze közvetlenül nem kapcsolódtak az E-hitelhez, a konstrukció céljai gazdasági megközelítésben lényegesen szerényebbek voltak. De a konstrukció működésének értékelését talán e szempontok alapján is érdemes lenne elvégezni, hiszen van még eladásra váró állami vagyon, akadhatnak E-hitelért folyamodók is.